Kálmán Olga: Én is megkaptam a lemondott védőoltást! - Fotó

2021. március 6. 19:48 2021. márc. 6. 19:48

Mint ahogyan azt a Pécsi STOP is megírta hiába a lemondó sms, miszerint a hétvégi oltás elmarad, többen mégis elmentek a számukra kijelölt oltópontra, ahol aztán minden probléma nélkül megkapták az AstraZenecát.

Egy budapesti férfi több tízezer emberrel egyetemben megkapta az előjegyzést lemondó sms-t, de úgy döntött, azért ő megpróbálja mégis csak megkapni az oltást. Lesz, ami lesz alapon érkezett a kijelölt oltópontra, megmutatta az ügyintézőnek a behívó sms-t, majd pedig mindenféle gond nélkül megkapta az oltást - adta hírül a HVG. A férfi az oltópontot szándékosan nem nevezte meg, mert nem szerette volna kellemetlen helyzetbe hozni az ott dolgozókat. 

„Kicsit féltem tőle, hogy lepattintanak majd, de semmi, a bejáratnál csak annyi történt, hogy a portás megkérdezte, az első vagy második oltásomra jöttem-e, amikor mondtam, hogy az elsőre, akkor jobbra küldött. Ott már állt egy kisebb sor, majd katonák fogadtak, az ügyintéző pedig elkérte a papírjaimat, ekkor derült ki, hogy nem vagyok rajta a listán. Amikor azonban felmutattam a Vakcinainfótól kapott sms-t, felvették az adataimat, elkérték az igazolványaimat és felírtak” 

– mesélte a lapnak.

Nem ő volt azonban az egyetlen, ugyanis a a Telex beszélt egy háromgyerekes budapesti férfival, aki ugyanígy tett. Ő elmondta, hogy a helyszínen mind az orvosok, mind pedig a nővérek felkészülten várták, senki nem mondta, hogy elmaradna az oltás. Sőt, mint mondta rajta kívül többen is érkeztek beoltatni magukat, a menetrend szerint, az oltási igazolásába beírták, hogy májusban fogja megkapni a második adagot.

Fontos! „A 8-a egy kis pillanatnyi infúzió nekünk" - Sebtapaszként szolgál a virágboltosoknak a nőnapi nyitvatartás, de a hogyan tovább bizonytalan

Nemrégiben pedig Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja Nemes Gáborhoz hasonlóan szintén kapott oltási behívót sms-ben, amit aztán újabb sms-ben, a tömeges oltás elmaradására hivatkozva lemondtak. Kálmán Olga is elment a megadott időben a neki megadott helyszínre, a Gottsegen György Kardiológiai Intézetbe és többekhez hasonlóan ő is kapott oltást.

Kálmán a posztjában azt írja: 

"Volt oltóanyag, volt személyzet és szerepeltem a behívottak listáján. Azon a listán, amit a kormányszerv egyébként törölt...Csupa kedves, segítőkész, figyelmes orvos, nővér, katona fogadott a Gottsegen György Kardiológiai Intézet oltópontján. Ott már minden flottul, szervezetten, profin ment. Lehet, hogy csak a kormányt kellene kihagyni a rendszerből?"

A teljes bejegyzés itt érhető el:  

 

Címlapkép: Kálmán Olga, ATV