Karácsony Gergely elárulta, hogy Gyurcsány mivel „zsarolta"

2021. október 21. 14:48 2021. okt. 21. 14:48

Többek között azzal fenyegetőzött a DK, hogy megbuktatnak főpolgármesterként, felrúgják az egészet – árulta el a JelenValóban Karácsony Gergely, aki ezt azért a megfelelő komolysággal kezelte. És elmondott sok mindent, amik segítenek megérteni az előválasztási folyamat alatt történteket.

JelenValó – beszélgetés Benyó Ritával című műsorban Karácsony Gergely elárulta, hogy mivel zsarolta politikai értelemben Gyurcsány Ferenc. Azt is elmondta, hogy pályafutását 2024 után is Budapest vezetőjeként akarja folytatni, bár nem zárja ki, hogy egyszer még lesz miniszterelnök-jelölt is. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod! 

Az előválasztás utolsó hetében Karácsony Gergely egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbálták megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is próbálta sms-ekben, ezeket a főpolgármester archiválta. Később kijelentette, hogy nem akarja az üzeneteket nyilvánosságra hozni, majd azt is közölte, hogy nem büntetőjogi értelemben vett zsarolásról szólnak  az üzenetek.

Az ellenzéki pártok között egyszerre van rivalizálás és egymásra utaltság, és szerinte a DK vérmérséklete ebben más, mint a többi párté – ezt ő beárazta.

„A fenyegetésekből nem lett semmi”. Arra a kérdésre, hogy ezek arról szóltak-e, hogy jövő héttől nem lesz esetleg főpolgármester, Karácsony úgy reagált, hogy „igen, például”. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!