Karácsony Gergely: győztese és vesztese is van a vitának

2021. szeptember 13. 15:00 2021. szept. 13. 15:00

A főpolgármester szerint a tegnapi vitának egyértelmű győztese, és egyértelmű vesztese is van. „A győztese az ellenzéki együttműködés. A vesztese Orbán. És ez így van jól."

Karácsony Gergely a Facebookon közzétett videójában hangsúlyozta: történelmi lépés, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek elmondták, „mi az, amiben különböznek, és mi az, amiben egyetértenek”.

A főpolgármester szerint ez utóbbiból volt a több, és lehet, hogy ez a vitát „egy kicsit unalmassá tette”, bár volt néhány „forró pillanat is”.


 

Szerinte ezt a vitát mindenki megnyerte, sőt, az ország, az ellenzék ügye nyerte meg azzal, hogy kiderült, a jelöltek tudnak együtt gondolkodni, becsülik egymást annyira, hogy kiálljanak közösen, és el tudják mondani a terveiket. Karácsony Gergely hangsúlyozta: az, hogy ennyi mindenben egyetértenek, biztos alap a jövőre nézve, hiszen együtt kell majd kormányozniuk.

Forrás: Facebook