Kijelölték az utat, amelyet minden sportoló gyerekkel foglalkozó felnőttnek követnie kell

2021. november 28. 15:25 2021. nov. 28. 15:25

Nemecsek Sport Program néven új gyermekvédelmi programot indít útjára a Hintalovon Alapítvány a sportélet kiválóságaival és a Magyar Olimpiai Bizottság Esélyegyenlőségi Bizottságával karöltve. Céljuk, hogy biztonságosabbá tegyék a sport világát a gyerekeknek, mert mint elhangzott: bár egy felnőtt támogatása is nagyon sokat jelent egy gyermeknek, amikor meg kell őt védeni, de sokszor ez nem elég. Igazi szemléletváltást és valódi változtatást akkor lehet elérni, ha sokan gondolják azt, hogy a gyerekek fizikai és érzelmi biztonsága elsődleges a sportban is. Ezzel reflektáltak a hazai élsport aktuális problémáira.

A Nemecsek Sport Program elindítását egy több mint egy éves gyermekjogi előkészítő munka előzte meg, a továbblépéshez és a sportélet speciális kihívásainak megértéséhez pedig a sport szakértőit hívta segítségül az alapítvány. A munkát egy olyan tanácsadói testület segíti, ahol a sport jeles képviselőin túl, az edzői, pszichológusi, szülői és sportszervezeti képviselők egyaránt aktívan részt vesznek.

A Nemecsek Sport Program és a tanácsadói testület 2021. november 23-án tartotta alapító ülését. Ezzel hivatalosan is megkezdődött a közös munka. A következő két évben együtt dolgoznak azon, hogy a sportélet minden résztvevőjének (gyerekek, edzők, szülők) szempontjai érvényesüljenek egy olyan új gyermekvédelmi irányelv összeállításában, amely biztonságosabbá teheti a sport világát a gyerekek számára. A közös munkában és az irányelv kialakításában kiemelten fontos szerep jut a gyerekek véleményének és élményeinek, amit egy saját kutatás kapcsán fog feltérképezni a Nemecsek Sport Program 2022 folyamán.

A tanácsadó testület tagjai nem akárkik: Cseh László, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó; Csipes Tamara, kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok kajakozó; dr. Steinmetz Barnabás, kétszeres olimpiai-, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, ügyvéd, a BHSE vízilabda-szakosztály igazgatója; Drávucz Rita, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a MOB Esélyegyenlőségi Bizottság tagja; Faludi Viktória, tanácsadó szakpszichológus; Ramocsa Gábor, testnevelő, gyógytestnevelő, mesterpedagógus, több válogatott erőnléti edzője; Sastin Marianna, világbajnok birkózó, a Vasas SC birkózó szakosztály társelnöke, a MOB Esélyegyenlőségi Bizottság tagja; Szilágyi Liliána, ifjúsági olimpiai bajnok, Európa- bajnok 2., világbajnok 6. helyezett, olimpikon úszó; Tóth Balázs, világbajnok, Európa-bajnok edző; dr. Bodnár Ilona, szociológus, gyermekvédelmi szakember; Oltalom Sportegyesület.

Az alakuló ülésen Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke leszögezte: „a Magyar Olimpiai Bizottság a legmesszebbmenőkig kiáll a gyerekek jogaiért és a sportolás biztonságos kereteinek megszilárdításáért. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal aláírt megállapodás a MOB számára nemcsak szimbolikus, hanem a hazai élsport aktuális problémáira is reflektáló stratégiai megállapodás. Alapvető feladatunknak érezzük a gyerekek jogaival, illetve a bántalmazás megelőzésével és kezelésével kapcsolatos tudás elmélyítését, valamint átfogó, az olimpiai család számára iránymutató gyermekvédelmi irányelvek kidolgozását és alkalmazását.”

Vaskuti Gergő, a program vezetője elmondta: „a gyerekeket körülvevő felnőttek sokat tehetnek azért, hogy a gyerekek biztonságban és megfelelő védelemben részesüljenek. Bár egy felnőtt támogatása is nagyon sokat jelent egy gyermeknek, amikor meg kell őt védeni, de sokszor ez nem elég. Igazi szemléletváltást és valódi változtatást akkor lehet elérni, ha sokan gondoljuk azt, hogy a gyerekek fizikai és érzelmi biztonsága elsődleges a sportban is. Kiemelten fontos számunkra a tanácsadói testület szakértőinek részvétele, mivel tagjai valóban, testközelből ismerik a hazai sport teljes palettáját – elhivatottságuk és szakmaiságuk pótolhatatlan hozzáadott értékű majd a program számára. Emellett hisszük, hogy a MOB-nak, mint a hazai sport talán legfontosabb társadalmi szervezetének elköteleződése nagyon fontos szimbolikus üzenetet is hordoz: kijelöli azt az utat, amelyet minden sportoló gyerekkel foglalkozó felnőttnek követnie kell. Ennek az útnak a kövezetében pedig – a sport öröme és a sikerek mellett – a gyerekek jogainak és biztonságának is fontos elemeknek kell lenniük.”

A program célja, hogy kézzelfogható segítséget, elérhető edukációs anyagokat, azonnal használható tudást és a tudás elsajátításához szükséges segédleteket biztosítson a sport résztvevői számára, amelyen keresztül elindulhat a sportoló gyerekek jogaira és biztonságára vonatkozó szemléletformálás. A későbbiekben induló széles körű, a szülőket, a gyerekeket és a sportvilág képviselőit egyaránt megszólító, figyelemfelhívó kampány mellett, a program ingyenes tanácsadást, letölthető szakmai anyagokat, önállóan elvégezhető gyermekvédelmi kurzusokat is kínál majd.

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egyébként két éve indította el a gyermekbántalmazás intézményi megelőzésével foglalkozó Nemecsek programját, amely óvodák, iskolák és más – gyerekekkel foglalkozó szervezetek gyermekvédelmi programjaként indult el. A munkában egyre nagyobb igény merült fel arra, hogy legyen elérhető egy, a sport speciális igényeire szabott, bárki által elérhető és alkalmazható gyermekvédelmi irányelv, amely segít megelőzni a bántalmazást, és iránymutatásként szolgálhat minden gyerekekkel foglalkozó sportszervezetnek a hobbisporttól kezdve, egészen a versenysportig. 

 

Forrás: hirklikk.hu