Kipécézték a tűzijátékot, de Magyarország nem hagyja magát!

2022. augusztus 5. 15:15 2022. aug. 5. 15:15

Politikai hangulatkeltés zajlik megint, kipécézték a tűzijátékot, mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, majd érvként még hozzátette: ebben a pillanatban drágább lenne nem megtartani a tűzijátékot, mint megtartani. Régóta sejtjük, hogy az állam takarékoskodik, nem szórja nyakló nélkül az adófizetők pénzét, ám ezúttal nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy nevelési célzattal tartják meg Európa legnagyobb tűzijátékát augusztus 20-án. 

Mint az ünnepségsorozat honlapján olvasható, ez egy jó lehetőség arra, hogy „a szülők megfogják gyerekeik kezét és együtt utazzanak a magyar történelem nagy korszakainak, jelentős pillanatainak tablójával, hangsúlyozva közben azokat a fontos nemzeti értékeket, melyek a mindennapi élethez is támaszt nyújthatnak egy-egy erkölcsi tanítás formájában”. 

Bármit is jelentsen ez a mondat, most már tudjuk, miért ragaszkodik a kormány a tűzijáték megtartásához. A Szent István Nap honlapján található leírás egy veretes mondatokban bővelkedő gondolatmenettel is alátámasztja az augusztus 20-i tűzijáték fontosságát. „Az idei tűzijáték show a tavaly nagy sikert aratott, történetmesélő narratívát emeli magasabb szintre: ezúttal a keresztény Magyarország születésétől máig tartó ezer év sűrített krónikáját jeleníti meg olyan formában, amely a nemzeti értékek emlékének tanulságát és a Szent István-i örökség átadását helyezi a középpontba a gyermekek, a fiatalok, a jövő nemzedék számára.” 

Gyere kisfiam, add a kezed! kislányom, te is. Nem, ma nincs jégkrém, egyedül apunak van 350 forintos sör, Borsodi világos, (ez itt a reklám helye,) ezt ígérték a szervezők a tűzijáték résztvevőinek. De azért nektek is jut élmény, ne aggódjatok! Együtt utazhattok a történelem jelentős állomásainak tablójával.

Tessék? Hogy éhesek vagytok? Ebben a fennkölt pillanatban? Nem, nem veszünk semmit, mert többe kerülne venni, mint nem venni. Hagyjátok abba a nyafogást, inkább éljétek át azokat a nemzeti értékeket, amelyek támaszt nyújthatnak nektek a mindennapi életben egy-egy erkölcsi tanítás formájában.

Micsoda? Hogy szomjasak vagytok? A sör csak 350 forint, de ti azt még nem ihattok, minden más pedig baromi drága, nem tudjuk megvenni. A jövő hónapban jön a felemelt gáz-és villanyszámla, azt sem tudom, miből fogjuk kifizetni, ti meg azon siránkoztok, hogy innátok valamit. Ezt tanultátok az iskolában? Erre neveltek benneteket a hittan és erkölcstan órán? Hogy a szüleiteknek kellemetlen kérdéseket tegyetek fel, amelyekre azok nem tudnak válaszolni?

Azt kérdezitek, hogy miért nem veszünk mi is húsüzemet, hotelt, balatoni üdülőket, mint Mészáros Lőrinc vagy Tiborcz István? Ez is egy lehetőség, de nekünk, drága gyerekeim, más az utunk. Nekünk az maradt, hogy együtt utazhatunk veletek a magyar történelem nagy korszakainak, jelentős pillanatainak tablójával. 

Tessék? Hogy nem akartok tablókkal utazni? Inkább osztották volna szét a tűzijátékra fordított milliárdokat a rászorulók között? Tudjátok mi ez, gyerekek? Demagógia. Annyi pénz, annyi tűzijáték nincs a világon, amennyi az összes rászorulónak elegendő volna.

Na jó, nem bánom, ha még tíz percet kibírtok a magyar történelem nagy korszakainak, jelentős pillanatainak tablójával, utána kaptok perecet. Nem egyet-egyet, hanem ketten egyet. Legalább megtanuljátok: egyetlen magyar sem eszik perecet egyedül.

Forrás: hirklikk.hu