Kitálalt egy volt közmédiás riporter: "szárnyaló keresetekről beszéltem, miközben a környékünkön mindenki minimálbéren nyomorog"

2019. augusztus 12. 09:10

Interjút készített a 444.hu Balogh Krisztinával, aki egy szabolcsi kistelepülésről indulva valósította meg álmát: riporter lett. 2016-tól 2018 végéig volt a közmédia munkatársa, de szavai szerint besokallt a kézzel irányított propagandagyártástól, a közszolgálatiság hiányától, az ellenzék szándékolt rombolásából.

Balogh Krisztina (Fotó: YouTube/ Roma Produkcios Iroda Joka Dj)

Balogh, aki jelenleg Ausztriában dolgozik felszolgálóként, a hosszas interjúban szemléletesen bemutatta, milyen állapotok is uralkodnak a közpénztízmilliárdokból kormánypropagandát toló úgynevezett közmédiánál.

„Olyan őrült nagy felelősség nem volt rajtam, mert többnyire fesztiválokról és gyerekprogramokról csináltam anyagokat. De így is kamerába kellett mondanom, hogy mekkora a gyerekvállalási kedv, és meg milyen jó a CSOK, miközben Szabolcsban saját szememmel láttam, hogy aki tényleg rászorul, képtelen felvenni a támogatást. Másik nap szárnyaló keresetekről és világszínvonalú fejlesztésekről beszéltem, miközben a környékünkön mindenki minimálbéren nyomorog, a vonat pedig 20-al vánszorog Szabolcstól Békésig.”

Balogh Krisztina 2018 során sokat morfondírozott a felmondáson, a kaput a tavaly decemberi történések tették be az MTVA-székháznál.

„Szabályosan bezártak bennünket a newsroomba. A szerkesztő üvöltözött, hogy senki nem mehet ki. Mindhárom ajtót elreteszelték, nehogy bejöjjenek a politikusok. Konkrétan pisilni se mehettünk ki. Fojtogató érzés volt. Engem addig apám se, anyám se zárt be soha sehova, nemhogy egy 'felelős szerkesztőnek' nevezett személy. Akkor döntöttem el, hogy ezt velem nem lehet csinálni.”

- fogalmazott, hozzátéve, a közmédiás munka egyfajta stigma lett. 

„Olyan érzés volt, mint amikor kisgyerekként lecigányoztak. Akkor nem értettem, miért baj, ha az ember cigány. Aztán rá kellett jönnöm, hogy olyan embereknek tulajdonított bűnökkel azonosítottak, akiket nem is ismerek, és akikhez nincs közöm. Amikor ez a botrány kitört, hasonló érzés kerített hatalmába, mint amikor az iskolában megkaptam a bélyeget. A barátaim tiszteletben tartották a munkámat, mégis azt kellett éreznem, kínos ezzel közösséget vállalnom. Mindenki hírhamisító lett, aki az MTVA-ban dolgozott. Megint nem én voltam rossz, nem csináltam rosszat, és mégis azt kellett éreznem, hogy én is 'olyan' vagyok.”

A teljes interjút itt olvashatod.

Forrás: 444/Pécsi STOP