Kitették az igazgatóságból az Index főszerkesztőjét

2020. június 22. 16:34 2020. jún. 22. 16:34

Kitették a lap igazgatóságából Dull Szabolcsot, az Index főszerkesztőjét – írja a 444.hu.

A lap szerint hétfőn rendkívüli állománygyűlést tartottak a szerkesztőségben, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke, Bodolai László itt jelentette be, hogy Dull igazgatósági tagságát megszünteti, mert „belső döntéseket vitt a nyilvánosság elé”.

A főszerkesztői posztról azonban nem mentette fel. Pusztay András vezérigazgató azt mondta, olyan igazgatósági határozat született a múlt héten, amit nem tud lelkiismerete szerint végrehajtani, de az nem derült ki, hogy emiatt távozik-e.

Az ülésre azután került sor, hogy a szerkesztőség egységesen tiltakozott a cég igazgatósága elé került javaslat miatt, ami átalakítaná a lap működését, és külső cégekbe szervezné ki a rovatokat. 

A 444.hu írása szerint a rendkívüli állománygyűlésen Bodolai csillapítani próbálta a feszültséget, és közölte, hogy Gerényi Gábor átalakítási tervét nem tárgyalja végül az igazgatóság, és a továbbiakban Gerényi – aki Index-alapító, jelenleg az Azonnali.hu résztulajdonosa – már nem vesz részt tanácsadóként az igazgatóság ülésein.

Forrás: hirklikk.hu