Közgyűlés percről percre: Zag Gábor és Nyőgéri Lajos lettek Pécs új alpolgármesterei

2021. június 15. 08:59 2021. jún. 15. 08:59

Hosszú idők óta először tud személyesen összeülni a pécsi közgyűlés, ugyanis eddig a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet során, a polgármesterek egyszemélyben gyakorolhatták a testület jogait. A pécsi közgyűlés a járványhelyzet alatt "online konzultációk" során továbbra is működött, de a mai napon már nem az online térben fogják megvívni a szócsatákat a városatyák, hanem szemtől szemben.

A közgyűlés első néhány percében Nyőgéri Lajos technikai jelleggel szót kért, felszólalásában elmondta, hogy a kinevezése helyes döntés volt a polgármester úr részéről, azonban, hogy Péterffy Attila ne kerüljön politikai támadások célpontjába, úgy döntött, hogy lemond alpolgármesteri posztjáról. Mivel azonban munkáját folytatni szeretné arra kéri képviselő társait, hogy felelős döntést hozzanak a nap folyamán.

Mint ismert, és ahogyan azt lapunk is megírta Nyőgéri Lajost még december elején nevezték ki alpolgármesternek, Péterffy Attila akkor arra hivatkozva hozta meg a döntését, hogy  a városvezetés tavaly meghirdetett programjának befejezéséhez szükség van a városvezetési struktúra átalakítására. 

 

"A mai naptól Bognár Szilvia és Ruzsa Csaba mellett újabb alpolgármester kezdi meg a munkát a város élén. Nyőgéri Lajos a szociális, népjóléti és lakásgazdálkodás területéért fog felelni, személyét több körös egyeztetést követően választottam ki (...) A rendkívüli jogrend miatt a döntést jogi értelemben polgármesterként egyedül hoztam meg, de mint minden más ügyben, ebben is több körben egyeztettem a városvezető frakciókkal." - állt akkor Péterffy Attila közleményében. 

 

A Pécsi STOP továbbá úgy tudja, hogy a mai közgyűlés során kezdeményezik Bognár Szilvia alpolgármester asszony visszahívását, az ő helyére információnk szerint Zag Gábort fogják javasolni, ő lehet várhatóan a kultúráért felelős alpolgármester a városban. Ezzel kapcsolatosan azonban felmerül a kérdés: vajon Zag Gábor visszalép-e az ellenzéki előválasztástól, ugyanis eddig ő volt a DK jelöltje a Baranya 2-es választókerületében. 

Ezt Kunszt Márta (DK) felszólalásában is megerősítette, ugyanis beszámolt arról, hogy a DK helyi két vezető testülete tegnap azt a határozatot fogadta el, hogy Bognár Szilvia (DK) alpolgármester megbízatásának visszahívását kezdeményezik, mindezt azzal indokolta, hogy megbomlott az összhang az elmúlt hónapokban Pécs városvezetésén belül. 

9.30. Tíz perc technikai szünet 

9.46. Zárt ülés következik. 

9.50. Vége a zárt ülésnek.

9.54. 1 napirendi pont: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021.évi költségvetésének módosítása. Heves vita alakult ki Barkóczi Csaba (Fidesz) és Ruzsa Csaba alpolgármester között, hogy az előző városvezetés mégis mennyi adósságot hagyott a városra.

10.05.: 2. napirendi pont: Pécs Város településképi rendeletének 2021. évi 1. sz. módosítása. Kóbor József (LMP) a Gyermekkórházzal kapcsolatban azt kérdezte, hogy az egyetem mit kíván ott építeni azon a viszonylag kis területen 30 milliárd forintból. Ruzsa Csabát kérdezi, hogy tud-e valamilyen információt erről. Ruzsa Csaba válaszul azt adta, hogy ez egy meglévő épület belső módosítása lesz. Elmondta, hogy egy technikai jellegű módosításról van szó. 

10.13.: 3. napirendi pont: A köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló 42/2005. (XI.29.) önkormányzati rendelet módosítása.

A díszpolgárok temetési költségét az önkormányzat átvállalja. Urnás temetés esetén 450 ezer forint, koporsós temetés esetén 1,5 millió forint költséget vállal át a város.

10.17.: 4. napirendi pont: A művészeti alkotások közterületen történő elhelyezéséről szóló 4/2007.(11.5.) önkormányzati rendelet módosítása.

10.19.: 5. napirendi pont: A pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról és gyermekvédelmi támogatásokról szóló 3/2015. (11.17.) önkormányzati rendelet módosítása.

10.22.: 6. napirendi pont: A személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátásokról és szociális szolgáltatásokról szóló 54/2017. (XII.18.) önkormányzati rendelet módosítása.

10.25. 5 perc technikai szünet 

Minősített többség kell az alpolgármesteri kinevezéshez és leváltáshoz is 

Egy alpolgármester leváltásához, illetve kinevezéséhez is minősített többségre van szükség, azaz 50 százalék + 1 szavazatra. Ez városunkban 14 főt jelent, a 26 fős közgyűlésben. Fontos, hogy Ruzsa Csaba, külsős alpolgármester nem fog szavazni. Bognár Szilvia leváltása kapcsán azonban érdemes matekozni, ugyanis mindezt nagy eséllyel nem fogja megszavazni sem a Fidesz, sem a KDNP, sem a ÖPE, hovatovább várhatóan a Momentum képviselői is nemmel szavaznak majd, illetve az sem kizárt, hogy az LMP-s Kóbor József sem szavaz az ügyben együtt Péterffy Attiláékkal. 

10.50. A technikai szünetet követően a polgármester az elesettek és a rászorulók járványhelyzet miatti emelkedése véget arra tett javaslatot, hogy a szociális ügyekért felelős alpolgármester megbízatása ne társadalmi megbízatású, legyen, hanem főállásban lássa el a későbbiekben a feladatait. 

Erre reagált Csizmadia Péter (Fidesz), aki arról beszélt, hogy a városvezetés folyamatosan arra panaszkodik, hogy nincs pénz, most pedig két főállású alpolgármester helyett három lesz. Kérdése ennek kapcsán, hogy ez miként fér össze a takarékoskodással. Véleménye szerint etikátlan a covid helyzetre hivatkozni ebben a kérdésben, végül pedig arra kért mindenkit, hogy ne szavazzák meg ezt a javaslatot. A téma kapcsán Kővári János (ÖPE) is szót kért, felszólalásában azt kérte, hogy a városvezetés politikailag indokolja meg, miért is kell Bognár Szilviának távoznia, azt is magyarázzák el, hogy Nyőgéri Lajos pontosan miért mond le, illetve véleménye szerint arra is választ kellene adniuk, hogy pontosan miért van szükség három alpolgármesterre. Ezt követően Barkóczi Csaba, a Fidesz képviselője kért szót, aki kissé indulatos felszólalása során elmondta, álláspontja szerint nem más történik, mint az MSZP előrenyomulása. 

Ezt követően Kővári János kért ismét szót, aki azt mondta ne tegyenek úgy Péterffyék mintha csak tegnap tudták volna meg, hogy Nyőgéri lemond. Elmondása szerint a választók arra adtak megbízást, hogy átláthatóan vezetik majd a várost. "Ne nézzék hülyének a pécsieket" - mondta. 

Megszavazták a rendelet módosítását. 

11.19. 10 perc technikai szünet 

11.35. 8. napirendi pont: Alpolgármester megbízásának visszavonása. Előterjesztő: Péterffy Attila polgármester. Mint ahogyan azt a Pécsi STOP már előzetes információkra hivatkozva megírta Péterffy Attila előterjesztésére kezdeményezték Bognár Szilvia alpolgármester asszony visszahívását. A technikai szünetet követően ennek a napirendi pontnak a tárgyalása következett, melynek során Péterffy Attila elmondta, hogy a DK-n belül megingott a bizalom Bognár Szilvia irányába.

A napirendi pont vitája során Kővári János (ÖPE) elmondta, nem értik mi az oka Bognár Szilvia leváltásának kezdeményezésének. Kiemelte, nem tudnak olyan botrányról, ami ezt megindokolná, továbbá arról is beszélt, hogy az alpolgármester asszonynak is joga van ahhoz, hogy reagáljon a kritikákra. 

Barkóczi Csaba (Fidesz) kérdéseket intézett Péterffy Attilához az előterjesztéssel kapcsolatban: jelezte, hogy a polgármester arra hivatkozva kezdeményezte Bognár Szilva leváltását, hogy  DK-n belül megingott a bizalom, ezzel szemben Barkóczi szerint Péterffy Attilának van személyes konfliktusa az alpolgármester asszonnyal. 

Péterffy Attila reakciójába elmondta, hogy korábban már beszélt arról, Bognár Szilviával nem harmonikus a viszonya, erről akkor a Pécsi STOP is beszámolt. 

Ezt követően Barkóczi Csaba kért ismét szót, aki ezúttal is egy kissé indulatosan beszélt. A képviselő arra szólította fel a polgármestert, hogy "legyen kemény és vállalja fel, hogy nem tud együtt dolgozni" Bognár Szilviával. 

Barkóczi Csaba emellett azt is mondta, hogy a választóknak igenis köze van ahhoz, milyen munkakapcsolata volt Péterffy Attilának Bognár Szilviával. "Péterffy Attila ne bújjon el Kunszt Márta szoknyája mögé, mondja el, miért nem akar együtt dolgozni Bognár Szilviával."

Dr. Csizmadia Péter vette át ezután a szót, aki azt kérte, hogy indokolják meg, mi az ami miatt Bognár Szilviának távoznia kell. Azt gondolja, hogy a képviselőknek meg kellene kapni azokat az információkat, amik alapján meg tudják hozni majd a döntésüket. Úgy véli minden választott pécsi képviselőt megilleti az a jog, hogy megkapjon minden információt ahhoz, hogy véleményt tudjon formálni az előterjesztés szavazása során. 

A momentumos Sajgó György felszólalásában azt a kérdést tette fel, hogy a DK mire is alapozza a visszaléptetést. Úgy véli az volna a minimum, hogy ezt koalíciós partnerként megindokolják. Ő maga jelenleg nem lát indokot az alpolgármester asszony leváltására. 

Kővári János ezt követően azt mondta, hogy nem egy párt belügye az, ki lesz az alpolgármester. Erről a közgyűlés dönt, tehát közvetve a pécsiek. 

Pokorádi Gábor felszólalásában arról beszélt, hogy Bognár Szilvia kiváló munkát végzett alpolgármesterként. "Emberi arcot adott a városvezetésnek" Pokorádi egyértelműen kimondta, nem támogatja Bognár Szilvia leváltását, és őszintén sajnálni fogja, ha ez megtörténik. 

Hári József, fideszes képviselő pedig Bognár Szilviához szólt, s arra kérte mondja el a véleményét. 

Bognár Szilvia ezt követően azt mondta: vannak olyan pillanatok az életben, amikor jobb ha az ember a focira gondol, és milyen jó, hogy éppen ma lesz a magyar-portugál meccs. Bognár Szilvia köszöntet mondott mindenkinek, akivel alpolgármestersége idején együtt dolgozhatott, s reméli, hogy lesz még alkalma ezen  területen tevékenykedni. Ha azonban úgy alakul, hogy nem, akkor emelt fővel fogja viselni ezt az "ítéletet". Képviselői munkájába fogja magát belevetni, munkája során pedig a nőkkel kapcsolatos témákra szeretne a jövőben koncentrálni. 

A felszólalásokat követően a napirendi pontról titkos szavazás keretében döntenek. A szavazás idejére szünetet rendelt el Péterffy Attila. 

12.39. A szüntet követően, Péterffy Attila felkérte Zag Gábort, hogy ismertesse a szavazás eredményét. A szavazásra jogosult képviselők száma 26, ebből 24-en adták le szavazatukat. Zag Gábor közölte, hogy a leadott szavazatok megoszlása a következő: 14 igen, 10 nem. 

Ennek értelmében Péterffy Attila bejelentette: Bognár Szilvia alpolgármester megbízatása megszűnik. 

Ezt követően Péterffy Attila közölte, hogy jelenleg kettő alpolgármesteri tisztség betöltetlen.

Péterffy Attila azt javasolja, hogy a közgyűlés Zag Gábort és Nyőgéri Lajost főállású alpolgármesterré nevezze ki, és az alpolgármesterek tiszteletdíja bruttó 897.000, költségtérítése 135.000 forint lesz.

Kővári János szeretne arra választ kapni, hogy a két alpogármester aspiránssal minden rendben van-e? Ezt azért szeretné megtudni, mivel a Momentum képviselői egy olyan lapot oszottak ki a közgyűlés tagjainak, amin Nyőgéri Lajos cégvezetéstől való eltiltásai szerepelnek.

Péterffy Attila vállalja a felelősséget a két alpolgármester iránt, mind a kettőt morálisan és szakmailag megbízhatónak tartja.

Kővári János (ÖPE) azt kérdezte Nyőgéri Lajostól, hogy: teljesítette-e azokat a kötelezettségeit, amelyeknek az elmulasztását a bíróság felrótta neki? 

Lovász István közölte, hogy meghaladja az ő munkakörét, hogy erre teljes választ adjon. Ennek a helyzetnek jogi értelemben most nincs aktualitása, 2019 őszén lehetett. Önmagában egyébként egy elmarasztaló bírósági döntés nem elegendő a méltatlanság megállapításához. Egy később létrehozandó bizottság akár dönthetne az összeférhetetlenségről. Továbbá elmondta, hogy 2019 őszén nem láttak semmilyen problémát.

13.12. Kővári János kezdeményezte ennek a napirendi pontnak az elnapolását. A javaslatot elutasította a közgyűlés.

13.14. Zag Gábor és Nyőgéri Lajos vállalják az alpolgármesteri megbizatást.

Titkos szavazás keretében dől el a két alpolgármester megválasztása. A szavazás idejére szünetet rendelt el Péterffy Attila. 

13.41. A szüntet követően, Péterffy Attila felkérte Csaba Istvánt, hogy ismertesse a szavazás eredményét: 24 főből 14-en igennel, 10-en nemmel szavaztak a Nyőgéri Lajos alpolgármesteri kinevezésére. Zag Gáborra 14-en szavaztak igennel, 7-en nemmel, 3-an tartózkodtak.

13.47. Szavaznak Zag Gábor, illetve Nyőgéri Lajos alpolgármesteri illetményéről.

13.48. Péterffy Attila ebédszünetet rendelt el.

14.38. Vége az ebédszünetnek, folytatódik a közgyűlés.

Hári József (Fidesz) azt kérdezte Péterffy Attilától, hogy tervezi-e az önkormányzat a Littke utcai kutyafuttató értékesítését. Kerüljön le az értékesítendő ingatlanokat feltüntető ingatlanlistáról. Péterffy Attila: Nem tervezi értékesíteni a város a kutyafuttatót, leveszik a listáról.

14.42. 10. napirendi pont: A Pécsi Ellátó Központ igazgatói (magasabb vezetői) beosztásának ellátásával kapcsolatos döntések meghozatala. Az eljárást eredménytelenné nyilvánította Péterffy Attila, mivel nem érkezett be egyetlen egy pályázat sem. A jelenlegi vezetőt bízta meg Péterffy Attila.

14.43. 11. napirendi pont: Bizottságokban történő személyi változás. Vári Attila lemondásával megszűnt a bizottsági tagsága. 

14.47. 12. napirendi pont: Polgármesteri biztos megbízása a kiemelt sportcélú beruházások és fejlesztések koordinálására. Török Ottó megbízatásának meghosszabbításáról döntenek. 

Berényi Zoltán (ÖPE) nem érti, hogyha ez a megbízatás szeptemberben jár le, akkor miért kell most róla dönteni.

Péterffy Attila nem tudja a választ és, ezért Lovász István segítségét kéri, aki azt közölte, hogy addig az időpontig összesen 2 ülés lesz, így jobban előkészíthető, szeptemberben nagyon ki lett volna centizve. 

Berényi Zoltán elfogadja a magyarázatot, illetve hozzátette, hogy ezzel már 4 ember foglalkozik a városvezetésben a sporttal.

Hári József (Fidesz) szintén nem érti, hogy minek kell egy sportért felelős polgármesteri biztos, szerinte nélküle a város jobban tudna spórolni.

Fogarasi Gábor (Jobbik) emlékeztetett, hogy Vári Attila szó szerint azt mondta, hogy nagyon jó döntés Török Ottó kinevezése.

Péterffy Attila elmondta, hogy a város és az egyetem között létrejött egy fórum, aminek segítségével könnyebben tudnak együttműködni.

15.00. 13. napirendi pont: A Pannon Filharmonikusok Pécs Nonprofit Kft. felügyelőbizottsági tagjainak megválasztása.

15.05. 14. napirendi pont: Erdészeti szakirányító szakfeladat ellátásához pénzügyi fedezet biztosítása. 

15.07. 15. napirendi pont: A Nagy Lajos király útja 13. sz. alatti irodaépület üzemeltetésével kapcsolatos beszerzési eljárás indítása és fedezet biztosítása.

15.08. 16. napirendi pont: Uránvárosi rendelő kialakítása c. projekt Támogatási Szerződésének 2. sz. módosítás.

15.09. 17. napirendi pont: Bánki Donát Utcai Általános Iskola energetikai korszerűsítése c. pályázathoz kapcsolódó Támogatási Szerződés módosítása.

15.10. 18. napirendi pont: Iparcsarnok kialakítása a Déli Ipari Parkban c. projekt keretében megvalósuló iparcsarnok bérbeadása.

15.11. 19. napirendi pont: A Pécs Paktum c. projekt II. sz. módosításával kapcsolatos döntések meghozatala.

15.12. 20. napirendi pont: A "Pécs Megyei Jogú Város közösségi közlekedés fejlesztése" projekt keretében elektromos autóbuszok beszerzése érdekében megkötött adásvételi szerződés eladói késedelem kimentettségének vizsgálata.

15.16. 21. napirendi pont: : Pécs, 38699/1. hrsz.-on Iévő távközlési bázisállomás alatti közterületre bérleti szerződés kötése.

15.18. 22. napirendi pont: Megállapodás megkötése a Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személlyel az általa működtetett szociális intézmények fejlesztésének 2021. évben történő finanszírozására. Nyőgéri Lajos kiegészítette azzal, hogy az önkormányzat vállalta, hogy minden évben 25 millió forinttal hozzájárul a Szeretetszolgálat épületfejlesztéséhez.

15.20. 23 napirendi pont: Az óvodai vezetők órakedvezményeinek meghatározása, a 312/2011.(06.23.) számú közgyűlési határozat 2. pontjának módosítása. Nyőgéri Lajos kiegészítette azzal, hogy a nyugati városrészi óvodánál történt ellenőrzés során vetődött fel néhány anomália, ami még 2011-re nyúlik vissza és ezeket kellett most rendezni.

15.22. 24. napirendi pont: A Pécs II. tűzoltóság telkének közműfejlesztésére a BM Országos Katasztrófa-védelmi Főigazgatósággal támogatási szerződés megkötése. 

15.22. 25. napirendi pont: Siklósi úti köztemető védett növényanyagának fenntartási tevékenységére eseti közfeladat-ellátási szerződés megkötése.

15.24. 26. napirendi pont: A Fittbike Egyesülettel a Malomvölgyi Parkerdőben Iévő 01371/3 hrsz-ú ingatlanon lévő faház használatára vonatkozóan megkötött haszonkölcsön szerződés módosítása.

15.25. 27. napirendi pont: A Janus Pannonius Múzeum által benyújtott pályázat utólagos jóváhagyása. Péterffy Attila röviden annyit mondott el, hogy a múzeum egy pályázatot nyújtott be, aminek regisztrációs díja az intézmény költségvetését terheli.

15.27. 28. napirendi pont: Kulturális intézmények előirányzatai közötti átcsoportosítás. 

15.30. 29. napirendi pont: Ingyenes ingatlan használati megállapodás a Baranya Megyei Kormányhivatallal.

15.31. 30. napirendi pont: A Közalapítvány az „Újhegyi Városrészért” választókörzeti keretből történő támogatása.

Berényi Zoltán (ÖPE) arra kíváncsi, hogy mi lehet annak az oka, hogy ez az alapítvány 3 éve nem adott be éves beszámolót. Erre Sík László Lajos (MSZP) válaszolt és elmondta, hogy ebben az évben már beadta, és felhívta a figyelmet, hogy a volt képviselőtársától kellene megkérdeznie, hogy miért nem adták le ezeket.

Ruzsa Csaba hozzátette, hogy előző városvezetés nem akart ezzel az alapítvánnyal foglalkozni, ellenben a mostani városvezetéssel, ezért fel is lettek szólítva, hogy rendezzék az elmaradásukat.

Berényi Zoltán a 2018-as, 2019-es, és 2020-as éves beszámolókat hiányolja még mindig. Tapasztalatból mondja, hogy ezeket a beszámolókat azonnal fel szokták tölteni. 

Sík László: Amióta az új kuratórium van, azóta rendesen működik minden, az elszámolásban szerepel minden. Az alapítvány arra is figyelt, hogy az árváltozás alapján ne legyen pénzbeli növekedés, végezetül elmondta, hogy a labda nem a mi oldalunk van.

Ruzsa Csaba szerint ez egy korábbi mulasztás.

15.40. 31. napirendi pont: A Pécsi Testvérvárosi Egyesületben Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata tagsági jogviszonyának megszüntetése.

Hári József (Fidesz): Az Egyesületet az előző városvezetés alapította azzal a céllal, hogy hidakat építsen a testvérvárosok között. A pandémiás helyzet miatt nem tudtunk megtartani semmilyen rendezvényt és, ezért csodálkozom, hogy a város egy ilyen egyesületből kilép. Nemes Balázs is a felvételét kérte ebbe az egyesületbe, úgy gondolom, hogy szélesíteni kellene a lehetőségeket. Nemmel fog szavazni- közölte.

Kővári János (ÖPE): Nem sok esélyét látja, hogy figyelnek arra, amit mond, de a jegyzőkönyv kedvéért elmondja. Nem érti, hogy miért lépnek ki egy ilyen szakmai alapon működő egyesületből. Véleménye szerint a város érdekeit szolgáló döntések helyett, csak egymást "hízlalják". 

Dr. Kóbor József (LMP): Nem nagyon hallott erről az egyesületről, de fontos feladatnak tartotta azt, hogy felmérje azokat az európai szinten dolgozó képviselőket, akik testvérvárosokban tevékenykednek. Ebben a pillanatban nem látja át, hogy ez döntés pozitív, vagy negatív-e. Fontosnak tartja, hogy mindenképpen legyen gazdája ennek az ügynek. Nem fog állást foglalni ebben az ügyben, viszont szeretné, hogy erre a feladatra egy alpolgármester legyen a felelős.

Auth István (DK) elmondta, hogy továbbra is abban lesznek érdekeltek, hogy a nemzetiségekkel és a környező országokkal jó kapcsolatot ápoljanak.

Hári József azt vette ki Péterffy Attila szavaiból, hogy együtt kellene gondolkodniuk. Közölte, hogy a pandémia idején is online formában ültek össze. 

Péterffy Attila azt javasolja, hogy a hallottak alapján ezt a napirendi pontot napolják el.

15.52. 33. napirendi pont: A Pécsi Többcélú Agglomerációs Társulás 2020. évi tevékenységéről szóló beszámoló.

15.56. 34. napirendi pont: Polgármesteri beszámoló, lejárt határidejű határozatok, átruházott hatáskörben hozott döntések.