Lassan már az ezret is eléri a létszámhiány a MÁV-nál

2016. augusztus 20. 12:14

Tavaly év vége óta durván megemelkedett a Magyar Államvasutaknál a betöltetlen munkahelyek száma, jelenleg olyan 800 körül lehet a pontos szám. Ráadásul a Vasutasok Szakszervezetének adatai szerint 2019-ig 4000 ember mehet nyugdíjba a cégtől, miközben utánpótlás nem nagyon van - értesült a Napi.hu.

Tavaly év végén még csak 233 betöltetlen álláshely volt a MÁV Zrt-nél, azonban ez a szám 2016 július elejére 800-ra növekedett - olvasható a Napi.hu cikkében.

"A nyilvánosságra hozott adatokból az derül ki, hogy a tavalyi üzleti tervhez képest, a teljes, mintegy 36 ezer fős vállalatcsoporton belül, összesen 233 dolgozó hiányzott a 2015 december 31-i zárónapkor. A legnagyobb munkaerőhiány a MÁV-START Zrt.-nél volt, ahol az üzleti tervben felvázolt 14 235 fős létszámhoz képest 128 fő hiányzott év végén. A MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító (FKG) Kft.-nél, a tervhez képest 58 fős volt az elmaradás.

A legnagyobb foglalkoztató MÁV Zrt.-nél 18 093-an dolgoztak (a közfoglalkoztatottakat nem számolva), amely 17 fővel volt kevesebb az üzleti tervben megcélzottnál. A másik négy, kisebb MÁV leányvállalatnál még ennél is alacsonyabb volt a tervhez képest számított létszámhiány" - olvasható a cikkben.

Ehhez képest idén július elején a MÁV vezetői már 800 fő körüli létszámhiányt ismertek el, a toborzás pedig látványosan és hallhatóan folyt mindenhol, az állásbörzéken túl két vonat közt még a pályaudvarok hangosbemondóin is új embereket keresett a cég.

"A munkaerőhiány oka azonban nem csak az elvándorlás, hanem az is, hogy nem érkezik megfelelő létszámú utánpótlás a tömegével nyugdíjba vonuló dolgozók helyére. A Vasutasok Szakszervezetének adatai szerint 2019-ig további 4 ezer MÁV-alkalmazott számára esedékes a nyugdíjazás" - értesült a Napi.hu.

Az információ kapcsán a 168 óra is megkereste a szakszervezetet, melynek vezetője, Meleg János elnök úgy felelt a kérdésekre, hogy az érdekvédelmi szervezet és a MÁV is egyetért abban, ezt a problémahalmazt egyedül már nem tudja kezelni a munkaadó. Éppen ezért 30 milliárd forintos segítséget kértek az államtól, ám ez eddig nem érkezett meg.

A pénzből jöhetne létre a vasutas életpálya-modell, amely nagy segítséget jelentene a toborzásban, a szakszervezet emellett jelentős bérfejlesztésről szóló tervet is készített, ami a munkavállalóknak több tízezres emelést jelenthetne.

A 30 milliárd forint ugyanakkor csak az első lépcső lenne, és csak a legégetőbb problémák megoldására lenne elegendő. A MÁV pályára állításához a szakszervezet szerint sokkal több pénzt kell az államnak a cégbe invesztálni - olvasható a 168 óra cikkében.