Lemondott az SZFE hallgatói önkormányzatának elnöke

2021. január 18. 11:57 2021. jan. 18. 11:57

Lemond tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói önkormányzatának elnöke, Csernai Mihály.

Az SZFE hallgatói önkormányzata Facebook-oldalán olvasható közleményben nem szerepel indoklás, de a HÖK búcsúja szerint 2019 novemberétől 2021 januárjáig rendkívüli időszakban rendkívüli hallgatói képviseletet látott el a leköszönő HÖK-elnök.

Telex megkeresésére Csernai Mihály azt mondta: „Megelégeltem ezt a fajta idézőjeles vezetőséget, a tisztség olyan típusú együttműködésekkel jár együtt, amikhez nem volt idegrendszerem.”

Arról beszélt, hogy úgy érzi, kevés mozgástere marad a HÖK-nek, mivel a legtöbb olyan bizottságban, amely fontos ügyekről dönt, többségben vannak a kancellár kinevezettjei, így dísznek érezte magát. Ennél részletesebben azonban nem kívánta indokolni a lemondását.

Saját személyes Facebook-oldalán a lemondott HÖK-elnök azt írta, hogy a hallgatók érdekképviselete szerinte most „elért egy határt”.

„Nemcsak arra gondolok, hogy én magam elfáradtam, hanem arra is, hogy úgy érzem, elértem reális cselekvési határaimra, és minden elvemmel ellentétes fenntartani a jelenlegi állapotot. A HÖK véleményezési jogára való fittyet hányás, az oktatás szakmai programjának hiánya, ebből kifolyólag több száz diákon túl, több ezer potenciális felvételiző figyelmen kívül hagyása, a valós hallgatói lobbitevékenység általam teljesíthetőnek érzett határainak elérése, a vezetőség hallgatóbarát kommunikációjának teljes hiánya, az elmúlt 155 év működő hagyományainak megerőszakolása olyan döntésre késztet, amit úgy érzem, felelősen ezen a ponton meg kellett hoznom”.

Az SZFE HÖK élén Csernai helyét hétfőtől Podlovics Laura, korábbi általános elnökhelyettes veszi át.

Forrás: Telex