LMP: inkább lopástechnikai törvény a közbeszerzések új szabályozása

2016. november 10. 12:53

Az LMP szerint inkább lopástechnikai törvénynek kellene hívni a közbeszerzésről szóló jogszabályt, amelyen a kormány csak ront az Országgyűlés előtt lévő módosítással.

Hadházy Ákos, az ellenzéki párt társelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján elismerte, hogy a kezdeményezett változtatással javul az eljárások nyilvánossága, szerinte ugyanakkor a változtatás fő iránya a közbeszerzési értékhatár megemelése, így valójában kevesebb közbeszerzés lesz, az állami költések pedig nehezebben lesznek vizsgálhatók a jövőben.

A képviselő olyan, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. általa korrupciógyanúsnak tartott beszerzéseire világított rá, amelyek esetében a jövőben már nem kell közbeszerzést kiírni, így nem lesznek megismerhetőek.

Kijelentette: a kft. felelőtlenül, szenvtelenül szórta szét a pénzt például akkor, amikor egy nyíregyházi autósiskolát kért fel arra, hogy Budapesten és Pest megyében vizsgálja meg négyszáz fiatal vállalkozói attitűdjét bő 10 millió forintért, de akkor is, amikor egy reklámcéget bízott meg csaknem 24 millió forintért álláskeresési tréning tartására kétezer fiatal számára, három hónapon át.