Már huszonhárom éve is „fifty-fifty”-zett az unió kapcsán Orbán

2020. október 14. 07:39 2020. okt. 14. 07:39

Történt 1997-ben, amikor az Integrációs Stratégiai Munkacsoport (ISM) vezetőjeként Inotai András egy élő tv-beszélgetést folytatott Orbán Viktorral, a Parlament integrációs bizottságának akkori elnökével, aki a kérdésre, hogy milyen lesz az EU a számunkra, azt válaszolta, hogy talán valamivel kicsit jobb lesz, mintha kívül maradnánk – ezt az emléket idézte fel Inotai a Hírklikknek, amikor a mai miniszterelnök minapi interjújának arra a részletére kérdeztünk rá, miszerint „szűken számított magyar szempontból fifty-fifty, vagy kétséges” az új uniós költségvetés és újjáépítési segélyalap magyar elfogadása. Orbán tehát már 23 éve is ilyen hideg, számító, s mindenekelőtt csakis a saját érdekeit figyelembe vevő szemüvegen keresztül nézte az uniós tagságunkat. Inotai magyar állampolgárként kikéri magának, hogy „Orbán Viktor határozza meg, hogy mi a magyar érdek. Semmi joga nincs ehhez. Az ő érdeke a hatalom folyamatos ’illiberális’ kiterjesztése, minden áron, ha kell, szembe menve az európai alapértékekkel. És ehhez kapcsolódva gazdasági maffiakörének gazdagítása. Ez lenne a „magyar érdek”? De tényleg csak pénzről szól az uniós tagság? Még ha Orbán igyekszik is erre redukálni a kérdést.

- „Azt is tudnunk kell, hogy az európai uniós forrás nem ajándék, mert több pénzt visznek ki Magyarországról, mint amennyit kapunk... Tehát a mérleg, ami a Magyarországról kimenő pénzek és a beérkező pénzek egyenlegét illeti, úgy fest, hogy ma több pénz megy ki Magyarországról, mint amennyi bejön ide, ideértve az uniós pénzeket is” – mondta Orbán Viktor a Hír TV-nek adott minapi interjújában. Hogy is van ez valójában? Kérem, tegyük tisztába ezt a – több mint furcsa – kijelentést/párhuzamot.

– Valóban be kell fizetnie a közös uniós költségvetésbe minden tagállamnak, nekünk évi durván egymilliárd eurót – a befizetés nagyságát GDP-arányosan állapítják meg a tagállamok számára. Ám az egymilliárd ellenében, többszörösét kapjuk vissza! A 2014-2020 közötti hétéves keretben összesen 23,5 milliárd eurót kapunk, azaz átlagosan közel évi 3,5 milliárdot. De ez csak az a pénz, ami a strukturális alapból érkezik. Ezen felül, más címszavak mentén is kapunk jelentős uniós támogatásokat, így évi több százmillió eurót a mezőgazdasági támogatások címén, valamint olyan egyéb programok keretében, mint az oktatás-kutatási Erasmus, a nemzetközi segélyek vagy a regionális kapcsolatok erősítése. Más szóval, hatalmas többletet kapunk vissza ahhoz képest, amit mi befizetünk. Mi több, valamennyi nettó haszonélvező EU-s tagállam közül Magyarország kapja egy főre nézve a legnagyobb uniós támogatást.

– Orbán – az én olvasatomban – csúnyán összemosta az uniós támogatásokat és a  külföldi működőtőkét, hiszen másként nem tudom értelmezni azt, hogy innen kivisznek pénzeket: hiszen az EU nem visz ki pénzt, aki kivisz, azok a cégek, amelyek mindenkor kivihetik nyereségüket. Ön is így gondolja?

– A „ma több pénz megy ki Magyarországról, mint amennyi bejön ide, ideértve az uniós pénzeket is” kijelentés alatt vélelmezhetően valóban a külföldi befektetések által Magyarországon megtermelt nyereség kivitelét értette. De ez már csak azért is övön aluli, mert ha Magyarország nem lenne az Európai Unió tagja, akkor nem lenne része a szabadkereskedelemnek, a mainál nagyságrendekkel kisebb lenne a külföldi működőtőke érdeklődése a magyarországi befektetések iránt. Vagyis lehetne élni a kirgiz vagy az észak-koreai életszínvonalon – mondjuk, ahogy látjuk a kormány vonzódását Ázsia felé, nekik bizonnyal megfelelne az a „korrupt nyugattal” szemben. Az már más kérdés, hogy a magyar lakosságnak is megfelelne-e.

– A miniszterelnöki kijelentésben persze nem is két, hanem sok csavar van. Hiszen demagóg módon, odaszúr egyet a „gaz kapitalistáknak” is, akik megfosztják szegény országunkat a pénzétől.

– A tőke azért telepszik meg egy országban, azért ruház ott be, azért fejleszt, hogy nyereséget termeljen – amúgy ezt teszik a magyar cégek is, amelyek külföldön ruháznak be. A kérdés csak az, hogy mit kezd a megtermelt profittal, vajon újra beruházza azt, esetleg fejleszt belőle vagy kiviszi az országból, ha például a cégcsoport nemzetközi pénzügyi helyzete megköveteli, vagy azért, mert itt már nem lát teret további fejlesztésekre. Persze „pikáns” helyzetek is adódnak a nyereség kivitelével: miközben az Audi az idén kivitt 700 milliárd forint profitot, a következő nap Orbán Viktor elment Győrbe és az adófizetők pénzéből 44 milliárdot odaadott a német cégnek – ez azért meglehetősen furcsa és azonnali reakció. Az meg főleg nem érthető, ha a multik nem az ország által kínált költség- és hatékonysági előnyök miatt, hanem csak azért jönnek Magyarországra, mert a regnáló kormánynak hála, a magyar adófizetők pénzéből finanszírozottan, „ingyen” tudnak nyereséget termelni. A jelenlegi magyar kormány ezt csinálja, s ez szerintem aligha tartozik a „nemzeti érdekvédelem” egyre gazdagodó tárházába.

– Orbán ebben az ominózus interjúban azt is megpróbálta megindokolni a sajátjainak, hogy miért akadékoskodik az EU új segélyprogramja ellen. Ezzel kapcsolatban is mondott néhány érdekes dolgot. „Hogyha csak szűk magyar érdeket nézek, akkor rezeg a léc...hogy ez megéri-e Magyarországnak, ez több mint kétséges.... szűken számított magyar szempontból fifty-fifty, vagy kétséges a dolog...”. Ez azért még tőle sem semmi...

– Nincs ezen mit meglepődni. Semmi új nincs benne, Orbán mindig is ilyen volt. Elmondok egy történetet: amikor, 1997-ben az integrációs munkacsoport vezetőjeként egy élő tv-beszélgetést folytattam vele, aki akkor a Parlament európai uniós integrációs bizottságának volt az elnöke. Amikor azt a kérdést kapta, hogy milyen lesz az EU számunkra, azt válaszolta, hogy talán valamivel kicsit jobb lesz, mintha kívül maradnánk.

– A nevezett interjú uniós költségvetésére és segélyalapjára vonatkozó eszmefuttatásokból – azon túl, hogy a saját táborának szóló demagóg üzenetekkel volt teleszurkálva –  sütött a hideg, számító gondolkodás.

– Miközben rendkívül primitívnek tartom, hogy az egész uniós tagságot pénzügyi kérdésként kezelik, azt azért megjegyzem, hogy az EU-tagság egy sor más, hatásában a tagállamoknak rendkívül hasznos előnnyel jár. A tőkeáramlás, a szabadkereskedelem, az, hogy bele tudunk szólni az uniós külkapcsolatokba, szavunk van az unión belüli fő célok és fejlesztések kérdéseiben – ezek és még sok minden más éppen úgy alapvető erkölcsi és egyúttal materializálódó érték, mint a páratlan pénzügyi támogatás, amit kapunk.

– Mondana egy mindenki számára érthető példát erre?

– Ma már mintegy 600 ezer magyar dolgozik külföldön. Csak becslések vannak arra, hogy ők mennyiben járulnak hozzá a magyar fogyasztáshoz, a költségvetési és nemzetközi pénzügyi mérleghez. Mennyit hoznak és/vagy utalnak haza, illetve mennyit fogyasztanak itthon, milyen értékben hoznak haza értékcikkeket. Ennek teljes összegét durván évi kétmilliárd euróra teszik, ami a GDP-nek nagyjából az 1,5 százaléka. Nos, ha nem lennénk uniós tagok, akkor nem lennénk részesei a munkaerő szabad áramlásának, azaz ez a tétel hiányozna a magyar fogyasztásból, költségvetésből és a fizetési mérleg bevételi oldalából is.

– Mindent egybevetve, mennyi az annyi?

– Az uniótól – éves átlagban – a magyar GDP 3,5 százalékát kapjuk, a pénz lehívása persze évi mérlegben nem egyenletes. Ennek az összegnek a zömét a magyar költségvetésen keresztül hasznosítjuk, költségvetési tételeket finanszírozunk belőle. A magyar költségvetés – ami a hazai GDP közel 50 százaléka – bevételeinek a hat-hét százalékát tehát az uniós pénzek biztosítják. Ha az nincs, egyrészt nem lehetne az uniós kritériumok szerinti három százalékos deficit alatt tartani a magyar költségvetést, vagy lényegi költségvetési kiadásokat kellene törölni.

– És mi jut jelen állás szerint az új hétéves költségvetésből, illetve az újjáépítési alapból – már, ha nem vétózzák meg annak elfogadását Orbán és társai? 

– Az újjáépítési alapból a még elfogadásra váró, de előre tervezett keretből 8 milliárd euró áll majd rendelkezésre Magyarország számára, részben vissza nem térítendő támogatás formájában, a járvány negatív gazdasági hatásainak a kezelésére. Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy folyamatosan kaptunk pénzt a járvány kitörése óta is ilyen célokra, amit Orbánék letagadnak, vagy igyekeznek eltitkolni, miközben – legalábbis részben – esetleg ilyen átcsoportosításokból finanszírozzák a turizmus támogatását vagy éppen a 300 milliárd forintos lélegeztetőgép-beszerzéseket. Másrészt a hétéves költségvetés 1100 milliárdos keretéből csak a strukturális alapból jut számunkra hét év alatt 18,5 milliárd, e felett lesznek még a külön programokból megpályázható és elnyerhető összegek. De nem ez a leglényegesebb. Rendkívül primitív és ősi törzsi ösztönökre emlékeztet, amikor a fő célt a lehető legtöbb pénz „elrablásában” határozza meg az adott hatalom. Nem fontosabb és a közös jövő szempontjából meghatározó, hogy a transzferek leghatékonyabb felhasználását állítsuk a középpontba? Természetesen, ha minden pénzt hatékonyan fel tudunk használni, akkor rendben van. De az alapvető szempont ne a rendelkezésre álló források bármilyen céllal vagy cél nélküli lerablása legyen – egy kiválasztott kör páratlan és erkölcstelen meggazdagodása érdekében.

– Előbb már említettem az esetleges magyar vétót. Ön mit szól ahhoz, hogy a pénzek kifizetését a jövőben jogállamisági kritériumokhoz szeretné a többség kötni az EU-ban?

– Habár jogos az EU bírálata a magyar jogállamisággal kapcsolatban, de nem csak a jogállamiságról van itt azért szó. Szerintem azt is vizsgálni kellene, hogy mire használták fel, és milyen hatékonysággal az eddigi uniós támogatásokat. Ugyanis Magyarország rendkívül rossz hatékonysággal használta fel a pénz egy részét. Jelentős része olyan beruházásokba ment, amelyek hozzáadott értéke, jövőorientált pozitív hatása nehezen kimutatható. Ide tartozik a szinte teljes ingatlanbusiness. Aztán – a Simicska korszak után – a korábbiakhoz képest három-négyszeres áron finanszíroztunk infrastrukturális beruházásokat, ahol egy kilométer megépítése drágább az alagutakkal telített horvát autópálya-építés hasonló költségénél. Ezek az uniós pénzek olyan emberek kezén mentek át, akik önmagukat ugyan „vállalkozónak” tarják, de akiknek fogalmuk sincs a versenyképességről, nem is beszélve a vállalkozói erkölcsről és értékrendről. Kiváló példa erre a „vállalkozói” magatartásra az osztalék azonnali és teljes kivétele, minimális éves forgalommal rendelkező és deficites „vállalkozások” hirtelen több száz millió forintos pályázati támogatása vagy a sokmilliárdos magyar „vállalkozók” szociális érzéketlensége. A jogállamiság vizsgálata mellett, nem kevésbé fontos lenne azt ellenőrizni, hogy mire és hogyan használták fel a pénzeket – s amiről bebizonyosodik, hogy félrehasználták, pontosabban ellopták, azt vissza kellene fizettetni. És amíg ez nem történik meg, nincs új pénzhez jutási lehetőség.

– Azért nem csak az Orbán-kormányt lehet emiatt bírálni...

– Soha ilyen történelmi modernizációs lehetősége nem volt Magyarország, mint az elmúlt 14 évben, ami két uniós költségvetési ciklust fed le. Ebből a 14 évből az első négy, a mai ellenzék kormányzásának az idejére eső év, a pályázat időszaka volt. Ez azt jelenti, hogy a támogatások oroszlánrésze a Fidesz tíz éves regnálása idején érkezett be az országba, mondhatni, a Fidesz kasszájába került. Ebből a pénzből lehetett volna olyan fejlett, magas hozzáadott értéket képviselő, jövőorientált fejlesztési célokat végrehajtani, mint konkrét ipari, infrastrukturális, egészségügyi, oktatási, továbbá szociális fejlesztések. De nem ez történt.

– Ellopták volna a pénzt?

– A lopás több szinten jelentkezik. Lopás az is, amikor egy adott projektre felveszem a pénzt, ám a projekt nem valósul meg; lopás az is, amikor pályázom valamire, ám teljesen mást csinálok az elnyert pénzzel; s persze lopás az is – ez a legdurvább része az uniós források félre-felhasználásának –, amikor tetemesen túlárazom a projektet. A hatalmas túlárazások mellett, általános gyakorlat az olyan projektek finanszírozása is, amelyek semmilyen hozzáadott értéket nem képviselnek. Ezzel szemben, utána még nagyon hosszú ideig folyamatos fenntartási költségeket követelnek meg, amelyeket – érthető módon – az EU már nem, vagy csak részlegesen finanszíroz.  Ilyenek például a vadászlesek, a kilátók, a kastélyfelújítások, nem is beszélve a gigantikus sportlétesítményekről.

– Lehet-e egyáltalán tudni, hogy mi, mire ment el?

– Nem. A magam részéről szeretnék látni világos statisztikát arra, hogy – a konkrét célok lebontásában – mennyi pénzt kaptunk pontosan az EU-tól, s ezt a pénz milyen hatékonysággal költötték el. Sport, a nem létező turizmus, egyházak, határon túli magyarok – ezekre mentek el a pénzek, ahelyett, hogy az uniós forrásokat okosan felhasználva, egy 21. századi versenyképes országot csináltunk volna belőle. Itt sikerült Magyarország 21. századát kisiklatni. Nagyon nehéz lesz normális útra visszatérni, mert az a pénz még egyszer nem fog visszajönni.

– A korrupció kapcsán óhatatlanul eszembe jut ezzel kapcsolatban, hogy Orbán a minap arról is beszélt, hogy korrupció nem csak nálunk van, a németeknél és az osztrákoknál például súlyosabb e téren a helyzet.

– Nehéz annak a határát meghatározni, hogy mi a lobbizás és mi a korrupció, hol végződik az egyik és hol kezdődik a másik. Másrészt, az ugyan igaz, hogy másutt is van korrupció, de nem kormányzati szinten, és a mértéke nagyságrendekkel elmarad a magyarétól.  Arról már nem is szólva, hogy más országban a hatóságok kíméletlenül és gyorsan felderítik a gyanús ügyeket. Egészében olyan a társadalmi-gazdasági-jogi környezet, hogy visszatartja a pénzsóvár és „leleményes” embereket attól, hogy egy határt túllépjenek. Ha a politikából vagy akár egy meghatározó gazdasági körből valaki belekerül egy korrupciós ügybe, azonnal mennie kell. Akár egy ebéd- egy utazási meghívás is okozhatja a legmagasabb rangú politikusok – mint a korábbi német államelnök – bukását (a „nyaralást” pedig tessék azonnal elfelejteni).

– Mindenesetre láthatóan egyre nagyobb a felháborodás a partnerországokban amiatt, ami nálunk folyik. És akkor mi van? – mondhatja Orbán.

– Nem csak a korrupció, a lopás ellen emelhetik fel a szavukat a partnerországok és azok adófizetői, hanem az ellen is, hogy a támogatások egy részét a nép hülyítésére és az EU aláásására használták fel Magyarországon. Hiszen a mai kormány az EU ellen az EU pénzéből folytat propagandát. Az uniós tagállam adófizető állampolgárai jogosan kérhetik számon, milyen alapon költi a magyar kormány az ő pénzüket az unió aláásására.

– Orbán mindig a magyar érdekekre hivatkozik...

– Magyar állampolgárként kikérem magamnak, hogy Orbán Viktor határozza meg, hogy mi a magyar érdek. Semmi joga nincs ehhez. Az ő érdeke saját hatalmának minden áron való megtartása és erősítése, félretéve minden alapvető európai és demokratikus értéket és intézményi egyensúlyt. Továbbá, hogy közvetlen és mélyen korrupt gazdasági körét teletömje pénzzel. Ez lenne Magyarország és a magyar állampolgárok érdeke?

Forrás: hirklikk.hu