Matolcsy György: A kormány kalandorpolitikát folytatott, az ársapka 3-4 százalékkal emelte az inflációt

2023. szeptember 21. 12:34 2023. szept. 21. 12:34

Keményen beleszállt a kormányba a jegybankelnök.

Matolcsy György szerint az Magyar Nemzeti Bank (MNB) ugyan időben jelezte az inflációs veszélyt, de a kormány másfél évig nem csatlakozott a jegybank inflációt letörő intézkedéseihez. Pedig csak közösen lehet sikeresen küzdeni az infláció ellen. Sőt, miközben az MNB a fékre, addig a kormány a gázra lépett eleinte, aztán később már a kormány is realizálta, hogy fel kell lépnie az infláció ellen – számolt be a Telex a jegybankelnök egri Közgazdász Vándorgyűlésen tartott beszédéről. 

Eleinte a kormány a magas deficittel és az élelmiszerárstoppal tüzet akart oltani olajjal, csak hozzáadott az inflációhoz. Önmagában az ársapkák alkalmazása 3-4 százalékkal emelte az inflációt.

Ez „kalandor gazdaságpolitika” volt.

A lap megjegyzi, az elnök arra gondolt, hogy amikor bizonyos árakat mesterségesen rögzített a kormány, az infláció minden más termékre szétterjedt.

Aztán, amikor nagyon gyenge volt a forint, 2022 októberében az MNB vészhelyzeti programot vezetett be, anélkül nem lenne most reális az egy számjegyű infláció. Matolcsy szerint innen elfoglaltuk az inflációs Európa-bajnok pozícióját, ennek növekedési ára van. Négy negyedév visszaesése tükrözi az infláció következményeit. És az infláció, mint a szegények adója, éppen a szegényektől és a nyugdíjasoktól vette el a legtöbb forrást.

Tisztában kell lenni vele, hogy Magyarország kockázati megítélése nem jó, pénzügyi szempontból a legsebezhetőbb öt ország között vagyunk. Innen csak összefogva lehet továbblépni, mondta Matolcsy. 

 Forrás: Telex