Még utoljára jól megsarcolták a Tüke Buszt

2021. augusztus 2. 13:10 2021. aug. 2. 13:10

Az önkormányzati tulajdonban lévő Tüke Busznál elvégzett átvilágítás nyomán február 23-án Péterffy Attila polgármester azonnali hatállyal visszahívta a Tüke Busz Zrt. igazgatóságának elnökét, és a posztra új vezetőt nevezett ki.

Az átvilágítás dokumentumai alapján a Tüke Busz Zrt. 2016 és 2019 között egy beszerzési láncon keresztül vásárolta meg a helyi járatú buszokhoz szükséges gumiabroncsokat, mindezt oly módon, hogy a Tüke Busz egyik vezető beosztású alkalmazottja, korábbi igazgatósági tagja hozzátartozóinak érdekeltségét hozta helyzetbe a beszerzések során – állt a polgármester akkori közleményében. Az igazgatóság elnöke után nem sokkal ez a vezető beosztású alkalmazott is távozott a cégtől.

Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!    

A Tüke Busz új vezetője az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, és áprilisban, hűtlen kezelés gyanújával, elindult a nyomozás.

A pécsi közlekedési cégtől származó információink szerint a két vezető távozása után nem sokkal négy darab fizetési meghagyás érkezett a Tükéhez az említett beszerzési lánchoz tartozó egyik cégtől, amelyik nem csak gumiabroncsokat szállított, hanem 2014-től gumiszerelésre és műszaki vizsgáztatásra is szerződött az önkormányzati vállalattal. Minden ilyen munkafolyamat után számlát állított ki, havonta átlagosan 60-70 darabot, de volt úgy, hogy egy hónapban 151 darabot is.

Mint a közlekedési cég működésére rálátó forrásunk elmondta, ezeket a számlákat a Tüke mind kifizette, de volt, hogy csúszással.

A két vezető távozása után az azt megelőző egy évben kiállított számlák után négy fizetési meghagyás érkezett. A késedelmesen kifizetett számlák után egy 2016-os törvény behajtási költségátalányt állapít meg, számlánként - függetlenül annak nagyságától - 40 eurót.

A négy fizetési meghagyásban szereplő késedelmesen kifizetett számlák után 2 millió 800 ezer forintot kért a korábbi beszállító cég, plusz az ügyvédi és eljárási díjat. Fontos hangsúlyozni, hogy 2014 óta, amíg a két vezető a Tükénél dolgozott, ezt soha nem kérték. Ahogy az is lényeges körülmény, hogy - ahogy azt a februári polgármesteri közleményben áll - a szóban forgó beszállító cég az említett vezető beosztású alkalmazott érdekeltségébe tartozott - az önkormányzati átvilágítást végző szakemberek szerint. A Tüke Busz bíróságra vitte az ügyet, mert fizetési felszólítás korábban nem érkezett hozzájuk a behajtási költségátalány miatt.

Miután a bírósági eljárás elindult, a korábbi beszállító cég a szóban forgó időszakot megelőző egy év összes maradék késve fizetett számlájára is kérte a behajtási költségátalányt, de már fizetési felszólítással. Összesen több mint 6 millió forintot. A Tüke Busz ezt az összeget kénytelen volt kifizetni.

Forrásunk szerint ezt követően felülvizsgálták a rendelkezésre álló dokumentumokat az önkormányzati cégnél, arra voltak kíváncsiak, miért lettek késedelmesen kifizetve ezek a számlák. Megállapították, hogy gazdasági okai ennek nem lehettek, hiszen mindig volt akkora összeg a társaság számláján, amiből teljesíteni tudtak volna. Forrásunk szerint a szóban forgó összeg nagy részére vonatkozóan, dokumentálhatóan vezetői döntések alapján nem fizették ki ezeket a számlákat időben.

Ahogy forrásunk fogalmazott: annak a személynek a gondatlan vagy szándékos mulasztása miatt juthat hozzá az érdekeltségében lévő gazdasági társaság ehhez az összeghez, akinek részben kötelezettsége lett volna a szóban forgó számlák teljesítése.

Éppen ezért a Tüke Busz felvette a kapcsolatot azzal a biztosítóval, amelynél a cégnek felelősségbiztosítása van, és most közösen vizsgálják, hogy megvalósult-e a károkozó magatartás munkavállalói-vezetői részről, és ha igen, akkor milyen módon lehet behajtani az érintetteken a kérdéses összeget.

 

Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!