Merkely Béla: lassú, elhúzódó lehet a negyedik hullám, és az oltatlanokat érinti elsősorban

2021. szeptember 6. 10:49 2021. szept. 6. 10:49

Lassabb, elhúzódó lehet a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és elsősorban az oltatlanokat érinti majd – mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Merkely Béla úgy fogalmazott, elképzelhető, hogy szükség lesz további korlátozásokra a negyedik hullám miatt, de ezek elsősorban az oltatlanokra vonatkozhatnak majd. Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!         

„Az oltatlanok természetesen jóval nagyobb veszélynek vannak kitéve (...), huszonötször valószínűbb, hogy bekerül egy oltatlan egy kórházba, huszonötször nagyobb a valószínűsége, hogy meghal koronavírus-fertőzésben" – hívta fel a figyelmet a rektor.

Jelezte azt is: az oltatlanok nem reménykedhetnek abban, hogy az úgynevezett nyájimmunitás majd megvédi őket, hiszen a koronavírus folyamatosan mutálódik; a Delta variáns esetében egy ember átlagosan nyolcat fertőzhet meg, míg az első, Vuhanból elindult vírus esetében ez a szám 2,5 volt.

A harmadik oltás kapcsán Merkely Béla elmondta, azt elsősorban a 60 év felettieknek vagy legyengült immunrendszerű embereknek ajánlja. Azt javasolta, hogy a második vakcina után négy hónappal kérjék a harmadik oltást az érintettek.

Merkely Béla hangsúlyozta, egyelőre nincs olyan gyógyszeres kezelés, ami hatékonyabb lenne, mint a vakcina. Ráadásul az oltóanyagokból már több milliárd adagot beadtak, komolyabb mellékhatásról nem érkezett hír, ezért azt lehet mondani, hogy ezek biztonságosak.

A rektor az M1 aktuális csatorna hétfői adásában beszélt arról is, hogy a világ 300 legjobb egyetemei közé került a Semmelweis Egyetem. Merkely Béla felidézte: minden mutatóban javított a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) legfrissebb rangsorában, így 149 helyet lépett előre.

Hozzátette: ez nagyon komoly eredmény, de a céljuk, hogy – a mostani 277. helyről – bejussanak a 100 legjobb egyetem közé, amihez számos nagy amerikai, angol, német egyetemet kell megelőzniük. Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!         

Forrás: MTI

Címlapkép: Merkely Béla, ATV