Microsoft-ügy: vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az MSZP

2019. augusztus 12. 14:11 2019. aug. 12. 14:11

Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a magyar kormány és a Microsoft közötti korrupciós ügy kivizsgálásának érdekében az MSZP - jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten.

    Harangozó Tamás a sajtótájékoztatón emlékeztetett: egy amerikai vizsgálat derítette ki, hogy 2013 és 2015 között a Microsoft indokolatlanul nagy kedvezményekkel adott el licenceket és szervizszerződéseket olyan közvetítő cégeknek Magyarországon, amelyek ezeket már piaci áron értékesítették tovább kormányzati intézményeknek, többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak és az Országos Rendőr-főkapitányságnak. E-mailek is előkerültek, amelyek szerint a cég magyar vezetői és a kormány tagjai egyeztettek ezekről az üzletekről, így a kormányzati összefonódás és háttér egyértelmű ebben az ügyben - mondta az ellenzéki politikus.


    Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, valamint tíz kormányzati szerv, hivatal, hatóság és minisztérium vezetőjéhez is fordult közérdekű bejelentéssel annak érdekében, hogy a közbeszerzési döntőbizottság vizsgálja felül a "nyilvánvalóan elcsalt" közbeszerzést - jelentette be Harangozó Tamás. Közölte, a megkeresést elküldték az Állami Számvevőszék elnökének, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság vezetőjének, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, az innovációs miniszternek, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökének, a Közbeszerzési Hatóság elnökének, a legfőbb ügyésznek, a Magyar Államkincstár elnökének, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek.


    Harangozó Tamás mindemellett felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt is, hogy szólaljon meg az ügyben, ha már "felmerült a neve egy nemzetközi korrupciós botrányban".

Forrás: MTI