Miközben Orbán a rezsiharc hőse, Cser-Palkovics rezsicsökkentésért könyörög

2021. november 27. 07:05 2021. nov. 27. 07:05

Székesfehérvár fideszes polgármestere a kormányhoz fordult, hogy a tarthatatlan önkormányzati megszorítások miatt, legalább a rezsiáron könnyítsenek. Mától hatályos választ kapott, ami befagyasztja a fehérvári önkormányzat mozgásterét is. Márton Rolandot, a helyi önkormányzat MSZP-s ellenzéki frakcióvezetőjét kérdeztük a részletekről. 

Bár tavasszal a kormány azt ígérte az önkormányzatoknak, hogy nem lesz több elvonás, most ennek az ellenkezője történt. Fél évvel meghosszabbították azt a döntést, miszerint az önkormányzatok nem vethetnek ki extra adót, hogy bevételhez juthassanak. Az orbáni politika fintora, hogy párttársa, Fehérvár fideszes polgármestere, Cser-Palkovics András két nappal ezelőtt fordult a kormányához a rezsiterhek csökkentése miatt. Ön szerint erősen csuklik a polgármester úr?

– Cser-Palkovics András irgalomért könyörög saját párttársainak. Az idézett levelében is csak morzsákért esdeklik, miközben a fideszes kormány az asztalról már rég elvette a reggelit, az ebédet és a vacsorát is. Csak az idén 5,7 milliárdnyi bevételt vettek el a várostól például a szolidaritási hozzájárulás és egyéb elvonások formájában. Ez az összeg tavaly 3,4 milliárd volt és jövőre csak emelkedni fog. A válság éveiben összességében 15 milliárdos megszorítást kell kigazdálkodnia Székesfehérvárnak, miközben most lényegében százmilliókért könyörög a polgármester.

– Mennyibe kerül jelenleg a stadion fenntartása és a tervezett jégcsarnok megépítése?

– Több mint 20 milliárdba került és éves szinten 500 millió a fenntartása. A jégkorongcsarnok – amelynek építését Garancsi István nyerte el – pillanatnyilag 44,5 milliárd forintnál tart. 

– Cser-Palkovics András a közműcégeknek igyekezett enyhülést kijárni, mi volt ez konkrétan?

– Kvázi rezsicsökkentést kér a polgármester a SZÉPHŐ-nek, a Fejérvíznek, a Depóniának, miközben csak a közmű vezetékadó a kérelem sokszorosa, amit ugye a kormány elvett ezektől a közműcégektől. Márpedig ezt az összeget minden évben folyóméterenként kell megfizetni a kormánynak, ami önmagában százmilliókat vesz ki e cégek költségvetéséből. Ehhez képest apróság lenne kigazdálkodni a világpiaci árak növekedéséből származó költségemelkedést – ami egyébként ugyancsak a kormány miatt következik be. A mostani történelmi forintgyengülés ugyanis a Fidesz politikájának köszönhető. Tehát többszörösen szorítja a fehérvári és az összes önkormányzat létét a kormány politikája. Jól jellemzi a kialakult helyzetet, hogy már a fideszes polgármester is irgalomért könyörög a saját kormányához. Ide juttatta a Fidesz az önkormányzatiságot 2021-re.

– Mit lehet arról tudni, hogy miként reagált – ha reagált egyáltalán – minderre Székesfehérvár polgármestere?

– Én is a közösségi oldalon megjelent posztjait szoktam olvasni. Ebből annyit tudhatunk, hogy szerdán kért valamit és most egy jóval nagyobb terhet kapott vissza Gulyás Gergelytől, aki megerősítette a kormány azon szándékát, miszerint nem kívánnak változtatni az álláspontjukon és jövőre is ki akarják fosztani az önkormányzatokat.

– A helyi testületben milyen visszhangja van ezeknek az intézkedéseknek?

– Ezek nyilván nagy költségvetési kihívások elé állítanak minden várost, fejlesztések maradnak el és az a helyzet, hogy az idén és jövőre is, valójában csak az Európai Unióból érkező forrásokra számíthatnak az önkormányzatok. Az unió egyelőre még az önkormányzatok mellett áll.

– Miután szárnyal a gazdaság – amit a miniszterelnök minden adandó alkalommal elismétel – olyan nagy szüksége feltehetően nem lehet az államháztartásnak arra az összegre, amit a polgármester kér. Mi lehet itt a valódi ok?

– Ez egyértelműen a büntetőpolitika része, a kormány szándékosan akar károkat okozni ebben a szektorban.

– Még ha a sajátjait lövi is le?

– Pontosan.

– Mindebben tehát az önkormányzatok függetlenségének újabb csorbítását üdvözölhetjük?

– Abszolút, mivel az önkormányzatok mozgásterének csökkentésére irányul ez a politikai akarat.

– Megfogalmazódott-e a helyi testületben, hogy mit lehet minderre válaszolni, milyen lépést tehetnek? Mennyire partneri a viszony a kormánypárti és ellenzéki képviselők között?

– A költségvetési kérdések általában a matematikába tartoznak. Mindenki látja a város mozgásterét, még ha a polgármester nem is vallja be, hogy milyen rettenetes hátrányok érik Székesfehérvárt a Fidesz politikája miatt. Így természetesen azt sem vallja be: egyértelmű érdeke a városnak, hogy áprilisban kormányváltás legyen.  

Forrás: hirklikk.hu