MSZP: engedjék el a tandíj felét a költségtérítéses hallgatóknak!

2021. február 5. 15:56 2021. feb. 5. 15:56

A tandíj felének elengedését javasolta a költségtérítéses képzésben résztvevő hallgatóknak a tavaszi félévre az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken.

Harangozó Tamás a pártja Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, Magyarországon az egyetemisták 40-45 százaléka, megközelítőleg 100 ezer fiatal fizet tandíjat. Sok tíz-, százezer forintos, bizonyos karokon milliós nagyságrendű tandíjról van szó - tette hozzá.
    

Közölte, a koronavírus-járvány miatt az egyetemeken harmadik féléve nem folyik személyes megjelenésen alapuló oktatás, helyette virtuálisan kell a fiataloknak elsajátítani a tudást, ami sok szakon ilyen formában lehetetlen.
    

Az ellenzéki politikus kitért arra, az MSZP az elmúlt időszakban azt követelte, hogy azonnal fizessék ki a vendéglátósoknak és a kis- és közepes vállalkozásoknak a nekik járó támogatást; hogy a korlátozásokat ésszerűen tekintse át a kormány és az oltási terv részleteit hozzák nyilvánosságra.
    

Üdvözölte, hogy a kormány 3-4 hónapnyi késlekedés után végre előfinanszírozásra vált a nem túl bőkezű bértámogatásoknál.
Harangozó Tamás a március, illetve április elejére ígért lazításokkal, valamint az ezzel kapcsolatos nemzeti konzultációval kapcsolatban azt mondta, nem értik, miért van szükség konzultációra. Ha nép érzését és hangját akarja hallani Orbán Viktor, akkor hallgasson anyukájára - fogalmazott, utalva ezzel arra, hogy a miniszterelnök beszámolója szerint édesanyja is intézkedéseket sürgetett.
    

Kitért arra is, a kormány hetek óta azt mondja az ellenzék nyitással kapcsolatos javaslataira, hogy ez szakmai és nem politikai kérdés. A nemzeti konzultációt még Orbán Viktor is politikai eszköznek tartja - mondta.
    

Amikor ezeket a javaslatokat az elmúlt hetekben megtette az ellenzék, a kormány és a kormánypártok hazaárulóknak nevezte őket - közölte, úgy folytatva: úgy tűnik, most már a kormány is hazaáruló és felelőtlen lett, vagy felismerte, igaza volt az ellenzéknek.
    

Harangozó Tamás úgy értékelt, a kormány késlekedik, teszetosza. Míg ősszel a halottak számával mérte a kormányfő a védekezés hatékonyságát, most már a munkahelyek számában - mutatott rá, megjegyezve: közel 13 ezren haltak meg a koronavírus miatt Magyarországon.
    

Rögzítette: az ellenzék vizsgálóbizottságot állított fel a járványkezeléssel kapcsolatos kormányzati intézkedések vizsgálatára, valamint továbbra is képviseli a magyar emberek érdekeit, ha kell, a kormánnyal szemben is.

Forrás: MTI