MSZP: megkezdték a felkészülést az európai parlamenti és az önkormányzati választásokra

2023. január 29. 17:46 2023. jan. 29. 17:46

Az MSZP minél több önkormányzati mandátum megszerzésében érdekelt, ezért megkezdték a felkészülést a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választásokra – jelentette be a párt társelnöke online sajtótájékoztatón vasárnap.

Komjáthi Imre közölte: az önkormányzati választások esetében, ahol nincs megállapodás, továbbra is az előválasztást tartják a megfelelő megoldásnak.

Kunhalmi Ágnes, a párt másik társelnöke hangsúlyozta: az MSZP abban érdekelt, hogy Magyarországon ne gyengüljenek, hanem erősödjenek az önkormányzatok.


 

Az elmúlt időszakban a Fidesz „megcsonkította" az önkormányzatokat, elvette a pénzt tőlük, vagyis a helyben élő emberektől – mondta.

Emlékeztetett arra, hogy a múlt év végén már megnevezték öt polgármester-jelöltjüket: Márton Rolandot Székesfehérváron, Csige Tamást Hajdúdorogon, Csizmazia Ferencet Budapest XVI. kerületében, Lukoczki Károlyt a főváros XVII. kerületében, Pajin Bálintot pedig Budapest XXII. kerületében jelölik polgármesternek.

Most újabb öt jelöltről döntöttek – mondta.

Szombathelyen újra Nemény Andrást, Celldömölkön pedig szintén a jelenlegi városvezetőt, Fehér Lászlót támogatják, továbbá ugyancsak a hivatalban lévő városvezetőt, Szabó Józsefet támogatják Répcelakon.

Pápán Grőber Attila tanár, önkormányzati képviselő a szocialisták jelöltje, Budapest X. kerületében pedig Somlyódy Csaba városfejlesztési szakembert támogatják a 2024-es önkormányzati választásokon – sorolta Kunhalmi Ágnes.

Forrás: MTI/Hírklikk