MSZP: ez hűen tükrözi Orbán kontárkormányzását

2011. szeptember 30. 15:57 2011. szept. 30. 15:57

Az MSZP szerint Pest megye közgyűlésének elnöke, illetve az önkormányzat "kontár fideszes vezetése" ugyanolyan katasztrofális helyzetet teremt a megyében, mint amilyet Hoffmann Rózsa országosan előidéz az oktatáspolitikában - jelentette ki Török Zsolt, a párt szóvivője és Szűcs Gábor, a Societas Pest megyei elnöke pénteken a megyeháza budapesti épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.



Török Zsolt szerint a kontár kormányzat leképeződése látható Pest megyében. A szocialista politikus kifejtette, hogy az, amit a megyében oktatás, illetve a gyermekekkel való foglalkozás címén művelnek, mindennek nevezhető, csak szakmainak nem. Szerinte a megyei fenntartású iskolákban éheznek a gyerekek, és a fűtési szezon megkezdésétől fázni is fognak, mert az önkormányzat sem a rendes étkeztetést, sem a gázszámlát nem tudja már kifizetni.
Török Zsolt kifogásolta, hogy ebben a helyzetben Szűcs Lajos - fideszes országgyűlési képviselőként és megyei vezetőként - több mint másfél millió forintot tesz zsebre havonta, majd azt mondta: ideje, hogy a miniszterelnök véget vessen a kontárkormányzásnak országosan és Pest megyében is.

Szűcs Gábor, az MSZP ifjúsági szervezetének megyei elnöke élesen bírálta és ámokfutásnak nevezte Hoffmann Rózsa államtitkár oktatáspolitikai tevékenységét. Egyebek mellett a tervezett egész napos oktatás feltételeinek hiányára hivatkozott, megjegyezve, hogy Pest megyében a jelen helyzet szerint éhesen és fázva kell majd végigülniük a diákoknak a napot.

Beszélt arról is, hogy a kilátásba helyezett óraszám-emelkedés miatt számos pedagógus veszítheti el állását, míg mások "utazó pedagógussá" válnak.

Sorolta a szocialisták kérdéseit: mikor vet véget a kormányfő Hoffmann Rózsa ámokfutásának? Mikor menti meg Pest megyét? Mikor vonja felelősségre a megye elhibázott irányításáért Szűcs Lajost, a közgyűlés elnökét?

A sajtótájékoztató végén szóváltás alakult ki Török Zsolt és az időközben az épület elé érkező Ambrus András, a megyeháza sajtófőnöke között arról, hogy tényleg éheznek-e a megye iskoláiban a gyerekek - a sajtófőnök többször megkérdezte, hogy ez hol fordul elő -, illetve arról, hogy lesz-e fűtés az intézményekben. Ambrus András kijelentette: a korábbi étkeztetőcéggel, a HunGasttal való jogi és elszámolási vita ellenére mindenütt van ebéd, és fűtés is lesz.

Forrás: Forrás: MTI