MSZP: Ujhelyi István kapja meg az EP-mandátumot

2019. június 1. 15:07

Ujhelyi István kapja az MSZP-Párbeszéd lista egyetlen európai parlamenti (EP-) mandátumát - ismertette az MSZP választmányának döntését a testület vezetője szombaton Budapesten.

Kunhalmi Ágnes sajtótájékoztatón közölte, a választmány kétharmados többséggel döntött úgy, hogy fenntartja az EP-lista sorrendjét, amelynek értelmében Ujhelyi István EP-képviselő képviseli a pártot a következő öt évben Brüsszelben.

A közös listát Tóth Bertalan pártelnök vezette, de ő előre jelezte, hogy nem veszi át mandátumát, a lista második helyén állt Ujhelyi István kampányfőnök.

Elmondta, a jelenleg is ülésező választmány az EP-választás eredményét értékeli és üdvözöli azt, hogy a választáson a Fidesznek nem sikerült elérnie célját: nem szerzett kétharmadot.

Kunhalmi Ágnes elmondta, a testület azt is üdvözölte, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által várt nacionalista, szélsőjobboldali fordulat nem történt meg, tovább erősödtek a demokraták, a liberálisok, a zöldek.

A választmányi elnök hangsúlyozta, az MSZP továbbra is a nemzeti együttműködés rendszerének ellenfele és az együttműködésben látja az egyetlen lehetőséget arra, hogy a következő, őszi önkormányzati választáson sikeresen küzdjenek a NER helyi képviselőivel szemben.

Kunhalmi Ágnes szerint az MSZP egységes, elszánt, mindenki tisztában van a választási eredmény súlyával és az MSZP jövőbeni politikai felelősségével is. Világos az MSZP-nek, hogy a magyarországi baloldalnak, a szociáldemokráciának mind szervezeti, mind politikai tartalmi szempontból új alapokra kell helyezkednie - mondta.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke bejelentette, kérésére Bangóné Borbély Ildikó lemondott parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról és közös megegyezéssel távozik a párt kommunikációs igazgatója is, Láng Balázs.

Úgy értékelt, az MSZP és a Párbeszéd közös listája kudarcot vallott az EP-választáson, a baloldali szavazók nem ezt a listát támogatták. Hozzátette: az MSZP továbbra is folytatni akarja a megkezdett utat, a karakteres baloldali politika építését és küzdeni fognak azokért a szavazókért, akik "az ellenzéki házi szépségversenyen" más pártot választottak.

Az nem tudja hitelesen képviselni a baloldali politikát, aki baloldali programmal megnyeri a házi szépségversenyt, utána a liberálisoknak tesz ajánlatot az EP-ben - fogalmazott.

A pártelnök elmondta, a választási kudarc ellenére tovább építik a szövetséget a Párbeszéddel, közösen küzdenek az önkormányzati választáson az ellenzék sikeréért.

A múlt vasárnapi EP-választáson az MSZP-Párbeszéd közös listája a várakozásokkal ellentétben a szavazatok csak 6,61 százalékát szerezte meg, amely egy mandátumot jelent.

Forrás: MTI