Nálunk nő a leggyorsabban a fertőzöttek száma egész Európában

2021. február 22. 10:10 2021. feb. 22. 10:10

Nem most kezdődött a harmadik hullám Magyarországon, de néhány napja kezdett igazán beindulni. Negyedik hete emelkedik az új fertőzöttek száma – mostanra már jelentősen.

42 százalékkal több koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a múlt héten, mint egy héttel korábban. Egy hete ez a szám még 23 százalék volt. Vagyis a napi fertőzöttek növekedési üteme jelenleg egész Európában nálunk a legmagasabb – írja a 444.hu.

A járvány dinamikája szerint előbb a napi fertőzöttek száma, majd a kórházban, lélegeztetőn lévőké emelkedik, ezt követi pár héttel később a halálozás is. A kórházban lévők száma már két hete emelkedik, a lélegeztetőn lévőké pedig harmadik hete. A fertőzöttek számának mostani dinamikus emelkedése miatt, vélhetően jelentősen nő majd a kórházban kezelteké is.

A harmadik hullám a halálozásoknál márciusban látszódhat majd igazán. De európai összehasonlításban már most is magas a halottak száma Magyarországon. Ha egymillió főre számítjuk az elmúlt két hétben az áldozatok számát, akkor csak Szlovákiában, Portugáliában és Csehországban rosszabb a helyzet. Ausztriában egymillió lakosra harmad ennyi halálesetet jutott.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: Illusztráció, Freepik