Nem mindenütt vagyunk „kedves vendégek”

2021. november 25. 06:38 2021. nov. 25. 06:38

Európa országai egyre idegesebbek. Nyakunkon a Covid-járvány negyedik hulláma és egy újabb, még a korábbinál is fertőzőbb vírustörzs is megjelent. Ezért a karácsonyi ünnepek idejére a korábban eltervezett külföldi programokat – mondjuk a bécsi karácsonyi vásáron egy kellemes borozást, vagy az osztrák, esetleg a német Alpokban a sítúrát – alighanem el kell felejteni. A kontinens bezárkózik, ha a határokat még nem is zárták le, bizonyos belépési szigorításokkal számolniuk kell, akik valamilyen halaszthatatlan okból mégis kénytelenek útnak indulni. Magyarországot Európa vírus-térképén már sötétvörössel jelzik, a nyár végi-őszi oktalan „lazaság” most bosszulja meg magát. Összegyűjtöttük néhány utazási szempontból népszerű ország ránk vonatkozó belépési szabályait. Előrebocsátjuk: szinte sehol nem tekintenek ránk „kedves vendégként”.

Ausztria

A hatóságok már belépéskor kérhetik tőlünk vagy a 72 órán belüli negatív PCR tesztről szóló igazolást, vagy a hat hónapon belüli fertőzöttségről szóló orvosi papírokat, de mindenekelőtt a legalább kétszeri oltottságot bizonyító és az uniós szabályoknak is megfelelő igazolást. Ausztriában a Pfizer, az Astra Zeneca, az egy adagos Johnson and Johnson (Janssen), a Moderna, a Sinopharm, a Sinovac, illetve a Covishield vakcinákat fogadják el, többségüket a beadástól számított egy éven belül. A Johnson and Johnson (Janssen) vakcinával oltottak esetében egységesen 2022. január 3-ig lesz érvényes a védettségi igazolás.

Az oltatlanok esetében teszt-kötelezettség van érvényben, amely a belépéstől számított 24 órán belül pótolható, de ehhez a határátlépésnél kérhetik a tesztelési időpontfoglalás bemutatását. Az osztrák hatóság az utólagos tesztkötelezettség teljesítését ellenőrzi! A nem egyedül utazó, 12 év alatti gyermekeket nem kötelezik tesztelésre, de az idősebb – nem oltott és nem gyógyult - gyermekeknek, akik oltottsági- vagy gyógyultsági igazolással beutazó felnőtt kíséretében lépnek be az országba tesztelteni kell magukat.

A magyar védettségi igazolványt nem fogadják el, az uniós digitális Covid-igazolvány is csak abban az esetben jogosít belépésre, ha az a Pfizer, az Astra Zeneca, a Moderna, a Sinopharm, a Sinovac vagy Covishield oltóanyagok valamelyikének mind a két dózisát tartalmazza. 

Németország

Az illetékes német hatóságok 2021. november 14-től Magyarországot magas fertőzöttségű rizikóterületté nyilvánították, ezért a beutazó magyar állampolgárokra a legszigorúbb előírások vonatkoznak. Beutazás előtt egy regisztrációs adatlapot kell kitöltenünk, arról visszaigazolást küldenek, amelyet magunkkal kell vinni, és a határellenőrzéskor felszólításra be kell mutatni. Amennyiben az előzetes regisztráció valamilyen ok miatt nem lehetséges, a beutazás előtt kézzel kell kitölteni egy pótnyilatkozatot és azt kell leadni a határőröknek.

A magyar védettségi igazolványt a német hatóságok nem ismerik el, ezért már a beutazáskor rendelkezni kell az uniós normák szerinti igazolással, amelyet kizárólag a Németországban engedélyezett oltóanyagok (Biontech/Pfizer, Moderna, AstraZeneca vagy Johnson&Johnson) valamelyikének felvételével szerzett meg a belépő. Amennyiben az első két oltás egy Németországban nem engedélyezett „keleti” oltóanyaggal történt, akkor a harmadik, emlékeztető oltást csak akkor fogadják el teljes értékű oltottsági védelemként, ha az az egy egydózisú oltóanyaggal, a Johnson&Johnsonnal történt.

Magyarország különösen veszélyes besorolása miatt az oltatlanoknak a beutazás után házi karanténba kell vonulniuk. Ez alól a beutazást követő ötödik naptól egy negatív in-vitro antigén gyorsteszttel vagy egy negatív PCR-teszttel adnak feloldást. A 12 év alatti gyermekek zárlata öt nap után automatikusan véget ér.

Szlovákia

A szlovákiai járványhelyzet súlyossá válása miatt északi szomszédunknál újabb szigorító intézkedések léptek hatályba. Minden a belépő személynek, így az oltással rendelkezőknek, illetve a kiskorúaknak is regisztrálniuk kell magukat legkésőbb a határon, hogy egy esetleges fertőzés esetén az utasok és a kontakt-személyek felkutathatók legyenek. A regisztráció a teljesen beoltott személyek esetében hat hónapig érvényes, az ingázó munkavállalóknál egy évig.

Egy esetleges rendőrségi ellenőrzésnél a regisztrációt a kitöltött és kinyomtatott regisztrációs űrlappal, az oltottság tényét pedig az EU-s Covid igazolvánnyal vagy más harmadik (tehát nem uniós) ország nemzeti tanúsítványával hitelt érdemlően bizonyítani kell. A harmadik ország által kiállított nemzeti tanúsítványon szerepelnie kell az illetékes hatóság pecsétjének és angol nyelven is ki kell állítani. Azt, aki így nem tudja magát igazolni, Szlovákiában nem tekintik teljesen beoltott személynek.  

Ez különösen azért fontos, mert a szlovákiai járványügyi intézkedések különbséget tesznek az oltottak és az oltással nem rendelkezők között, s az utóbbiaknak jelentős korlátozásokkal kell számolniuk. Az oltatlanok egyes járásokban például nem vehetik igénybe a sípályákat, a sportversenyeket, a vendéglátóhelyeket, az üzleteket és az egyéb szolgáltatásokat sem. Hétfőtől lényegében zárlat van Szlovákiában a be nem oltottak számára, hiszen nem juthatnak be például az áruházakba még negatív Covid19-es teszttel sem. A be nem oltottak csak élelmiszerboltokban, drogériákban és gyógyszertárakban vásárolhatnak. A munkáltatóknak jogukban áll ellenőrizni a munkavállalókat, hogy rendelkeznek-e teljes körű védőoltással, átestek-e a víruson, illetve rendelkeznek-e negatív PCR- vagy antigén teszttel. Az oltatlanok már a bevásárlóközpontokban sem kaphatnak védőoltást. A bevezetett szabályok egyelőre három hétig lesznek érvényesek, utána a kormány felülvizsgálja azokat.

Csehország

Magyarország jelenleg náluk is a sötétpiros besorolásban szerepel, szabadon, vagyis teszt és karantén nélkül az országba kizárólag a digitálisan letöltött, vagy kinyomtatott EU-s Covid igazolvánnyal rendelkezők léphetnek be. Ez szükséges a tömegrendezvények látogatásához, bizonyos szolgáltatások, mint például kereskedelmi szálláshelyek igénybevételéhez és az éttermekben is. A szállodákban és a vendéglátóhelyeken november 22-től nem fogadják el a fertőzésmentesség bizonyítására sem az antigén, sem a PCR teszteket. Ezek alól a szigorú előírások alól – enyhítésként – azok kaphatnak felmentést, akik már rendelkeznek egy oltással valamelyik kétdózisú vakcinából, és be tudnak mutatni 72 óránál nem régebbi PCR tesztet. A 12-18 év közötti fiataloknak is a vendéglőkben – belépés előtt – érvényes negatív PCR tesztet kell bemutatniuk.

Csehországban minden zárt térben, épületben és a tömegközlekedési eszközökön – két év alatti gyermekek kivételével – kötelező az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése.

Svájc

A beoltott, vagy az érvényes gyógyultsági igazolással rendelkezők Svájcban nem tesztkötelezettek, mert az ország elismerte az EU és EFTA tagállamok által kiállított Covid oltási igazolásokat. Speciális helyzetet jelent, ha egy Sinopharm-mal beoltott személy a bázeli repülőtérre érkezik, amely formailag Franciaország területéhez tartozik, ám ott nem ismerik el a Sinopharm védőoltást. Ezért érkezéskor PCR tesztet kérnek.

Azoknak a személyeknek, akik nincsenek beoltva, vagy nem tudják igazolni, hogy gyógyultak, belépéskor 72 óránál nem régebbi negatív PCR, esetleg 48 óránál nem régebbi antigén tesztet kell bemutatniuk, függetlenül attól, honnan és milyen közlekedési eszközzel érkeznek. A beutazást követő négy-hét napon belül Svájcban még egy tesztet kell elvégeztetniük, amelynek eredményét a kantonális egészségügyi hatóságnak meg kell küldeniük. 

Harmadik oltásra vonatkozóan nincs rendelkezés, csak arra az esetre, ha egy személyt két különböző oltással oltottak be. Ők csak akkor tekinthetők teljesen beoltottnak, ha a felhasznált oltásokat a svájci és az uniós hatóságok jóváhagyták, vagy azok szerepelnek a WHO sürgősségi listáján, és az oltást az oltás helye szerinti állam előírásainak vagy ajánlásainak megfelelően adták be.

Minden Svájcba belépőnek – a beoltottaknak, a gyógyultaknak és a negatív teszttel rendelkezőknek is – a beutazás előtt beutazási nyomtatványt kell kitölteniük. Az elektronikus nyomtatvány beküldése után e-mailben QR-kódot küldenek, amelyet mobiltelefonra lementve vagy az igazolást kinyomtatva fel kell mutatni ellenőrzéskor. A regisztráció a 16 éven aluli gyerekek számára is kötelező. A nyomtatvány kitöltésének elmulasztása 100 CHF bírság kiszabásával járhat.

Franciaország

Magyarországról jelenleg szabadon be lehet utazni Franciaországba, vagyis nincs szükség a belépéshez rendkívüli indokra, nincs szükség karanténra sem abban az esetben, ha valaki az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott oltóanyagokból (Pfizer/Comirnaty, Moderna, Astra Zeneca/Vaxzevria/Covishield és Johnson & Johnson), megkapta az adott oltóanyagra előírt teljes dózist, és időközben letelt a védettség eléréshez szükséges időtartam is. A Szputnyik-V oltást a francia hatóságok nem fogadják el, akkor sem, ha harmadik oltással is kombinálták. Harmadik oltásként – és megfelelő védelemnek – az egydózisú Johnson & Johnson kombináció számít.

A magyar védettségi igazolvány önmagában nem elegendő a megfelelő oltottság bizonyítására. Olyan (elektronikus vagy papír alapú angol vagy francia nyelvű) igazolást fogadnak el, amely tartalmazza a megfelelő oltás típusát és beadásának dátumát is. A franciák az uniós digitális Covid-igazolványt preferálják. 

Olaszország

Az olasz egészségügyi miniszter a külföldiek számára 2021. december 15-ig speciális beutazási szabályokat állapított meg. Az országokat öt kategóriába sorolták, amelyekben eltérő szabályok érvényesülnek mind beutazáskor, mind kiutazáskor.

A Magyarországról érkező utasok a „C” kategória szerinti uniós digitális Covid-igazolvány, vagy azzal egyenértékű igazolás birtokában karantén-kötelezettség nélkül léphetnek be, ha oltási igazolványuk az Európai Gyógyszerügynökség vagy az olasz hatóság által elismert oltóanyagok (Comirnaty-Pfizer, Moderna-Spikevax, Vaxzevria-AstraZeneca, Janssen-Johnson&Johnson) felvételével történt, és a teljes oltási ciklust követően előírt 14 nap már eltelt. Azok gyógyultsági igazolványát fogadják el, akiknek a fertőzést igazoló első teszttől 180 nap még nem telt el.

Az oltatlan belépőktől 48 óránál nem régebbi negatív antigén (AG) vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszt igazolását kérik. A 6 éven aluliak mentesülnek az AG/PCR teszt elvégzésének kötelezettsége alól, de 6 éves kor felett valamennyi beutazóra egységesen, a korábbi felsorolásnak megfelelő szabályok vonatkoznak.

2021. május 24-től minden beutazó nagykorú személynek a beutazása előtt ki kell töltenie egy elektronikus adatlapot, a kiskorúakra vonatkozó nyilatkozat a szülői adatlapon tehető meg.  Az uniós digitális Covid-igazolvánnyal vagy negatív teszteredménnyel nem rendelkezők öt napos járványügyi megfigyelés alá és karanténba kerülnek Olaszország teljes területén, amit csak a később elvégzett negatív teszt oldhat fel. 

Lengyelország

Sem az oltottságot, sem a védettséget igazoló magyar igazolvánnyal nem lehet beutazni Lengyelországba, mert ott csak az EU által elfogadott oltóanyagokkal (Pfizer, Astra Zeneca, Johnson, Moderna) lehet érvényes védettséget szerezni. 

A lengyel hatóságok a „beoltottságot” csak az adott oltóanyag szükséges dózisainak felvételét követő 14. naptól számítják. Ehhez a schengeni határokon belülről érkezőknek vagy az uniós Covid igazolványra, vagy angol esetleg lengyel nyelven kiadott hivatalos bizonyítványra van szükség arról, hogy az utazó a megelőző hat hónapon belül átesett a Covid19 vírusfertőzésen. Akik ilyen igazolásokkal nem rendelkeznek, azoktól a határon szintén angol vagy lengyel nyelvű igazolást kérnek a laboratóriumi körülmények között 48 órán belül elvégzett antigén vagy PCR-teszt negatív eredményéről.  

Az oltatlanoknak az unió külső határán való belépéskor (tehát a schengeni övezeten kívülről érkező briteknek is) alapesetben tíz napos karantén-kötelezettséget rendelnek el, kivéve azokat, akik az uniós Covid igazolvánnyal egyenértékűnek elismert, QR kódot tartalmazó igazolással, vagy negatív PCR / antigén tesztel rendelkeznek. A 12. életévét még be nem töltött gyermekeknek nem kell karanténba vonulniuk, ha kísérői, szülei az EU által elfogadott oltóanyagok egyikével teljes körűen beoltottak, vagy a második oltóanyag felvétele óta eltelt 14 nap.

Románia

A román hatóságok döntése értelmében Magyarország 2021. november 7-től átkerült a „vörös zónába”, ezért a magyarok Románia területére beutazva, karantén kötelezettség alá tartoznak.

Természetesen ez alól is a szokásos kivételekkel kell számolni. Mentesülnek ez alól az Európai Unió polgárai – így a magyarok is –, akik az oltás tényét, a betegségen való átesést, illetve a negatív teszteredményt az uniós digitális Covid-igazolvánnyal tudják igazolni. Másként kezelik a román hatóságok azokat, akik 12 évesnél fiatalabbak; akik 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszteredménnyel rendelkeznek. A vörös zónából érkezők – így a magyarok is – ebben az esetben csak 72 óráig tartózkodhatnak az országban, majd karanténba kerülnek. Kivételnek számítanak azok a vörös zónából érkezők, akik kizárólag egy adott sportversenyen, kulturális, vagy művészeti rendezvényen vesznek részt, és 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszteredménnyel rendelkeznek. A magyar „védettségi igazolványt” a hatóságok sem az oltottság, sem a betegségen való átesés esetében nem fogadják el. A harmadik oltáshoz jelenleg nem kapcsolódnak plusz kedvezmények.

14 napig nem hagyhatják el a lakóhelyüket a járványügyi szempontból kockázatosnak minősített vörös, vagy sárga zónából érkezettek. A sárga zónából beutazva, a karantént elhagyhatják azok a tünetmentes személyek, akiknek karanténba kerülésük után bármikor elvégzett PCR tesztjük eredménye negatív, a vörös zónából a karantént csak a tizedik napon elhagyhatják azok a tünetmentesek, akiknek a nyolcadik napon elvégzett PCR tesztjük eredménye negatív

Horvátország

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) – Magyarországhoz hasonlóan – október 28-án sötétvörös, tehát kiemelten magas kockázatú besorolásba helyezte Horvátország teljes területét.

Ez nem jelent teljes utazási tilalmat, az érvényes digitális Covid-igazolvány felmutatásával korlátozásmentes és szabad a beutazás abban az esetben, ha az igazolvány garantálja a teljes beoltottságot vagy a betegségen való átesettséget az utazást megelőző 365 napon belül. Az oltatlanok esetében szigorúbbak a belépés szabályai. Nekik a mintavételtől számított 72 óránál nem régebbi, negatív PCR tesztet vagy a mintavételtől számított 48 óránál nem régebbi, az EU-által elfogadott antigén-alapú gyorstesztet kell felmutatniuk. A szerológiai teszteket és a patikában vásárolható gyorsteszteket a horvát hatóságok nem fogadják el. 

A Pfizer/Moderna/Sputnik vakcina első dózisával oltott személyek esetében Horvátország szabad és korlátozásmentes belépést biztosít, ha az első dózis felvétele után eltelt 22 nap, de nem telt el 42 nap. Az AstraZeneca vakcina első dózisával oltottak esetében Horvátország szabad és korlátozásmentes belépést biztosít, ha az első dózis felvétele után eltelt 22 nap, de nem telt el 84 nap. Fontos azonban, hogy a korlátozásmentes belépés kizárólag ebben az időszakban, ezekben az idősávokban érvényes. Ha az első dózis felvételét követő mentességi időszak letelik, akkor a beutazó csak a második dózis felvétele után tud szabadon és karantén-mentesen beutazni. 

Szerbia

Magyarország állampolgárai – az ország vörös besorolása ellenére – korlátozás, negatív teszt, kötelező karantén nélkül, bárhonnan beléphetnek Szerbiába, amennyiben rendelkeznek a teljes oltottságot igazoló védettségi igazolvánnyal, az alkalmazott vakcina típusától függetlenül. 

Azok a magyar állampolgárok, akik védettségi igazolványt a koronavírusból történő igazolt felgyógyulást követően kaptak, kizárólag Magyarországról utazhatnak be PCR-teszt nélkül Szerbia területére. A szabályozás hasonlóan korlátozásmentes belépést tesz lehetővé az oltás tényét igazoló, védettségi igazolvánnyal rendelkező személyekkel együtt utazó, oltással nem rendelkező 18 év alatti gyermekeknek is. November 17-től Szerbia is elfogadja az EU digitális oltási igazolványt is, harmadik oltásra vonatkozó külön szabályozás még nincs; így a két oltással (egydózisú vakcina esetén egy oltással) rendelkezők teljesen oltottnak minősülnek. 

Az oltással nem rendelkező magyar állampolgárok szintén csak Magyarország területéről léphetnek be Szerbiába korlátozás nélkül. Az oltatlan személlyel utazó kiskorúra ugyanez vonatkozik. A Magyarországról PCR-teszt nélkül érkező magyar állampolgároknak nincs karantén-kötelezettségük sem, a más országból érkező magyar állampolgárokat a belépéshez kötelező PCR-teszt vagy oltási igazolvány mentesíti a karantén kötelezettség alól. 

 

Forrás: hirklikk.hu