Novák Katalin: sok párt szeretne együttműködni a Fidesszel

2021. április 17. 14:38 2021. ápr. 17. 14:38

"Komoly esélyt látok arra, hogy lesznek olyan pártok, amelyek formálisan is elszakadnak majd a néppárttól a jövőben" – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Novák Katalin.

A családokért felelős miniszter beszélt arról is, hogy a Fidesz egyelőre élvezi a nagyobb mozgásteret, a szabadságot jelentő függetlenséget, egyúttal megemlítette, hogy sok párt szándékozik a jövőben együttműködni a Fidesszel.

A politikus szerint a néppárt nem egységes, és sokan vannak, akik nem nézik jó szemmel a pártcsalád balratolódását.


Arra a felvetésre, hogy milyen lehet az új jobboldal, amelyet az Orbán–Morawiecki–Salvini-tengely épít, elmondta: "Olyan, amely igent mond a szabadságra, az emberi méltóságra, a családra, a nemzetre és a kereszténységre. Határozottan nemet mond viszont a migrációra, a birodalmi logikára, a kommunizmusra, az antiszemitizmusra és a cenzúrára."

Novák kitért arra, hogy egyelőre nem tudni, milyen helyzet alakul ki a német választások után,  mivel ha a CDU/CSU nem szedi össze magát, félő, hogy kimaradhatnak a kormánykoalícióból. Hozzátette: kérdés, hogy lesz-e, aki levonja azt a következtetést a jobbközép pártoknál a népszerűségvesztés láttán, hogy nem kifizetődő a baloldalon keresni a szövetségeseket, feladni az elveket, az értékeket a másik oldal elvárásai miatt.

Forrás: Hírklikk.hu