Orbán addig tart mindenkit az akolban, amíg teheti

2022. január 26. 14:50 2022. jan. 26. 14:50

Nagy baj, hogy napjainkban a kíváncsiskodó riporterek a legváratlanabb helyeken törhetnek rá szegény, gyanútlan politikusokra. Akik aztán a legkülönfélébb módon reagálnak a helyzetre és a felmerülő problémákra.

A kérdés az, hogy miért várunk mást a nagyobbik kormánypárt parlamenti csoportjának vezetőjétől, mint a nagyobbik kormánypárt elnökétől, aki ennek folytán, egyébként miniszterelnök is. Orbán Viktor ugyanis a nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy ő csak a sajtóközleményekből értesült az igazságügyi államtitkár ügyéről. Vagyis akkor, amikor az ügyészség – az ismert okok miatt – kérte a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Valamint azt is közölte – a decemberi kormányinfón, amikor hosszú idő után ismét hajlandó volt válaszolni nem kormánypárti újságírók kérdéseire is –, hogy Völner Pál felelőssége, lemond-e képviselői mandátumáról.

Mintha nem tudná ő is, meg a politika iránt még érdeklődő közönség is, hogy a kétharmados többséghez szükség van mindenkire. A bukott igazságügyi államtitkárra éppúgy, mint Boldog Istvánra, valamint Simonka Györgyre, akiknek az ügye már a bíróság előtt van. De ítélet még nem született. Tehát megilleti őket az ártatlanság vélelme.

Nem kell tehát felháborodni azon, hogy a Fidesz frakcióvezetője – nem kevés cinizmussal, ami amúgy főnökétől sem áll távol – rendben lévőnek találja, hogy Völner Pál továbbra is képviselő. Sőt, tulajdonképpen igaza van, amikor arról beszél, hogy senkit ne akarjanak börtönbe csukni, mielőtt bebizonyosodik, hogy valóban ott a helye. Mi több, értékeljük azt is, hogy egyáltalán szóba áll egy stábbal, amely magánprogramjára igyekezve, megállítja őt és hosszasan kérdezgeti. Legtöbb párttársa ilyenkor faképnél hagyja a kérdezőket, ő viszont legalább felmondja a leckét, még azt is mondhatjuk, hogy – a maga módján – igyekszik érvelni. Az persze egy kicsit erős, amikor azt mondja, hogy „ne gyerekeskedjen már”, valamint „ne idétlenkedjenek”, de az ember kijön a béketűrésből, ha már sokadszor kérdezik ugyanazt.

Vagyis Kocsis Máté nem tesz mást, csak újra és nyomatékosan tudtára adja minden okvetetlenkedőnek, hogy a jelenlegi nagyobbik kormánypárt – és vele a kisebbik is – azt csinál, amit akar. A lelkiismeretességet, az erkölcsöt, az etikát csak a velük szembenállóktól kérik számon, nekik viszont mindent szabad. Nyeregben vannak, még a törvényeket is maguknak alkotják, és ha véletlenül megsértik őket, akkor legfeljebb megvonják a vállukat, netán elrebegnek egy „pardon” -t és minden megy tovább.

Miért kellene éppen Völner Pálnak levonnia a konzekvenciákat, hiszen a kínos helyzetbe került párttársai is csak akkor tették meg, amikor a központ – értsd: Orbán Viktor – már végképp tarthatatlannak ítélte helyzetüket. A nyilvánosságra került felvételek után rögtön lemondott a győri polgármester? Á, dehogy. Még megnyerte az éppen esedékes választást, aztán mégis távozott. Amikor a főnök engedte. Vagy kiderült, hogy a Fidesz alaptörvényének megalkotója miért mondott le nagy hirtelen? Csak utóbb derült ki, mi is történt azon a szerencsétlen éjszakán Brüsszelben és miért lett főszereplő az eseményekben egy jobb sorsra érdemes ereszcsatorna. A vezér tehát kénytelen volt elengedni az ő kezét is. Völnert azonban még tartja, hiszen Orbán Viktor azt is elárulta, hogy együtt voltak diákok, sőt, akkor még a mai kormányfőnél is bátrabb volt. A barátság megmaradhatott, s ki tudja, még miket tud ez az ember és még mik derülhetnek ki. Jobb, ha tartják őt az akolban és egyúttal biztosítják azt is, hogy ne kezdjen el beszélni.

Majd megteszi – helyette is – Kocsis Máté, meg a többi, e célra rendszeresített hivatalnok. Akik mind azért kapták a magas rangot és hozzá az átlagnál nyilván sokkal nagyobb fizetést, hogy ismételgessék a központi irányelveket. Ha kell, sorosozzanak, brüsszelezzenek, migránsozzanak, soha ne hagyják ki a mondókájukból Gyurcsányt. Egyszer majd megunják a folyamatos kérdezősködést azok a riporterek, akik azt hiszik, hogy valamit elérhetnek az állandó igazságkeresésükkel. Vagy amit annak gondolnak.

Orbán Viktor összetartja a pártját, a frakcióját, a kormányát és nem tűri a lazítást. Különösen ilyenkor, amikor közeledik a választás és még az a veszély is fenyegethet, hogy összedőlhet a szépen felépített kártyavár.

Talán Kocsis Máténak sem lesz baja abból, hogy viszonylag emberi módon szóba állt azzal a stábbal. Sokat nyomhat a latban, hogy szólt, „ne idétlenkedjenek”.

 

Forrás: hirklikk.hu