Orbán ezúttal tényleg reális helyzetet vázolt

2022. május 24. 07:45 2022. máj. 24. 07:45

Ebben most tényleg nincs túlzás – reagált Raskó György a miniszterelnök hétvégi kijelentésére, miszerint Magyarország akár húszmillió embert is el tud látni élelmiszerrel. Az agrárközgazdász szerint búzából például akár harminc millió ember számára is képesek vagyunk eleget termeszteni.

„Tulajdonképpen Európa fontos élelmiszer-tartalékát jelenti Szerbia és Magyarország is...Magyarország egy tízmilliós ország, de ha jól gazdálkodunk, akkor húszmillió embert tudunk élelemmel ellátni” – a többi között erről beszélt Orbán Viktor szombaton, a 89. Újvidéki Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár megnyitóján. Mindezt persze – tőle megszokott módon – „brüsszelezéses” keretbe foglalta, hiszen azt fejtegette, hogy „éppen ezért, láthatják, hogy Magyarország nem fogad el olyan brüsszeli döntéseket, amelyek gazdaságilag észszerűtlenek, és amelyek olyan áremelkedéseket jelentenének például Magyarországon is, amelyek lehetetlenné tennék, hogy kihasználjuk a teljes mezőgazdasági kapacitásunkat” vagy, hogy „ehhez az kell, hogy mindenfajta átgondolatlan intézkedésekkel, olyan szankciókkal Oroszország ellen, amelyek tönkre teszik a magyar gazdálkodást, egy atombombával érnek föl, ezekkel nem szabad megterhelni a magyar gazdaságot, mert akkor nemcsak Magyarországot nem tudjuk ellátni, de nem tudjuk ellátni azokat az embereket sem, akik később majd migránsként jelennek meg a határainkon”.

Lefejtve a beszédről az egyértelműen politikai célú mázt (nevezetesen az Ukrajna ellen indított háború miatt Oroszország ellen az EU által tervezett olajembargó elutasításának az üzenetét), arra azért kíváncsiak voltunk, hogy valóban képes-e a magyar mezőgazdaság ellátni élelemmel húszmillió embert. Raskó Görgy agrárközgazdászt kérdeztük, aki maga is gazdálkodó ember.

Nincs benne túlzás, erre valóban megvan Magyarország agro-ökológiai potenciálja” – mondta a szakember. Emlékeztetett arra, hogy ennyi embert a nyolcvanas években simán elláttunk, amikor az NDK-nak és a Szovjetuniónak szállítottunk élelmet. Akkor körülbelül 22-23 millió embernek termeltük a gabonát, a húst – sorolta, példaként említve a félsertést, amiből csak az oroszoknak évi egymillió tonnát – azaz a mostani háromszorosát – szállítottunk. 

Most – folytatta –, az árak miatt mintegy 12 milliárd euró körül lesz az exportbevételünk erről a területről, ami hatalmas tétel. Ez annyit jelent, hogy az idén is eladunk körülbelül 3-4 millió tonna búzát, minimum 2-3 millió tonna kukoricát, vagy akár említhetjük a napraforgóolajat is – sorolt újabb példákat. A búzánál maradva: 10 millió ember élelmezéséhez – a sütőipari termékeket nézve – nem kell több mint 1 millió tonna jó minőségű búza. Búzából pedig Magyarország akár harmincmillió ember számára is tud termeszteni.

Forrás: KSH

Amiben rosszul állunk, az a hústermelésen belül a sertés – említett egy negatív példát is Raskó György. Ebből ma már az önellátási szint körül vagyunk. Adunk el exportra jelentős mennyiségű húst, de legalább annyit importálunk is. Ma már nincs az az időszak, amikor a fél Szovjetuniót elláttuk sertéshússal. Magyarországon, az 1980-as éve közepe-vége táján tízmillió sertés volt, ahhoz képest a mai 2,6 milliós létszám annak csak a negyede. Pedig, ha akkor ennyit tudtunk, akkor most is tudnánk annyit – szögezte le, levonva a következtetést: „Orbán nem túlzott, az általa vázolt helyzet ma is reális lehet”. 

Forrás: hirklikk.hu