Orbán külpolitikai kudarca

2021. december 5. 14:00 2021. dec. 5. 14:00

Orbán most csúnyán elnézte a kaput és alaposan mellé is lőtte a labdát, hogy az ő kedvenc sportjánál maradjunk. A varsói kirándulás egyértelmű külpolitikai kudarc volt, a nagy terv, hogy sikerül egy jobboldali – vagy legyünk nyíltak – egy szélsőjobb csoportosulást összehozni, csődöt mondott. A kiszemelt, neves partnerek nem mentek el. Utolsó pillanatban lemondani a találkozót, gyakorlatilag beismerés lett volna, helyette maradt a Fidesz-taktika, az elsumákolás, a „tegyünk úgy, mintha”.

Orbán már egy ideje keményen és egyértelműen támad minden uniós elképzelést, szívesen játssza el az európai rosszfiú szerepét, hiszen másképpen nem tud ismertségre szert tenni – ennek játszik alá Szijjártó és Varga is –, ennek lett volna formális megerősítése egy új „konzervatív” koalíció. Mellesleg Magyarország éppen most kapott nagy pofont Bidentől – azért ez sem tett jót a magyar pártvezérnek, és talán ezzel is magyarázható, hogy a valódi súlyos szélsőjobbos Salvani és Meloni nem ért rá Varsóba utazni.

A Nagy Összejövetel előjátéka volt Marine Le Pen budapesti vendégjátéka, amihez Orbán elnöknek járó formalitásokat prezentált, ám ez téves politikai és diplomáciai húzásnak bizonyult, hiszen csak megerősítette a francia politikust abban, hogy ő lehet egy ilyen mozgalom vezéralakja, aki már amúgy is ezt képzeli magáról, és tetszett is neki.

Le Pen most Varsóba is elment, hogy tárgyaljon az „európai Néppárttól jobbra álló pártok” vezetőivel, de körülnézett, és Orbánt látta, aki egy kis ország gyengélkedő gazdaságát és egy populista diktatúrát tud felmutatni, valamint a lengyel PiS sápatag vezetőit, akik egy ingatag koalíció élén állnak. Körülbelül ez minden. Az Orbán által hónapok óta szövögetett szálak szertefoszlottak, és nyilván szép lassan elsüllyednek a nemzetközi politika süllyesztőjében.

A találkozó másik szervezője, a lengyel EP-képviselő Tomasz Poreba közölte is: „bár a jövőben számos szakértői konferenciát szerveznek, amelyeken egységes víziót dolgoznak majd ki az EU jövőjéről…. új EP-frakció kidolgozása nincs napirenden”. Nagyobb kivetítésben pedig nem is időszerű: jövőre választások lesznek Magyarországon, 2023-ban Lengyelországban, s jön a francia elnökválasztás is. Le Pen ezen kétes esélyekkel indul, mert Párizsban nem téma a Budapesten a lába elé gurított vörös szőnyeg, és neki majd egy más gondolkodású Németországgal kellene együttműködnie.

A lényeget tekintve – és függetlenül attól, hogy mit ír a magyar média – ez a varsói találkozó Orbán legnagyobb külpolitikai kudarca. Most kellene szembenéznie azzal, hogy nem komoly a stratéga, súlyosan elszámította magát. Egyrészt, amikor saját fontosságát mérlegelte, hallgatott az itthoni szirénekre, akik szerint ő európai léptékű politikus lehet, ennek a szövetségnek a vezéralakja. Másrészt nem számolt azzal, hogy a többi párt erősen oroszellenes, ezért még a lengyelek is, akikben annyira bízott, csak félig-meddig álltak az ügy mellé, a többi szereplő pedig nem tölt be fontos szerepet az európai politikában.

Diplomáciai szempontból a találkozó egyértelmű kudarcnak minősíthető, és ez pontosan leolvasható a résztvevők arcáról, akik odaálltak egy családi fotóra, hogy legyen emlékük arról, hogy na, itt is jártak. Orbánnak tanulnia kell a bukásból: tisztességesebben kell viselkednie, mert az ő magatartása – Szijjártó Péter agresszív kijelentéseivel a háttérben – Európában már elfogadhatatlan és ezt szép lassan a szövetségesei is a szemébe mondják. Lehet még szövögetni az álmokat a balkáni befolyás növeléséről, lehet nézegetni a földgömböt a Karmelita dolgozójában, tény azonban, hogy Magyarország magára maradt, lehet majd újra tekintgetni keletre, a türk rokonok felé, lehet majd ott is családi fotót készíteni, ahol Orbán általában úgy fest, mint Nyápic Pisti az osztály vagányai között.

A kiadott, izzadságszagú és semmitmondó közlemény emlékeztet egy hatvanas években megszövegezett KGST-csúcsértekezlet zárómondatára: „a felek megállapodtak, hogy a továbbiakban fejlesztik együttműködésüket és törekednek a közös megegyezésre.”

Az akkori olvasó értett ebből.

Így vagyunk most is.

Forrás: hirklikk.hu