„Orbán retteg attól, hogy képek készüljenek egy olyan küzdelemről, amiért ő is felelősséggel tartozik"

2021. április 5. 10:26 2021. ápr. 5. 10:26

Levelet kapott az Országos Kórházi Főigazgatóságtól az egyik IX. kerületi szakrendelő. Az intézményvezetőt tájékoztatják arról, hogyan dolgozhatnak a sajtó munkatársai a kormányzati felügyelet alá került oltópontokon. Egészen pontosan sehogy, ugyanis kizárólag csak az állami média munkatársai mehetnek be – írja a Népszava.

Mint az alap-és szakellátásért felelős főigazgatóhelyettes tájékoztatásából kiderül: „annak érdekében, hogy az oltással kapcsolatos megnövekedett médiaérdeklődés ne akadályozza magát az oltási tevékenységet, arra kérjük az intézményeket, hogy a betegellátó terekben (rendelőkben, várókban) ne fogadjanak riport- és interjúkészítés céljából televíziós stábokat vagy újságírókat. A szükséges képi dokumentációt (vágóképek, fotók) az oltási folyamatról az MTVA elkészíti és díjmentesen minden olyan médiaszereplő rendelkezésére bocsátja, aki erre igényt jelent be" – fogalmaz a levél, amelyet Ferencváros ellenzéki polgármestere, Baranyi Krisztina osztott meg vasárnap délután Facebook-oldalán.


A politikus szerint „Orbán Viktor retteg attól, hogy képek készüljenek egy olyan küzdelemről, amiért ő is felelősséggel tartozik és amit sajnos a győzelmi szólamai ellenére sem nyer meg, hiszen hetek óta rekord magasak a napi halálozási számok." Ő maga személyesen osztott meg néhány fotót a bent zajló munkáról, ahol „olajozottan, tömegjelenetek nélkül zajlik az oltás."

 

Forrás: Népszava