Orbán Viktor a Tisza Pártról értekezett: „rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban.”
Orbán Viktor miniszterelnök kemény szavakkal illette Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökét, miután az ellenzéki vezető élesen bírálta a Fővárosi Törvényszék egyik döntését. A kormányfő Facebook-bejegyzésében „hisztinek és tombolásnak” nevezte Magyar reakcióját.
Az ügy előzménye, hogy a Tisza Párt pert indított az Index ellen, amely egy forrásmegjelölés nélküli, A4-es papírra hivatkozva állította: a párt adóemelésre készül. A portál szerint a Tisza progresszív adópolitikát vezetne be. A bíróság azonban a lapnak adott igazat, amit Magyar Péter diktatúrákra emlékeztető ítéletnek nevezett.
Orbán Viktor szerint a Tisza Párt így újabb szereplőt vett fel „bosszúlistájára”, amelyen mindazok szerepelnek, akik ellen – a miniszterelnök szavai szerint – Magyar vendettát hirdetett, „szigorúan a felebaráti szeretet jegyében”.
A kormányfő emlékeztetett: korábban kiszivárogtak a Tisza adóemelési tervei, majd a párt alelnöke egy nyilvános rendezvényen el is ismerte, hogy terveznek progresszív adót, ám erről nem szabad a választások előtt beszélni, mert az politikailag vállalhatatlan lenne. Orbán hozzátette, hogy a Tisza ezt a felvételt maga hozta nyilvánosságra, amit a sajtó később megírt. „Micsoda dolog!” – írta a kormányfő, aki szerint „most már a bíróság szerint is átver a Tisza”.
Bejegyzését Orbán Viktor azzal zárta: „rájuk fér már egy hidegzuhany. Legkésőbb áprilisban.”