Orbánnak nem jött össze a kettős játék

2021. március 5. 21:18 2021. márc. 5. 21:18

Orbán Viktor távozik a klikkjével a Néppárt parlamenti csoportjából és viszi magával az általa okozott viszályokat is. Ezzel még jobban elszigetelődik, és ez megnöveli a magyar uniós kilépés kockázatát – írja a francia Libération.

Földrengéssel ért fel, hogy becsapta maga mögött az ajtót, mert legutóbb, 2009-ben Cameron szánta rá magát arra, hogy új frakciót hozzon létre. A Fidesz tüske volt a köröm alatt az EPP számára, amióta a kormányfő 2010 útán végrehajtotta az illiberális fordulatot. Mivel tekintélyelvű irányban haladt, ami ellentétben áll a pártcsalád értékeivel, voltaképpen már rég rászolgált arra, hogy megváljanak tőle. Merkel azonban mindig megvédte, részben, mert hűséges akart maradni Kohlhoz, aki ernyőszervezetet csinált a szövetségből, Berlin azonban főként nem akarta volna gyengíteni a pártcsaládot, annak keleti befolyását. 

Libération idézi Hegedűs Istvánt, a Fidesz egyik alapító tagját, aki szerint Orbán mostantól kezdve nem tartozik az uniót irányító elithez. Politikája, a demokratikus értékek feladása egyértelműen a szélsőjobbon jelöli ki a helyét. Amúgy ő egyszerre két lovat akart volna megülni, maradt volna a Néppártban, hogy élvezze annak védelmét és az általa nyújtott legitimitást, közben azonban erős kapcsolatokat épített ki a szélsőségesekkel, hogy ő legyen a populista Európa vezére. Ám rajtavesztett, ezért napjainkra már a margóra szorult. De a Néppártból csak akkor távolítják le, ha arra rábólintanak a német uniópártok. 

Ugyanakkor Hadházy Ákos arra figyelmeztet a lapban: ha az unió megakadályozza, hogy Orbán tovább fosztogassa a brüsszeli alapokat, akkor ez középtávon felveti a magyar távozás veszélyét – idézi véleményét a Libération.