Összefogott a Fidesz ellen az ellenzék Veszprémben

2019. március 27. 14:29 2019. márc. 27. 14:29

Együttműködnek és közös jelölteket állítanak a parlament ellenzéki pártjai a veszprémi önkormányzati választáson - közölték sajtótájékoztatón szerdán az érintett politika erők képviselői.

Varga-Damm Andrea jobbikos országgyűlési képviselő azt mondta, összefogást vár el a társadalom a Fidesz hatalmának leváltása érdekében. Jelezte, az együttműködés nyitott a csatlakozni kívánó szervezetek és magánszemélyek számára is. Az Orbán-rendszer lebontása az önkormányzatokon keresztül lehetséges - hangoztatta Varga-Damm Andrea.

Hartmann Ferenc, az MSZP veszprémi szervezetének elnöke közölte: az ellenzéki összefogás a közös programalkotásban, a városi fejlesztések mellett való kiállásban, az összehangolt kampányban és a közös jelöltállításban ölt testet.

Mesterházy Attila szocialista országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, hogy a parlamenti képviselők demonstratív jelleggel állnak ki közösen az összefogás érdekében, mert meggyőződésük, hogy így van nagyobb esély a Fidesz elleni győzelemre. Helyi ügyeken már többször megvalósult az ellenzéki összefogás - mutatott rá.

Ungár Péter LMP-s képviselő kiemelte, hogy pártja elkötelezett a zöldpolitika mellett, és mindent elkövetnek a Fidesz hatalmának leváltása érdekében.

Varju László, a demokratikus Koalíció politikusa szerint az ellenzéki együttműködés eredményeként felvilágosultabb vezetés kaphat lehetőséget a politikában, ami jelentős előrelépést jelentene a jogállamiság tekintetében, valamint szolgálná az idősek és a gyermekek jólétét is.