Rejtély, hogy miért kapott művészi besorolást Kálomista Gyurcsány-filmje

2021. október 20. 11:44 2021. okt. 20. 11:44

Sándor Pál, Réz András, Báron György – a filmszakma jeles szakemberei, akiktől azt próbáltuk megtudni, hogy vajon mi és ki dönt egy-egy film besorolásáról és vajon mi szólhat az Elk*rtuk művészi értéke mellett. Tömör választ adtak.

Már a bemutató előtt panaszkampányba kezdett az Elk*rtuk című „Gyurcsány-film” producere, Kálomista Gábor, miután úgy vélte, a – még be sem mutatott – filmet a multiplex-mozihálózatok megpróbálják elsüllyeszteni s nem másért, mert Gyurcsány. Ennek ismeretében, több mint meglepő hírként futott be a hír a médiába, hogy az Elk*rtuk művészi besorolást kapott. Vagyis nemcsak a multiplex hálózatok, hanem az ország összes mozija vetítheti a filmet.

„Politikai okokból megpróbálják elsüllyeszteni, elzárni a nézőktől Kálomista Gábor szerint az őszödi beszéd időszakát feldolgozó új produkcióját, az Elk*rtuk című játékfilmet” – mondta a producer az Indexnek adott interjújában. Véleménye szerint a fővárosi filmforgalmazókra maga Gyurcsány Ferenc gyakorolt nyomást.

A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!    

 

„Október végi bemutatóról beszélünk, most szeptember 21. van. Magát a filmet nem láttuk még, a gyártó által közreadott sillabusz és előzetes alapján jelenleg napi egy, főműsoridős (tehát nem délutáni) vetítést tudunk felelősséggel vállalni az évad legsűrűbb időszakában./.../ Ha ilyen politikai befolyásolás érné a Budapest Filmet, akkor azt elég rövid úton visszautasítanám, mert nagyon kényes vagyok az ilyesmire. Eddigi működésem során az első és egyetlen politikai befolyásolási kísérlet éppenséggel Kálomista Gábor fenti, teljesen alaptalan vádja” – nyilatkozta többek között a Budapest Film vezetője még szeptember végén a hang.hu kérdésére.

Sándor Pál, Réz András, Báron György – a filmszakma jeles szakemberei, akiktől azt próbáltuk megtudni, hogy vajon mi és ki dönt egy-egy film besorolásáról és vajon mi szólhat az Elk*rtuk művészi értéke mellett. Mindhárman egybehangzóan, de egymástól függetlenül jelezték: fogalmuk sincs. Mind Réz András, mind Báron György közölte, az még hagyján, hogy nem is látták a filmet, de arról nincs információjuk, milyen paraméterek szerint dönt most a kormány filmes szekciója a műfaji besorolásról.

Az éppen 82 éves Sándor Pált, aki mögött jelentős művészi életút áll, az egész történet arra emlékeztette, hogy a kádári időkben még valóban volt A, B, C kategorizálás a filmalkotások kultúrpolitikai minőségét illetően, de hogy ma hasonlóval rendelkeznének az alkotások, arról nem tud semmit. Annyit még megosztott a Hírklikkel, hogy személyes véleménye szerint ez az egész semmi másról nem szól, csak a hatalomról, de szerinte ez már legyen Kálomista problémája.

Miután a filmet gyártó, Kálomista Gábor nevével fémjelzett Megafilm Kft közlése alapján az MTI vasárnap este adott hírt arról, hogy art besorolást adott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a filmnek, természetesen megkerestük az éppen lemondóban lévő elnök, Karas Mónika vezette hivatalt. Tőlük azt szerettük volna megtudni, hogy az Elk*rtuk című „Gyurcsány-film” átminősítése mennyiben rendhagyó, vagy általánosan elfogadott-e, hogy (m)ilyen kategóriát kap egy kvázi politikai film; s mi ennek a menete;milyen szempontok alapján és ki, illetve milyen testület dönt, az NMHH vagy a Nemzeti Filmiroda, miután tegnap ez utóbbi illetékessége merült fel, aztán milyen előnyökkel vagy hátrányokkal jár a művészfilm besorolás;s végül mi indokolta a „Gyurcsány-film” besorolását.

Megkeresésünkre az NMHH Kommunikációs Igazgatósága azt válaszolta, „miután a Nemzeti Filmiroda 2020. január 1-től már nem a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalához tartozik, így nem tartozik a hatóság feladatai közé a filmművészeti alkotások minősítése.”

S valóban, Andy Vajna halála után a Magyar Nemzeti Filmalap helyett 2020 januárjában létrejött a Nemzeti Filmintézet (NFI), a Nemzeti Filmiroda felügyelete pedig a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodához került. Ennek gördülékeny működése érdekében még a Miniszterelnöki Kabinetiroda szervezeti és működési szabályzatát (SZMSZ) is módosították és főosztályként a Rogán Antal vezette kabinetiroda hatáskörébe került a korábban NMHH-hoz tartozó szerv.

Ezek szerint, ha jól értelmezzük a kissé kusza nemzeti filmhatóságok szövevényét, Rogán minisztériuma biztosította az „art” kategóriát Kálomista filmjéhez. 

Az NMHH támogató útmutatása alapján, természetesen a Nemzeti Filmiroda osztályvezetőjének, Taba Miklósnak is megküldtük a kérdéseinket – a válasszal másfél-két hét elteltével biztattak.

Forrás: Hírklikk