Rendkívüli ülést kezdeményez az ellenzék a járvány elleni védekezés miatt

2021. január 26. 16:11 2021. jan. 26. 16:11

A koronavírus-járvány kezelését célzó, az ellenzéki pártok szerint elégtelen kormányzati intézkedések megvitatása miatt az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az öt ellenzéki parlamenti frakció és a parlamenten kívüli Momentum kedden.

A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum február elsejére javasolja összehívni a parlament ülését; a szükséges aláírásokat már benyújtották a házelnöknek. A napirenden szerepelne három, a gazdasági válság kezelését ellenőrző, a járványkezelés hibáit feltáró és a kínai koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos kérdéseket tisztázó vizsgálóbizottság felállítása, valamint a Klubrádió további működését biztosító törvénymódosítás.
    

Potocskáné Kőrösi Anita, a Jobbik országgyűlési képviselője az Országház előtti Kossuth Lajos téren tartott, a pártok Facebook-oldalán online közvetített sajtótájékoztatón azt mondta, nem elégségesek a járvány miatti kormányzati intézkedések sem gazdasági, sem egészségügyi szempontból.
    

A vakcinabeszerzés miatt kialakult kaotikus helyzet, a nem megfelelő kormányzati tájékoztatás és a gazdasági válság kezelésében tett átgondolatlan lépések tovább rontottak a magyar gazdaság és egészségügy helyzetén - közölte.
    

Hozzátette: az ellenzéki pártok felelősek a magyar emberekért, ezért válaszokat követelnek az egy éve tartó járványkezeléssel kapcsolatban.
    

 

Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese ismertette: a gazdasági válság kezelését ellenőrző vizsgálóbizottság célja, hogy megvizsgálják a kormány döntései valóban a magyar társadalom érdekét szolgálták-e.
    

Szerinte a magyar kormány kihasználva a válságot, nem tesz mást, mint saját oligarcháit fizeti ki, tőkésíti fel, miközben a társadalom nagyobb része, a gazdasági szereplők a lét és a nem lét határán billegnek.
    

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese közölte, javasolják a koronavírus-járvány elleni védekezés megvitatását is, lenne ugyanis miről beszélni, hiszen Magyarország azon országok egyike, ahol lakosságarányosan a legtöbben haltak meg a koronavírus miatt. Hiányolta a részletes oltási tervet is.
    

Kíváncsian várják, hogy a fideszes képviselők csak akkor hajlandóak-e dolgozni, amikor a Budapest-Belgrád vasútvonalat kell titkosítani, vagy amikor a fideszes haveroknak kell törvényjavaslatot benyújtani - mondta.
    

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy a közvélemény tele van aggodalommal a kínai vakcina miatt, amelyet nem is "mertek" engedélyezésre benyújtani az Európai Gyógyszerügynökségnek. Hozzátette: szeretnék, ha a kormány beszámolna a magyar engedélyezés folyamatáról, illetve arról, kitől, milyen közvetítőkön keresztül, mennyiért szerzik be ezeket az oltásokat.
    

Elmondta, az ellenzék azért követel átláthatóságot, hogy helyreálljon az oltás iránti bizalom. A különböző, az EU által nem engedélyezett vakcinákkal történő állandó politikai és gazdasági manipuláció az, amely bizalmatlanságot kelt az oltással szemben - magyarázta. Közölte, ha az emberek maguk dönthetnek a vakcináról és a kormány átláthatóvá teszi az engedélyezés és a beszerzés folyamatát, helyreállhat a bizalom.
    

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese elmondta, a médiaszolgáltatásokról szóló törvény módosítását kezdeményezik a Klubrádió miatt, amely február 15-én elveszti frekvenciáját.
A jelenlegi jogszabályt szerinte "buta módon" fogadta el az Országgyűlés, és arról nehéz nem azt feltételezni, hogy az egy újabb pitiáner politikai eszköz a Fidesznek a kormánykritikus médiumok elhallgattatására. Az ellenzéki törvénymódosítás elfogadásával ezt a feltételezést a kormánypártok eloszlathatják - mondta.
    

Orosz Anna, a Momentum alelnöke közölte, a kormánynak számos olyan intézkedése volt az elmúlt időszakban, amely felveti azt a kérdést: a kabinet vajon az emberek életéért, egészségéért küzd, vagy saját strómanjainak kitöméséért.
    

Felhívta a figyelmet arra, hogy 19 milliárd forint támogatást kapott Mészáros Lőrinc szállodalánca annak ellenére, hogy rengeteg embert elbocsátott. Azt mondta, súlyos kérdéseket vet fel a gyanús körülmények között megkötött szerződés az orosz vakcinára, illetve a lélegeztetőgépek ügye is.

Kép: parlament.hu

Forrás: MTI