Rogán kabinetfőnöke is vizsga nélkül szerzett érdemjegyet

Például az FTC-ben, amelynek elnöke egyben a Közgáz egyik karának dékánja volt. Képzeljük el, olyan ez, mintha nem Kubatov Gábor, hanem a Corvinus egyik köztiszteletben álló tanára volna az FTC elnöke és a Fradi több futballistája odajárna az egyetemre. A hetvenes évek közepén, végén volt ilyen. Levelező tagozatra jártak a fiúk. A csapat két hátvédjére emlékszem, de mások is voltak. Igaz, akkoriban nem külföldiek szerepeltek a Fradiban, és a csapat néhány magyar játékosa sem egy, vagy két idényre szerződött a klubhoz. Aki ferencvárosi – újpesti, kispesti, netán MTK-s kötődésű volt – az nagy valószínűséggel pályafutása végéig a klubjánál maradt.

Persze, nemcsak fradisták és futballisták voltak ilyen helyzetben. Az akkor világverő vízilabdások – hasonló konstrukció folytán – többnyire az állatorvosira, vagy az orvosegyetemre jártak. De most nem róluk szeretnék írni, hanem arról, hogy a Pécsi Tudományegyetem jogi karának egyik tanársegédjét, Mészáros Pál Emilt, például azért kellett felfüggeszteni a vizsgáztatási tevékenység alól, mert – mások mellett – Rogán Antal kabinetfőnökét, Nagy Ádámot hozzásegítette ahhoz, hogy vizsga nélkül kapjon érdemjegyet. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar azóta letartóztatásban lévő elnöke, Schandl György volt a közvetítő, az ő kérésére tette ezeket a szívességeket a tanársegéd, aki egyébként elmondása szerint anyagi hasznot nem húzott ebből, pusztán baráti szívességeket tett, amit azóta nagyon megbánt. Sajtóhírek szerint maga Völner Pál is élt ezzel a lehetőséggel, vagyis, hogy vizsga nélkül szerzett érdemjegyet az egyetemen.

Az illetőknek azért volt szükségük arra, hogy jogi diplomával rendelkezzenek, mert ez kell ahhoz, hogy valaki a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar embere legyen. Ez utóbbi egy igen jól jövedelmező elfoglaltság, kilakoltatások idején különösen sokat hoz a konyhára. Néhány nappal ezelőtt például arról írt a sajtó – pontosabban annak független, tehát nem a kormányhoz közeli része –, hogy volt olyan bírósági végrehajtó, aki egy 28 millió forintos tartozás fejében „ügyfelének” 300 milliót érő villáját árvereztette el, miközben az illetőnek – aki parkolási, közös költség és egyéb fizetési elmaradásokból hozta össze a 28 milliós tartozást – más kisebb értékű ingatlanjai is voltak. Azok közül kellett volna valamelyiket árverésre bocsátani, igaz, akkor a végrehajtó ismerőse nem szerezhette volna meg a 300 milliós villát 162 millióért.

Minden mindennel összefügg. Ezek az emberek – Völner és társai – éveken át erkölcsi magaslatokról osztották az észt, hirdették a morált. Ők mondták meg, hogy ki becsületes és ki becstelen, oktattak másokat hazaszeretetből, elmagyarázták – mert ők mindenki másnál jobban tudták –, hogy ki a jó apa, anya, gyermek. Mikor vagyunk jó polgárai a hazának, mikor hatunk, alkotunk, hogy a haza fényre derüljön.

Így volt ez, egészen addig, míg ezek a derék urak le nem buktak. Ha nem fotózzák le Borkai Zsoltot az Adrián, amint örömlányok társaságában élvezi az életet, vagy Szájer József nem bukik le a brüsszeli melegpartiról ereszcsatornán menekülve, akkor még mindig példaképként állnának előttünk, olyan kikezdhetetlen kiválóságokként, akiknek a szava szent, és akikkel nem érdemes vitatkozni, mert mindig nekik van igazuk.

Ha Völner Pál nem csúszik el egy banánhéjon, nem gyanúsítja meg őt az ügyészség vesztegetési pénzek elfogadásával, akkor hősünk még mindig parlamenti államtitkár, aki a kormánypárti padsorokból ekézi az ellenzéket. Ezért van szükség független sajtóra, és olyan ügyészségre, valamint bíróságokra, ahol az ott dolgozók egzisztenciája nem a kormányhoz való lojalitástól függ. Halványuló emlékeink szerint demokráciának hívják az ilyen, tőlünk jelenleg egyre távolodó rendszereket.