Róna Péter köztársasági elnökként elutasította volna az értelmetlen kormánydöntéseket 

2022. október 1. 07:50 2022. okt. 1. 07:50

Róna Péter, a nemzetközi hírű közgazdász, az ellenzék volt köztársasági elnökjelöltje első alkalommal volt a Klikk TV Mélyvíz című műsorának a vendége. Németh Péter többek között hazánk mára kialakult gazdasági helyzetéről kérdezte.

„A kormányzati döntéseket abban az értelemben nem lehet átlátni, hogy egy sor belőlük értelmetlen s azokon nincs mit látni” – nyitotta a beszélgetést Róna Péter. Példaként említette rögtön az ársapka-sorozatot, a kata bedöntését, az abszurd rezsidöntéseket. „Ezek mind értelmetlen döntések.” 

A most kialakuló lépések közül szólt az MNB improvizációijáról, amiket a költségvetés helyzetével való egyeztetés nélkül tesz, „noha mögöttük figyelemreméltó kérdések feszülnek, amiket tisztázni kellene.”

Az Oxfordi Egyetem professzora szerint a csütörtökön bejelentett kormányzati „kifizetési stop” magyarázata is álságos, homályos és hiteltelen, hogy a fizetési fegyelem betartása indokolná ezt a döntést. „Amennyiben erre kényszerül a magyar állam, akkor a be nem tartás mértéke óriási lehet. Az nem ismert, hogy ezzel kinek és mit üzennek.”

Szóba került a kamatemelés is, amiről Róna pár hónapja úgy nyilatkozott, hogy ez a fokozatos emelés nem célszerű, egyszeri és sokkszerű emelés kellett volna. „A sakkban van egy taktika, a ’kényszerlépés’. Most ez a helyzet állt elő a Nemzeti Banknál. Lépnie kell, de minden lépéslehetőség rossz pozíció. Ráadásul egy bankelnöknek sosem szabad a jövőre vonatkozó ígéretet tennie.”

Emlékeztetett a két és fél évvel ezelőtti prognózisára, hogy helytelen az MNB gyakorlata, amivel „telepumpálja pénzzel a nemzetgazdaságot, mert sírás lesz a vége. Erre a kormány a választások előtt még rátett két-három lapáttal. Csakhogy emögött nem volt fedezet. Viszont ez az infláció klasszikus receptje.”

Szóba került, hogy amennyiben köztársasági elnök lenne, visszautalta volna-e a kritizált törvényjavaslatokat az országgyűlésnek? „Egészen biztosan” – volt a határozott válasz. „Amint abban a helyzetben találom magam, hogy az asztalomra kerül egy kata-törvény-módosítás és 24 órán belül a Magyar Könyvvizsgálói Kamara levelet intéz hozzám, hogy ne írjam alá a végrehajthatatlan hibahalmazt, akkor nyilvánvalóan komolyan megfontolom, hogy mit csináljak. Minimum kikérem és meghallgatom a véleményüket. Ma szó nélkül aláírnak olyan törvényt, amit az alkalmazására hivatott szakmai testület végrehajthatatlannak minősít.”

Emlékeztetett, hogy a köztársasági elnöknek nem ez a dolga, hanem az, hogy egy-egy aláírandó törvény jogi minőségét is mérlegelje. „Nagyon fontos szerepe lenne abban, hogy a törvénykezés ne végezzen fércmunkát.”

Vidéki kisbirtokosi tapasztalataként említette, hogy például „amikor kijött ez a tűzifarendelet, a környéki erdészek szinte kivétel nélkül a hajukat tépték, holott azelőtt mindannyian fideszesek voltak. Ez is azt az álláspontját igazolja, hogy „a kormány annyira ideológiai alapon szervezi a közigazgatást, hogy ettől eltávolodott, elapadt a szakmai képesség. Ez a kormány már nem tud kormányozni.”

A Klikk TV Mélyvíz című műsora itt nézhető meg.

Forrás: hirklikk.hu