Ryanair-vezér: ez a két magyar miniszter olyan, mint Dumb és Dumber

2022. június 23. 13:23 2022. jún. 23. 13:23

Michael O’leary Ryanair-vezér az Euronews-nak adott interjút a légitársaságokra is kivetett úgynevezett extraprofit adó, illetve a kormány tagjaival kialakult kommunikációs háború témájában.

– Az évek során sok támadást megéltünk, de még egyetlen kormány sem vezetett be extraprofit adót egy olyan ágazattal szemben, amelynek rekord veszteségei voltak az elmúlt két évben – nyilatkozta az üzletember. Az interjúban, amelyet a 24.hu szemlézett, kifejtette: az elmúlt két évben a Ryanair mintegy másfél milliárd eurót veszített, 2021-ben 350 millió euró volt az éves veszteség. – A másik fapados légitársaságnak, a WizzAirnek pedig 650 millió, szóval a két legnagyobb Magyarországon működő légitársaság összesen egymilliárd eurót bukott mindössze 12 hónap alatt.

És ekkor gondolta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter úgy, hogy ideje megadóztatni minket. Ez őrület. Most ő vagy egy komplett idióta vagy nem érti a közgazdaságtant – mondta Michael O’leary.

A cégvezető szerint a Covid-lezárások feloldása után most egész Európa nyaralni indul, az alacsony árak pedig segítik a szektor talpra állását. – Annak a több százezer magyarnak, aki Európa-szerte dolgozik, és haza szeretne látogatni a családjához, most 10 euróval többet kell fizetnie, csak mert Nagy miniszter úr úgy döntött, hogy nem szeretné segíteni a magyar családok egyesítését. Az adóztatás fontosabb – mondta. A Ryanair ugyanis mindenkinek írt, akinek július elseje utáni foglalása volt, hogy vagy kifizetik a különadó összegét, vagy törlik a jegyüket és teljes visszatérítést kapnak.

„Magyarország sokkal drágábbá tette a ki- és beutazást éppen akkor, amikor minden európai ország csökkenti a repülés költségét."

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerinte hazudott, amikor azt állította, hogy Európa-szerte vannak ilyen adónemek. De hazudott abban is, hogy eleinte azt mondta, hogy a plusz költséget nem szabad áthárítani az utasokra. – Az európai jogszabályok értelmében a légitársaságok szabadon árazhatnak, és ebbe Magyarország sem szólhat bele – mondta O’leary.

A vezérigazgató úgy véli, hogy a Ryanair tudja a legversenyképesebb árat nyújtani az utasoknak, és azért lett Magyarország legnagyobb légitársasága, mert ők kínálják a legjobb lehetőségeket. Amikor tehát Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője azt mondja, hogy a magyarok ne utazzanak a Ryanair-rel, akkor arra kéri a magyar családokat, hogy használjanak egy drágább légitársaságot. – Nem elég, hogy ezek az idióta miniszterek azt akarják, hogy az emberek több adót fizessenek, de még arra is ösztönzik őket, hogy egy drágább légitársaságot válasszanak – nyilatkozta az Euronewsnak.

Ez a két magyar miniszter olyan, mint Dumb és Dumber.

Ettől függetlenül, a Ryanair nem kíván kivonulni a magyar piacról, mert nem hagyják magukra a magyarokat, de ritkítja a magyarországi járatait. Jelezte, már panaszt tettek az Európai Bizottságnak a magyar kormány különadója miatt. – Ez a hülye adó kevés hasznot hoz az államkasszának, de annál nagyobb kárt tesz – mondta.

A fogyasztóvédelemért is felelős Varga Judit igazságügyi miniszter soron kívüli vizsgálatot rendelt el a Ryanair ellen, a rossz tájékoztatásra és poggyászkezelésre hivatkozva. A bírság kétmilliárd forint is lehet.

Forrás: hirklikk.hu