Svájci bankokba is elment Kósa Lajos a csengeri nővel

2021. február 18. 15:00 2021. feb. 18. 15:00

Négyszer is találkozott Svájcban Kósa Lajos azzal a csengeri nővel, akiről elhitte, hogy mesés örökség birtokosa.

A csengeri nőként elhíresült csaló a vádirat szerint húsz embertől kért kölcsön mintegy 780 millió forintot egy – a valóságban nem létező – apai örökség felszabadítására. Kósa Lajos fideszes politikus is hitt neki, valamikor 2016-ban Zürichben két bankban és egy ügyvédnél is jártak közösen.

Még azelőtt, hogy Kósa és P. Mária útnak indult volna a zürichi banknegyedbe, felkerestek egy svájci ügyvédet, Konrad R. M-et is, méghozzá abból a célból, hogy a fideszes politikus olyan ügyvédi meghatalmazást kapjon, ami alapján rendelkezni tud a csengeri nő állítólagos svájci bankszámlája felett. Mindezt a hvg.hu által megszerzett nyomozati anyagok szerint maga Kósa Lajos mesélte el a rendőröknek, akik a politikust tanúként hallgatták meg a nő ellen indított büntetőeljárásban.

A bank, ahol Máriának állítólag számlája volt, az UBS – ez az egyik legnagyobb svájci bank. Még aznap, amikor az ügyvédnél jártak, Kósa a csengeri asszonnyal felkereste az UBS-t. A bankban Robert B. fogadta őket, a bankárt Kósa szintén megnevezte a vallomásában. Azt állította, hogy noha a zürichi ügyvéd nem tudott magyarul, Robert B. anyanyelvi szinten beszélt magyarul. A bankár Kósa szerint Máriával tárgyalt. Kósa a vallomásában azt állította, hogy próbálta megtudni Robert B-től, milyen kapcsolat van Mária és a bank között, de erre a bankár a banktitokra hivatkozva nem akart elárulni semmit sem. Ennek ellenére, Kósa azt állította a vallomásával, hogy Robert B. úgy tárgyalt a nővel, „mint régi ügyfelével”.

Még ugyanezen a napon Kósa Lajos egy olyan privát bankba is elment Máriával, ahova tényleg csak a leggazdagabbak járnak. A csengeri nő számlanyitásról és befektetésekről tárgyalt Olga S.-sel, de hogy milyen befektetésekről, azt a politikus nem részletezte. Kósa vallomása szerint Robert B-hez hasonlóan, Olga S. is folyékonyan beszélt magyarul és „exkluzív környezetben fogadta őket”.

A bíróság előtt a nő azt mondta: azért mentek a zürichi UBS bankba, mert ott Kósa meghatalmazást adott le azzal kapcsolatban, hogy „ha a hagyatékomhoz jutok, ő ebből Magyarországon mennyit fog befektetni." A nő szerint a bankban erről felvétel is készült. P. Mária a bíróságon indítványozta azt is, hogy idézzék be tanúnak a Safra Sarasin bank zürichi igazgatóját, Olga S.-t, ahogy az UBS részéről Robert B-t is. (Robert B. egyébként legutóbb tavaly októberben részt vett egy olyan online, pénzügyi témájú konferencián, aminek a védnöke Áder János köztársasági elnök volt.)

„Kósa Lajos a tanúvallomásában azt nyilatkozta, hogy úgy fogadtak minket a bankban, mint a királyokat, és ezek után azt a következtetést vonta le Kósa úr, hogy nincs hagyaték. Elfogadott elég sok ajándékot és befektetéseket, semmit nem utasított vissza" – mondta P. Mária a bíróságon.

Forrás: hvg.hu