Szabadlábon lenne Schadl György?

2022. január 23. 07:30 2022. jan. 23. 07:30

Azt hittem rosszul látok, amikor a Népszavából arról értesültem, hogy szabadlábon látták a fővárosban Schadl Györgyöt a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökét, akit tavaly novemberben vettek őrizetbe a Liszt Ferenc repülőtéren, amikor épp Dubaiba akart elutazni egy kis napsütéses telelésre. Abba az országba, amely az Egyesült Arab Emírségek tagja, s amellyel nincs kiadatási egyezménye Magyarországnak.

Ennél csak az volt mellbevágóbb, amikor a Központi Nyomozó Főügyészség arra a kérdésre, hogy vajon rács mögött van-e a korrupcióval meggyanúsított férfi, nem adott egyértelmű választ! Nem mondták, hogy igen, vagy nem, ehelyett úgy fogalmaztak, hogy Schadl György „bírói engedélyes kényszerintézkedés hatálya alatt áll”. Ez azt is jelentheti, hogy korábbi letartóztatása érvényben van, másrészt azt is, hogy bűnügyi felügyeletben van, ez lényegében azzal járna, hogy Schadl szabadlábon van, és így is védekezhet majd.

A klasszikus angol bulvárújságírás szabályai szerint jár el a 444, amikor naponta újabb és újabb részleteket tesz közzé Schadl viselt dolgairól, amelyeket a birtokába jutott nyomozati részletek alapján idéz. Ebből tudhatta meg a híreket hallgató állampolgár (persze csak az, aki nem a kormánypárti sajtóból tájékozódik, mert a közmédia vagy a Hír TV no meg a Magyar Nemzet – hogy csak a legfontosabbakat említsük – egy vak hangot, vagy egy árva sort sem idéz a bűnlajstromból), hogy Schadl befolyását kihasználva intézte el például, hogy Rogán kabinetfőnökének, Nagy Ádámnak ne kelljen személyesen vizsgáznia az egyetemen.

Ez a mondhatjuk nyugodtan pofátlan eljárás, önmagában elegendő lenne arra, hogy Schadl továbbra is rács mögött maradjon, hiszen szabadlábon nyugodtan eltüntethet bizonyítékokat, és összejátszhat később esetleg vád alá kerülő szereplőkkel.  Nem beszélve az Igazságügyi Minisztérium előtt zacskóban Völner Pál államtitkár részére átadott milliókról… 

Tudom én, hogy az ügy rendkívül kínos a kormány, és Orbán Viktor részére, akiről már senki nem feltételezi, hogy korábbi kijelentései megfelelnének az igazságnak, miszerint az ügyészség honlapjáról értesült Völner Pál disznóságairól.

Tudom én, de azt remélem, hogy a kormány is tudja: vég nélkül nem lehet szőnyeg alá söpörni az ilyen ügyeket.

Forrás: hirklikk.hu