Szakács László: függesszék fel a végrehajtásokat az év végéig

2020. március 21. 13:52 2020. márc. 21. 13:52

Az új koronavírus-járvány miatt "a biztonságot, kiszámíthatóságot, nyugalmat és bizalmat" növelő további gazdaságpolitikai döntések meghozatalát javasolja az MSZP a kormánynak.

Szakács László, az ellenzéki párt elnökhelyettese szombati online sajtótájékoztatóján arra tett javaslatot, hogy a különleges jogrend időszakában - azaz az év végéig - a kormány függessze fel a végrehajtásokat és a fizetési kötelezettséget a követeléskezelőnek.

Azonnal meg kell védeni a forintot, mert annak gyengülése drágulást okoz - folytatta az MSZP-s országgyűlési képviselő azt is jelezve, hogy a forint 10 százalékos leértékelődése egy százalékos inflációt jelent.

Arra is javaslatot tett, hogy a munkanélküli ellátást háromról kilenc hónapra emeljék fel, és annak havi összegét legkevesebb 100 ezer forintban állapítsák meg.

Szakács László kijelentette: bérgarancia-alapot kell létrehozni, azért, hogy meg tudják őrizni munkájukat, lakhatási és anyagi biztonságukat azok, akiket most elbocsájtanának.

A magyar kis- és középvállalkozások számára - talpon maradásuk érdekében - gazdaságélénkítő programot kell bevezetni - közölte az MSZP elnökhelyettese, aki egyúttal kérte a kormányt, hogy vonja be a szakszervezeteket a munkavállalók érdekében tervezett döntés-előkészítő folyamatba.

Szakács László ezen a ponton megjegyezte, hogy a kormány alapvetően nyitott javaslataikra, azonban a kabinet "még nem tartja szükségesnek" ezek bevezetését. Az ellenzéki politikus ezért azt kérte a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra ezek bevezetésének ütemezését.

Úgy fogalmazott: minden egyes késlekedéssel töltött nap a bizalmat, a biztonságérzetet és a kiszámíthatóságot csökkenti. "Ha a gazdaság rosszul teljesít, vagy bizonyos szektorokban leáll, csak azokkal lehet majd újrakezdeni, akik talpon maradtak" - hangoztatta szavai összegzéseként Szakács László.

Forrás: Pécsi STOP/MTI