„Számmisztikában meg parasztvakításban nagyon jó a kormány”

2020. május 19. 16:23 2020. máj. 19. 16:23

„Hatalmas a káosz, ezért szeretnénk tisztán látni, de nem tudom, hogy fogunk-e valaha is, mert amíg sikerpropagandát kellett csinálni és hozsannát lehetett zengeni a fantasztikus munkanélküli-adatokról addig transzparens volt: mindenféle honlapon, plakáton láthattuk. Most viszont, amikor nagy a baj, mindenféle hókuszpókuszt bevetnek” – mondta a Hírklikknek adott interjújában Komjáthi Imre, az MSZP alelnöke.

Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára bejelentette, hogy 70 ezer ember munkába állását segítenék a 6 hónapos bértámogatással, ami mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól. Cserébe a 6 hónap alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, így minden álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segítenék. Mit szól a hírhez?

Erős a gyanúm, hogy ezt majd a friss stratégiai partner, a Prohumán munkaerő-kölcsönző fogja koordinálni, mert itt pontosan az a lényeg, hogy ők nagyon gyorsan tudják át szervezni a munkaerőt. De sajnos a tapasztalat az, hogy sokkal kiszolgáltatottabbak a munkavállalók egy munkaerő-kölcsönzőnél, mert kezdetben nem azonosak a szabályok a kölcsönzött munkaerőre, mint a céggel szerződésben álló dolgozókra.

Nem bízik ebben a megoldásban?

Nehéz hinni benne, hiszen bejelentenek valamit, aztán utána kiderül, hogy nem annyi a végösszeg, és nem olyan módon adják. És ez most már rendszeres. Bejelentették a 9200 milliárdos gigantikus mentőcsomagot, aztán kiderült, hogy ez korántsem annyi, illetve amikor elmondták, hogy hányan jelentkeztek a bértámogatásra, hány céget és hány munkavállalót érint, akkor kiderült, hogy ennek az egyharmada az, aki már kapott is bármilyen összeget, mert nagyon bonyolult a regisztrációs folyamat, úgyhogy most is csak loholnak az események után.

Mi jelentene előrelépést?

Szeretnénk tisztán látni, valós számokat hallani, mert azt tudjuk, hogy számmisztikában meg parasztvakításban nagyon jó a kormány. Tudni kéne, hogy hány munkanélküli van, hányan vették igénybe a támogatást, ugyanis abból, hogy a kormány részéről naponta más és más ember más és más számokat mond, nem lehet eldönteni, hogy mi a valós helyzet.

Csak hogy egy példát említsek: volt egy 330 ezres munkanélküliségi adat, ami kiszivárgott az ITM-államtitkárságról. Ez egy április eleji adatot tükrözött. Aztán eltűntek az adatok a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról, és amikor újra megjelentek, 280 ezer főről volt szó. Utána Orbán Viktor a szokásos rádió-szeánszán elmondta, hogy 163 ezren folyamodtak munkanélküli ellátásért, elemzők pedig egy félmilliós adatot mértek.

Varga Mihály el is mondta, hogy többféle adattal dolgoznak.

Hát persze, hogy többféle adattal dolgoznak, hiszen vannak, akik tudtak regisztrálni munkanélküli ellátásra, vannak, akik még mindig a bürokrácia útvesztőjében tévelyegnek, és van, aki nem regisztrált munkanélküli, mert olyan kisvállalkozó, aki még egyelőre kivár, hogy felélénkül-e újra a gazdaság és talpra tud-e állni. És van olyan, aki nem tud regisztrálni, például a katások.

Ugyanez a helyzet a bértámogatásokkal is. Ha jól emlékszem, először Bodó Sándor államtitkár mondta május elsején, hogy 500 cég vette igénybe a bértámogatást, ami nagyjából 5000 embert jelent, és hogy ez fantasztikus ahhoz képest, hogy két héttel előtte indult a támogatás, aztán egy hétre rá már tízezres nagyságrendű számok röpködtek egy másik államtitkár vagy miniszter szájából. Eldönthetnék már végre, hogy melyik nap ki mit hazudik, mert így teljesen átláthatatlan a rendszer. Közben Németországban és Ausztriában, ahol egyébként nagyon jól kezelték a gazdasági helyzetet, a teljes bérre 80 százalékos támogatást adtak – és még ott is nagyon durva számok vannak munkanélküliség és a gazdaság helyzet tekintetében: 5,5-6 százalékos növekedési esélyt mutat a gazdasági mutató.

Ehhez képest itthon?

A magyar kormány csak a kieső bérre adott 70 százalékos támogatást, és még mindig nem tudják eldönteni hogy Matolcsynak van igaza, aki azt mondja, hogy plusz 2-3 százalék lesz, vagy Vargának, aki szerint -3 százalék. Tényleg hatalmas a káosz, ezért szeretnénk tisztán látni, de nem tudom, hogy fogunk-e valaha is, mert amíg sikerpropagandát kellett csinálni és hozsannát lehetett zengeni a fantasztikus munkanélküli-adatokról addig transzparens volt: mindenféle honlapon, plakáton láthattuk. Most viszont, amikor nagy a baj, mindenféle hókuszpókuszt bevetnek.

Lenne megoldás?

Mi tettünk javaslatot, amit szakmai szakszervezetekkel egyeztettünk. Nekik vannak olyan számaik, ahol esetleg láthatóak a munkanélküliség tendenciái. Ők napi szinten élik meg, hogy hogyan veszítik el az emberek az állásukat, és milyen módon használják ki a munkaadók, hogy a Munka Törvénykönyvét szinte hatályon kívül helyezték.

Az egyeztetések után azt mondtuk, hogy a munkahelyek megmentése érdekében a teljes bére kell adni 80 százalékos támogatást, azoknak pedig, akik elveszítették a munkájukat, azonnali segítség kell. Most már lassan ott tartunk, hogy akik az első hullámban munkanélküliek lettek, azoknak lassan le fog telni a három hónap, ami az álláskeresési járadék ideje. Már persze, ha volt olyan szerencsés, hogy egyáltalán kapott járadékot.

Igen, említette, hogy nehézkesen megy, de azért gondolom, aki jogosult, az kap járadékot…

Nyomoztam egy kicsit. Felhívtam több munkaügyi központot, hogy szeretnék álláskeresőként regisztrálni. Azt a választ kaptam, hogy jó eséllyel 60 nap, amíg pénzhez jutok. Nagy a baj, ezért nagyon jó lenne, ha elfogadnák a javaslatainkat, és még csak azt sem kell mondaniuk, hogy az MSZP javaslatait fogadják el. Mondják azt, hogy szakmai szakszervezetekkel egyeztetve döntöttek. Még mindig nem késő, mert ez egy elhúzódó történet lesz. És egyetlen gazdasági szakembertől sem hallottam, hogy sikertörténet lesz.

A koronavírus-járvány elején Ön azt jósolta, hogy akár még éhínség is lehet az ország egyes részein. Lett?

Azokon a kistelepüléseken, sőt kisebb városokban, ahol jósoltam az éhínséget, baj van. Az a réteg, amelyik első körben vesztette el a munkáját - a kölcsönzött munkaerő és a kölcsönzött munkaerőnek az a része, amely közmunkából ment át a kölcsönzött munkaerő világába - nagyon komoly problémákkal küzd. Gyakran futnak be hozzám kérések, és egyre több, hogy hova adjunk segítséget. Mondok egy konkrét példát: Debrecenben egy civilszervezet rendszeresen tartott minden vasárnap ételosztást, de most a járványhelyzet miatt nem tudták csinálni. Most a polgármesterhez fordultak, hogy betartanak minden ezzel kapcsolatos szabályt, de az embereknek nagyon kell a segítség. Szinte követelik, hogy legyen ételosztás, mert nagy a baj.

Azt ugyanis már a járványhelyzet előtt nagyon sokszor hangsúlyoztuk, hogy a magyar háztartások családok kétharmadának nincs olyan tartaléka, ami több hónapra elegendő. Sőt, egy kimutatás alapján 1,8 millió ember van, aki máról holnapra él. Náluk lett először hatalmas a baj. A múlt héten is kerestek itt Borsodban a környező falvakból, hogy kössük össze őket a civil szervezetekkel, akik tudnak valamilyen segítséget nyújtani, mert gyakorlatilag éheznek az emberek.

És a koronavírus még rá is tett egy lapáttal…

Igen, mert nincs bevételük, és ha egyáltalán valamilyen tartalékuk volt, azt már felélték. Jól láthatóan ketté tudjuk választani ezt a kétharmadot a parlamentitől, akiknek bőven van, hiszen az államtitkárok most kaptak egy újabb zsíros 35 százalékos béremelést és volt képe erre azt mondani az államtitkárnak, hogy erre azért van szükség, mert ők már régen nem kaptak. Pedig 2018-ban is kaptak harminc százalékos béremelést, úgyhogy hazudott. Vagy, ha nem hazudott, akkor szegény már nem tudja, hogy mennyi van a folyószámlán és nem tudja követni, hogy mennyi a fizetése.    

Forrás: hirklikk.hu