Szigorúan ellenőrzött étekkel etetik Orbánt

2021. február 16. 12:52 2021. feb. 16. 12:52

Mint ismeretes, januártól a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárja eteti Orbán Viktort, ők működtetik a miniszterelnök Karmelita kolostorban lévő hivatalának menzáját. Ami nem azt jelenti, hogy Orbánnak és a többi ott állomásozó honfitársunknak csajkából kell majd kanalaznia a bablevest, és nem is gulyáságyú viszi utánuk a terepre az ebédet. A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárja soraiban ugyanis több, nagy világversenyeken bizonyított mesterszakács és mestercukrász is található. Finom ízekben tehát nem lesz hiány, s a miniszterelnök biztonságáért sem kell aggódnunk: mint a sajtóhírekből kiderült, Orbán étkezését előkóstoló felügyeli.

Zavarban vagyunk, mert még soha nem láttunk élő előkóstolót. Sejteni véljük ugyan, hogy az illető úr/asszonyság feladata az előkóstolás, de hogy mit, és miként szokott előkóstolni, azt nem tudjuk. Bizonyára erre is van egy hivatalos protokoll, lehet, hogy az illető, már az alapanyagok megvásárlását is ellenőrzi, de nem kizárt, hogy csupán a konyhában kezdődik a feladata, esetleg csak a már elkészült ételt ízleli meg, hogy nincs benne olyan anyag, amely veszélyes volna az előkóstolás által is védett ember életére, esetleg kárt okozna az egészségében.

Jó volna többet tudni az előkóstolókról, de erre vajmi kevés a remény. Valószínűleg ez az egyik legtitkosabb szakmák egyike, így azt sem tudni, hol lehet ilyen képesítést szerezni. Olyan apróságokról most nem is beszélve, hogy jár-e veszélyességi pótlék az előkóstolónak, mert hát valljuk be, ő, akit épp azért alkalmaznak, hogy elhárítsa a nagy emberre leselkedő veszélyt, a saját bőrét viszi a vásárra.

Nem lehet könnyű előkóstolónak lenni. Nem csak a nagy felelősség miatt, hanem mert az állás betöltéséhez bizonyára különleges képességek szükségesek. Mert azt, hogy egy étel finom, vagy éppenséggel el van sózva, bárki állampolgár meg tudja állapítani. De hogy van-e benne valamilyen veszélyes anyag, amely nem lenne jó, ha az előkóstoló főnökének, jelen esetben a miniszterelnöknek a szájával, majd gyomrával érintkezne, nos, ennek megállapításához már nemcsak szaktudás, de különleges képesség is szükséges.

Arról nem is szólva, hogy mi van akkor, ha az előkóstoló gyanús ízt észlel, és ezért kidobatja az éppen elkészült ebédet. Éhen marad a díszes kompánia, márpedig éhes ember az esetek nagy többségében nem képes jó, alaposan átgondolt döntéseket hozni. Most abba bele sem merünk gondolni, hogy az előkóstoló is ember, ő is hibázhat. Jó esetben csak neki lesz baja ebből – ez a munkahelyi baleset tipikus esete –, de előfordulhat, hogy az általa megvédésre kijelölt személy eszi meg a mérgezett ételt. 

Mindez persze csak játék a szavakkal, mondhatjuk úgy is, hogy gondolatkísérlet. Mert valljuk meg őszintén: ki is akarná Orbán Viktort, vagy bárkit a környezetéből megmérgezni. Normális ember soha nem vetemedne ilyesmire, nem egy banánköztársaságban, vagy egy keleti, velünk amúgy jó viszonyban lévő baráti diktatúrában vagyunk.

 

Forrás: Hírklikk

Szerző: Föld S. Péter