Szijjártó Péter nagyon nem szeretné, ha kiderülne mennyibe is került a magángépes japán kaland
Szijjártó Péter 2021-es japán hivatalos útjának (amelyet magángéppel tett meg) költségeit próbálta megtudni az Átlátszó közadatigénylés útján, azonban a külügyminisztérium többször is megtagadta az adatok kiadását. Arra hivatkoztak, hogy nincs adatuk, vagy hogy rossz repülőgépre kértek információt – holott a repülő és az útvonal azonosítható volt, és a miniszter maga is beszámolt róla a közösségi oldalán.
2024 decemberében, a közadatigénylési per kellős közepén, a kormány egy salátatörvényben úgy módosította a jogszabályokat, hogy a külügyminiszter – a polgári hírszerzést felügyelő Rogán Antal véleménye alapján – korlátozhatja a védett személyek (pl. Szijjártó) külföldi útjaival kapcsolatos adatokat. Ezzel a jogalappal Szijjártó már hivatkozhatott arra, miért nem adja ki a kért információkat.
Ennek ellenére az Átlátszó által indított adatpert első fokon megnyerték: a Fővárosi Törvényszék szerint a külügy nem hivatkozhat utólag bevezetett törvénymódosításokra, ráadásul nem igaz, hogy ne lenne adatuk. A bíróság kimondta, hogy a minisztérium köteles kiadni az adatokat, és hogy a nemzetbiztonsági indok itt nem áll meg, hiszen a költségek nem képeznek biztonsági kockázatot.
Az ügy jogi szakaszban van, a külügyminisztérium fellebbezhet. Az Átlátszó szerint a kormány hozzáállása az ilyen típusú adatok kiadásához az elmúlt egy évben radikálisan megváltozott: azóta semmilyen magángépes út költségadatait nem adják ki, és a legutóbbi, 2025. március 13-i adatigénylésre sem érkezett válasz.
Forrás: Átlátszó