Szintet lépett az ellenzék: közös budapesti polgármesterjelöltek lesznek

2019. április 5. 12:20 2019. ápr. 5. 12:20

Megszületett a megállapodás a közös budapesti kerületi polgármester-jelöltekről – erősítette meg Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke az ATV-ben pénteken.

A 23 közös ellenzéki kerületi polgármester-jelöltet szombaton délelőtt jelentik be - mondta Molnár a televízió Start című műsorában.

Nem cáfolta, hogy a zuglói jelölt Horváth Csaba lesz. Kérdésre megerősítette, hogy az eddigi választásokon győztes kerületi polgármestereket újra indítják, és kijelentette: a többi jelölt is a legesélyesebb, legalkalmasabb jelölt lesz.

A megállapodással „Budapest politikatörténetében az előválasztást követően egy újabb jelentős mérföldkőhöz fogunk jutni” – mondta, de hosszas faggatózásra sem mondott többet a jelöltekről.

Kérdésre elismerte, hogy a megállapodás a Jobbikot nem érinti. A Jobbik „komoly kulturális átalakuláson ment keresztül”, de közvélemény-kutatások szerint a budapesti választók ezt még nem igazán érzékelik. E kutatások szerint a Jobbik-szavazók jelentős részének a másodlagos pártpreferenciája a Fidesz, és a főpolgármesterségre Tarlós, „tehát az ő esetükben (… ) nem lenne logikus egy ilyen átfogó együttműködés”.

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a budapesti választás 23 kerület közel 300 önkormányzati képviselőjéről szól, tehát teljességgel kizárni senkit sem lehet az együttműködésből.

Arra a felvetésre, hogy miért épp az EP-választási kampány kezdetére időzítették a budapesti bejelentést, azt felelte: minél későbbi a bejelentés, annál kérdésesebb az eredmény. Így viszont a közös ellenzéki jelöltek még meg is támogathatják az EP-kampányt.

Kérték Molnárt, reagáljon arra, hogy a kormánysajtó máris a „bevándorlástámogatás buszának” nevezte az MSZP-Párbeszéd szövetség EP-kampánybuszát, ami tegnap indult országjáró körútra, és a tervek szerint több mint 100 települést fog érinteni 6-7000 kilométer megtételével a május 26-iki EP-választásig.

Molnár azzal reagált, hogy több mondanivalója nincs is a kormánypártoknak, mint a bevándorlással való riogatás.

„A Magyar Szocialista Pártnak konzekvens az álláspontja: nem támogatunk kötelező betelepítési kvótát, nem kívánjuk lebontani a kerítést, és egyébként támogatunk minden méltányos és humanitárius eljárást. Azonban egységes európai fellépésre lenne szükség; ezt a kormánypártok inkább akadályozzák.”

Emlékeztetett arra: komoly kockázata van annak, hogy a Fidesz nemcsak a Néppártból, hanem Európából is kivezeti Magyarországot.

„Ezt nem hagyhatjuk. Ezért kérek mindenkit, hogy szavazzon az MSZP-Párbeszéd listájára. Megvédjük Magyarország európai uniós tagságát” – mondta.

Forrás: Hírklikk