Szlávik János aggódik: egy szuperterjesztő maszk nélkül akár 100 embert is meg tud fertőzni

2021. április 21. 13:05 2021. ápr. 21. 13:05

Aggasztónak nevezte a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa az ATV Start című műsorában, hogy egy-két városban növekedik a koronavírus örökítőanyaga a szennyvízben.

Szlávik János elmondta, az óvodák, bölcsődék, kisiskolák kinyitását jó döntésnek tartja, mert ugyan vannak olyan esetek, amikor a gyerekek a vírusfertőzés után kerülnek súlyos állapotba, de nem ők számítanak a fő veszélyeztetettnek. A terasznyitást ugyancsak jó dolognak tartja, a mozik és színházak esetében óvatos lenne.

„Beltéren, ha egy szuperterjesztő maszk nélkül van, akár 100 embert is meg tud fertőzni” Emiatt ha lesz egy olyan döntés – miszerint csak védettségi igazolvánnyal lehet ezen helyeket meglátogatni – azt támogatni fogja. 

Az oltásokról szólva elmondta, a 16 év felettiek már kaphatnak bizonyos típusú vakcinákat – a 12 és 16 év közöttiek esetében az oltás még mindig vita tárgya. A szakember általánosságban nem pártolja a kiskorúak oltását, már csak azért sem, mert egy gyerek nem lehet szuperterjesztő. A koronavírus elleni gyógyszerről azt mondta, őszre vagy télre lehet meg a hatékony készítmény.

Forrás: atv.hu