Szputnyik V: más orosz vakcinát teszteltek, mint ami forgalomba kerülhet

2021. január 27. 11:08 2021. jan. 27. 11:08

A klinikai vizsgálatban nem ugyanolyan összetételű készítménnyel dolgoztak, mint ami most forgalomba kerülhet, a kisebb mennyiségű készítmény és a tömegtermelés során előállított vakcina nem teljesen egyezik – az iratok szerint. A Népszava úgy véli, ezekre a felvetésekre is választ várt több szakértő, amikor az orosz Szputnyik V vakcina engedélyezése során kikérte álláspontját az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).

A lap forrásai szerint más azt nehezményezte: az OGYÉI szakértői mindössze néhány órát kaptak a gyártás ellenőrzésére. 

Miként arról tegnap elsőként a Telex és 444 beszámolt, a Szputnyik V vakcina gyors magyarországi engedélyezése még az eljárásban megkérdezett külső szakértők körében sem oszlatott el minden aggályt. Ezért éppen a segítségül hívott külső specialistákat lephette meg legjobban az OGYÉI feltételek nélküli, múlt heti jóváhagyása.

Információk alapján, ugyanis a szakértők még az OGYÉI pozitív döntése előtt szóvá tették az orosz dokumentáció ellentmondásait, és azok egy sor olyan kérdést vetettek fel, amely bizonytalanná teheti, hogy a Magyarországra érkező vakcina valóban használható-e az egyes célcsoportokban, illetve az alkalmazása milyen egészségügyi kockázatokkal járna.

A felkért tanácsadókat meglepte az is, hogy aggályaik tisztázása előtt, azokat lényegében eltagadva, beszélt az OGYÉI főigazgatója arról, hogy az orosz vakcina dokumentációja megfelelő. 

Az engedély kiadása után volt olyan professzor, aki ki is lépett a vakcina értékelését végző a testületből, mert látva a következményeket, feleslegesnek érezte a munkáját.

Forrás: Népszava