Tízből nyolcan az élelmiszeren spórolnak az emelkedő árak miatt

2022. június 23. 11:55 2022. jún. 23. 11:55

Nem az ukrán háború miatt tudunk sokkal kevesebbet vásárolni a pénzünkért, hanem az emelkedő árak miatt. Ezzel itthon az emberek 95 százaléka tisztában van – derült ki a Cetelem Bank friss fogyasztói felméréséből.

Az elmúlt hetekben a kormány intenzív kampányba kezdett a közösségi médiában, illetve a politikai kommunikációban, amikor is azt sulykolják, hogy a jelenlegi „háborús” infláció megszűnéséhez a béke kell. Ám az infláció a magyar gazdaságban az ukrajnai orosz inváziónál jóval korábban megjelent, és viszonylag magas szintre emelkedett: a KSH mérése szerint 2021 utolsó hónapjaiban már a hét százalékot is meghaladta a 12 havi drágulás üteme, és ez szinte kizárólag a magyar kormány, valamint a jegybank inflációs és jövedelempolitikájának a következménye.

Az inflációt tovább növelte a Covid-válságból való kilábalással járó keresletnövekedés, így már tavaly novemberben a magyarok 95 százaléka érzékelte az infláció gyorsuló emelkedését, vagyis bőven az ukrajnai háború kitörése előtt – derül ki a Cetelem Bank friss fogyasztói felméréséből.

A Népszava cikke szerint a válaszadók az infláció mértékét és a háborút nem, vagy csak kismértékben kapcsolják össze, nem általános az a vélekedés, hogy az infláció nagyobb részét az ukrajnai háború okozza – még ha annak komoly hatása van az élelmiszer- és az olajárak emelkedésén keresztül az inflációra.

Az emelkedő árak miatt a válaszadók négyötöde kényszerült fogyasztásának csökkentésére: elsősorban az élelmiszer és a higiéniai termékek vásárlását mérsékelték.

A válaszadók 65 százalékát érintette negatívan az infláció, ezen belül 15 százalék mondta, hogy súlyos érvágást jelent számára az árak emelkedése. A felmérésben résztvevők mindössze tíz százaléka válaszolta, hogy egyáltalán nem, vagy alig befolyásolja életüket az árak emelkedése.

Forrás: hirklikk.hu