Újdonság nem hangzott el - A nagy mesélő inkább a szokásos panelekből válogatott a "háborúellenes gyűlésen"
A győri Digitális Polgári Körök nagygyűlésén Orbán Viktor ismét előadta a jól ismert repertoárját: Európa a háború szélén táncol, Magyarország pedig csak azért nem zuhan bele a szakadékba, mert ő két kézzel tartja vissza. A béke melletti kiállást most sem erkölcsi meggyőződésként, hanem stratégiai mestertervként mutatta be — mintha a kormány kommunikációs gépezete még maga is unná az „Isten hozott a békepárti mennyországban” című kampányt, de muszáj lenne tovább játszani.
Orbán szerint azért kell újra és újra beszélni a „háborús veszélyről”, mert az ott ólálkodik minden sarkon. Ez persze kényelmes érv arra az esetre, ha bárki feltenné a kérdést, miért kell még mindig félelemalapú kommunikációval terelni a figyelmet — a válasz egyszerű: „veszély van”. Ennyi. A miniszterelnök úgy tálalta, mintha ez felmentést adna a valósággal való rendszeres cicaharcai alól.
Természetesen megkapták a magukét a „külföldről fizetett médiumok” is. Orbán most is biztos kézzel rajzolta meg a fekete-fehér világképet: vannak a szuverén magyarok, és vannak a gonosz háttérérdekek szolgálatában álló árulók, akiknek véletlenül pont az a véleményük, hogy ő nem mindig mond igazat. Hát igen, kinek mi a hivatása. Ő például rendszeresen elmondja, mennyire fontos a nemzeti önrendelkezés, miközben a fél ország pontosan tudja, hogy ez inkább retorikai kellék, mintsem kőbe vésett elv.
A gazdaságról szóló rész is a szokásos forgatókönyvet követte. Orbán közölte, hogy Magyarországnak „pénzügyi védőpajzsra” van szüksége — anélkül, hogy nagyon részletezte volna, mitől is kellene védeni, és ki ellen. De jól hangzik, és egy nagygyűlésen ez a lényeg. Aztán jött a közvetlenebb hangvétel: online kérdések, fiatalos dinamika, modernitást imitáló gesztusok. Ahogy azt egy jól felépített kampányműsor megköveteli.
Brüsszel természetesen ismét a gonosz mostoha szerepében tündökölt. Orbán kijelentette, hogy Magyarország nem enged a külső nyomásnak — ezt minden alkalommal elmondja, amikor valaki számon kéri rajta, miért nem tart be uniós vállalásokat. A függetlenségéről híres magyar politika tehát továbbra is úgy harcol Brüsszel ellen, hogy közben nagy gondosan tartja nyitva a pénzcsapot.
A végén Orbán egy önironikusnak szánt megjegyzéssel próbálta oldani a hangulatot: szerinte lehet, hogy senki sem fog emlékezni arra, pontosan mit mondott, de arra igen, miről szólt az üzenet. És ez igaz is — a beszéd lényege ugyanaz volt, mint az utóbbi években mindig: háború fenyeget, Brüsszel veszély, a nemzet bajban, ám szerencsére ő ott áll a frontvonalban, pajzzsal, karddal, szónoki hévvel. A valóság pedig… nos, az addig várhat.
