Ujhelyi Berlinből: a győztes német szociáldemokraták Karácsonynak drukkolnak

2021. szeptember 27. 12:08 2021. szept. 27. 12:08

„Az MSZP-Párbeszéd szövetség miniszterelnök-jelöltje, Karácsony Gergely jövő évi győzelméért szorítanak a kormányra kerülő német szociáldemokraták” – ezt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő jelentette be Berlinből közvetített online sajtótájékoztatóján, miután az SPD meghívottjaként a német fővárosban tárgyalt a választásokat vasárnap megnyerő szociáldemokrata párt vezetőivel.

Hozzátette, hogy az MSZP számára is fontos és pozitív jelzés, hogy kevés külföldi meghívott volt jelen az SPD székházában vasárnap este, a testvérpárt magyar szocialisták képviseltében Ujhelyi viszont igen. Az EP-képviselő emlékeztetett: Karácsony Gergely júniusban hosszan tárgyalt az akkor még csak kancellár-jelölt Olaf Scholz-cal, de fogadta őt Berlinben a német Zöldek vezetője is, akik várhatóan szintén részesei lesznek az újonnan felálló kormánykoalíciónak. Az MSZP európai politikusa a hétfői online tájékoztatóján rámutatott, hogy a német szociáldemokratákat egy éve még mindenki lesajnálta és sokan már az SPD eltűnéséről vizionáltak, de a német szociáldemokrácia „megrázta magát” és egy jó jelölttel, valamint egy balos, európai, de modern programmal az első helyen végeztek.

Ujhelyi szerint a német szociáldemokraták győzelméhez nagyban hozzájárult az is, hogy határozottan kiálltak a jogállamiság értékei mellett. Az MSZP EP-képviselője úgy véli, az Olaf Scholz vezetésével felálló új kormány várhatóan komoly fejtörést fog Orbán Viktornak okozni, hiszen a szociáldemokrata kancellár-jelölt „kőkemény kritikusa” az európai értékektől eltérő magyar kormánynak, ahogyan határozott fellépést várnak el a jogállamiságot lebontó politikai aktorokkal szemben a következő német kormányban szintén szerepet kapható liberálisok is. „Kösse fel a gatyáját Orbán Viktor, mert az európai politika változik. Lehet, hogy Merkel sokáig megvédte az orbáni politikát és szemet hunyt a német érdekek miatt, de Scholz győzelmével ez változik és az illiberális kormányok nem kapnak többet menedéket a német tőke irányából” – fogalmazott berlini tájékoztatóján az MSZP politikusa.

Ujhelyi szerint a német választások tanulsága, hogy jó jelölttel és kitartó kampánymunkával, valamint egy zöld-baloldali, európai programmal meg lehet fordítani egy vesztesnek tűnő választást is. Az MSZP-s politikus berlini tárgyalásainak eredményéről szólva, hozzátette, hogy most „minden támogatást megkaphatunk ahhoz, hogy Magyarországot az európai, normális, demokratikus folyamatokhoz térítsük vissza”.

Forrás: Hírklikk