Varga Mihály új költségvetési tételként bevezetheti a sportcsarnok-fenntartási rovatot

2020. július 30. 06:55 2020. júl. 30. 06:55

Miközben gőzerővel épül az újabb százmilliárdos sportkomplexumi monstrum a 2022-es szlovák-magyar férfi kézilabda EB-re, bár a látványterve mindössze 24 órája ismert, a nevezett sportág átlag nézőszáma épphogy veri az évi 600 főt. Muszbek Mihály sportközgazdász prognózisa szerint a beruházók fordítva ültek a lóra.

A Ferencváros déli csücskébe, a Groupama arénától szűk kilométernyi távolságra impozáns tempóban épülő újabb gigakomplexum megépítésével a neves sportközgazdász szerint a beruházó magyar kormány szinte a világon egyedülálló módon teremti meg a sporthelyszínek keresletét.

Véleménye szerint ketté kell választani a hazai és a nemzetközi versenyekre teremtett beruházásokat. Úgy véli, hogy Magyarországon fordítva ülnek a lovon legalább nyolc éve: szinte kizárólag olyan csarnokok, stadionok épülnek, amik kizárólag a külföldi versenyrendszerre alapulnak. Ez egy olyan filozófia, amit azelőtt Magyarország sosem gyakorolt és Európában sincs ennek hagyománya, jelesül hogy arra az elvárásrendszerre építenek meg egy-egy sportkomplexumot, hogy ott 5-10 évente egy-egy nemzetközi versenyt megrendezhessenek.

Muszbek szerint ez különösen és durva arányban igaz a labdajáték-kapacitásnál, mint például a Puskás Aréna vagy egy másik műfajban a Duna Aréna vízilabda- és úszóverseny-kapacitásának a kiszolgálását. A kérdéses témára reflektálva jelezte: a hazai kézilabda-mérkőzések átlagos nézőszáma nem éri el az évi hatszáz főt(!).

Arra a kérdésre, hogy mindezek tükrében mennyiben indokolt egy ilyen grandiózus beruházás a fővárosban egy lényegében rétegsport kiszolgálására, a sportközgazdász szerint ezt egy bűvös szóval igyekszik a kormány kipipálni, ami a multifunkcionalitás lenne:

-Ez az, amit a beruházók évek óta hangsúlyoznak a brutális költségvetés ellensúlyozására, de a valóság az, hogy ezek a létesítmények sportra épülnek és sportra lesznek alkalmasak. Ezek alól kivételként talán csak a Papp László Aréna említhető, ami pont fordítva, eleve multifunkcionalitásra épült, amiben mellesleg sportolni is lehet. Ott legalább tartják az eredetileg meghatározott funkciót az évi 200 rendezvényszámmal, 4000-40 000 bevétel/fő kapacitással.

Ismeretei szerint a tervezett kézilabdacsarnok, ami gőzerővel épül, holott a látványterve még csak 24 órája ismert, elsősorban sportcsarnok lesz és csak másod- vagy harmadsorban rendezvénycsarnok. Azt pedig több mint különös gyakorlatnak tartja, hogy nemzetközi eseményt 10 éven belül kétszer is megrendeznek egy országban, márpedig a 2022-es férfi Európa Bajnokság után a 2027-es női világbajnokság megrendezési jogát is elnyerte Magyarország. Ez természetesen öröm, tette hozzá, mivel Magyarországon ezen rangadók csoportmeccseit, döntőit teltházzal fogják játszani, de az épülő csarnok funkcionális jövője több mint kétséges Budapesten, ahol kosárlabdaélet egy darab sincs, röplabdaélet szintúgy. A női kézilabdaélet központja szintén nem a fővároshoz köthető:

-Nem tudunk olyan labdajátékot mondani, ami a későbbiekben, pláne folyamatosan akár a veszprémi ötezres nézőszámot hozni tudná ebbe az új fővárosi sportcsarnokba. Hogy mindennek mi lesz a jövője, azt nem tudom, de egy tippem van. Feltehetően az állam és Varga Mihály pénzügyminiszter új rovatot fog nyitni a költségvetésben sportinfrastruktúra, fenntartás és üzemeltetéssel összefüggő címen és ahogy mennek a beruházások, ez a rovat annak mértékében fog duzzadni.

Az épülő kézilabdacsarnok jövőjével kapcsolatban egy szemléletes és modellértékű példával zárta a várható végeredményt:

-Egy ilyen sportcsarnok nagyon hasonlít nálunk egy kutyához. Pont mint amikor az embernek van egy ötéves unokája vagy gyermeke, aki addig nyúzza a felmenőjét, amíg az nem vesz kutyát. Égre-földre megígéri, hogy eteti, itatja, sétáltatja, rendben tartja az állatot és gondját viseli. Tart mindez addig, amíg a lágyszívű szülő a házhoz hozza az állatot, a gyerek játszik vele valameddig, amíg meg nem unja és utána 13-15 évig a szülő eteti, itatja, sétáltatja, eltartja a megunt állatot. Na pont így járunk mi is a kormány stadionjaival – nyilatkozta a Hírklikknek Muszbek Mihály sportközgazdász.

Forrás: hirklikk.hu