Versenyképesség, olimpia, Nobel-díj
Európai versenyképességi fordulatra van szükség, a magyar modell sikeres, és jó választ adhat erre – mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter a Hungary Innovation Week nyitóeseményén hétfőn, Budapesten. Hankó Balázs szerint a magyar modell eredményességét mutatja, hogy Magyarország a 21. helyen áll az innovációs teljesítmény alapján az EU-ban, míg az egy főre jutó Nobel-díjasok terén a 11., az egy főre jutó olimpiai aranyérmek terén a 13. a világban. (Magyar Távirati Iroda – 2024. szeptember 23.)
Nem fog könnyen menni, de megpróbálok tárgyszerű lenni.
1. Az innovációs rangsorban elfoglalt 21. helyünk (a 27-es EU-körben) nem igazán elismerésre méltó. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az utolsó harmadba tartozunk, ami egyáltalán nem igazolja a magyar versenyképességi modell életképességét, korszerűségét, na azt meg pláne nem, hogy európai gyakorlattá váljon.
2. Az egy főre jutó olimpiai aranyérmek számát összefüggésbe hozni egy gazdasági szisztéma hatékonyságával – bocsánat – hatalmas ostobaság. Nézzük meg csak a legutóbbi nyári olimpiai játékok éremtáblázatát. Magyarország az előkelő 14. helyen végzett (6 arany, 7 ezüst, 6 bronz), Dánia csak a 29., Svájc pedig a 48. lett a versenyben. Szingapúr az érmet szerzők közül az utolsó (84.), mindössze egy bronzérmet felmutatva. Hát bizony ez elég „soványka” teljesítmény. Ha ez Párizsban így történt, vélhetően a dán, a svájci és a szingapúri spotbarátaink az elmúlt évtizedekben sem voltak nagy olimpiai „éremtermelők”.
Na, most nézzük a versenyképességi „éremtáblázatot”. Az IMD Versenyképességi Világközpont aktuális versenyképességi rangsorában Magyarország – 67 ország gazdaságának összehasonlításában – az 54. helyen áll. A kudarcos helyezési szám és a tendencia sajnos azt igazolja, hogy gazdaságunk rossz irányba halad: Magyarország nyolc helyet (!) rontott a tavalyi eredményéhez képest. (2022-ben még a 39. helyet foglaltuk el a listán.) És most kapaszkodjanak meg! Az IMD versenyképességi rangsort az a Szingapúr, Svájc és Dánia vezeti, amely országoknak az olimpiai teljesítménye nem igazán említésre méltó. Ha Hankó Balázs szavainak morzsányi igazságtartalma lenne, akkor Magyarország a világgazdaság élvonalába tartozna! Ehelyett a versenyképességi tabella végén kucorgunk, sportnyelven szólva, majdnem a kieső zónában,
3. És akkor a magyar Nobel-díjasok. Vállalom az olvasók kritikáját, de én bizony az egyszerűség kedvéért a Wikipédiához fordultam. „A magyar vonatkozású Nobel-díjak vegyes képet mutatnak. Legalább három csoportra oszthatók azok, akik Nobel-díjat kaptak, és volt/van valamilyen kötődésük Magyarországhoz.
- Magyar Nobel-díjasok (akkor kapták a Nobel-díjat, amikor Magyarországon éltek magyar állampolgárként, és a díjazott munkásságuk magyarországi tevékenységükhöz kötődik) (2 személy)
- Magyarországon születtek, az emigrációban lettek Nobel-díjasok (iskoláikat és egyesek kezdeti munkájukat Magyarországon végezték, majd emigráltak, a Nobel-díjat külföldi állampolgárként kapták) (10 személy)
- Nem Magyarországon születtek, de legalább az egyik szülő magyar származású (6 személy)”
Szeretném hangsúlyozni, hogy mindegyik kitüntetettre büszkék lehetünk, de a fenti besorolás/felosztás mindenképpen elgondolkodtató. Ha másért nem, akkor azért, hogy feltegyük a kérdést: miért kellett a 18 Nobel-díjasunk közül 10 személynek elhagynia a szülőföldjét? Milyen állapotok uralkodhattak ebben az országban, ha a legkiválóbbaknak is menniük kellett innen? Lehet, hogy nem volt ideális a környezet az elmélyült alkotásra? Milyen tényezők gátolták magyarországi kibontakozásukat?
A sikeres magyar filmben „a miniszter félrelép”,-.é Hankó miniszter csak félrebeszél.
